A South Park már 1997 óta botránkoztatja meg és polgárpukkasztja az amerikai társadalmat. Köszönhető ez annak, hogy a sorozat készítőinek sikerült egy rakás celebet kiparodizálni, és az amerikai társadalom jellegzetességeit vicc tárgyává tenni. A sorozat első néhány évében még az abszurd humor volt a South Park meghatározó eleme, azonban ez később párosult egy erős társadalomkritikával. A készítők, Matt Stone és Trey Parker idén is a társadalomkritikára helyezték a hangsúlyt. Volt is mire építeni, hiszen a 2016-os amerikai elnökválasztás két jelöltje, Donald Trump és Hillary Clinton két, rendkívül különböző oldalra osztotta az amerikai társadalmat. Az idei évadban így ők, és a hozzájuk kapcsolódó jelenségek voltak főszerepben.
A sorozat készítői jó szokásukhoz és a sorozathoz híven mindkét oldal dogmáit kifigurázták és lerombolták. A demokraták és Hillary oldaláról leszámoltak a politikai korrektséggel (bár valljuk be, a politikai korrektség sosem volt a South Park erőssége) a republikánusok és Donald Trump (aki Mr. Garrison személyében van jelen) oldaláról pedig megmutatták, hogy mit is képvisel Trump, mindezt a szabadidejüket a kommentmezőkben töltő trollok személyében. A South Park-i polgárok pedig megint kitesznek magukért, és megmutatják, hogy milyenek Trump és Clinton tökéletes választói. Ilyen például Gerard Broflovsky, aki éjszakánként a dolgozószobájában bujkál, és az interneten, kommentmezőkben gyalázkodik. A presztízse alapján talán ki is érdemelhetné a világ legnagyobb trollja címet. Vagy például Cartman, aki a politikai korrektség mintapéldánya lett. A legfontosabb célja, hogy bebizonyítsa: a nők is lehetnek ugyanolyan viccesek és okosak, mint a férfiak. A városban pedig egy új függőség hódít: a memobogyók. Ezek a szölőszemekre hasonlító bogyók beszélnek, de a téma mindig ugyanaz: a múlt, melyben minden jobb volt, legfőképp a Star Wars. Stan és Kyle pedig szokás szerint a „normális” szerepüket játszák, és próbálnak egyensúlyozni a két oldal szélsőségessége között.
Bár az idei évad nem bővelkedik az abszurd humorban, és így talán kevésbé vicces is, mégis, véleményem szerint egy remek évad lett a 20. Tökéletesen reflektál azokra a problémákra, jelenségekre, amik 2016-ban az amerikai társadalmat megmozgatták. Ennek a sorozatnak pedig ez az erőssége, a humora és polgárpukkasztó jellege mellett.
Szükségünk van South Parkra, egy olyan kulturális műre, ami egyenlően pocskondiázza mind a két politikai oldalt, és mindenkinek a dogmáit. Ha túl komolyan vesszük a politikai ideológiákat, akkor könnyen lehet, hogy a 20. század megismétli önmagát. Azonban az olyan alkotások, mint a South Park, tisztítótűzként hatnak, és nem engednek a dogmáknak, az elvakult fanatizmusnak. Már csak az lenne a feladat, hogy Magyarországon is megteremtsük azt a hagyományt, amit a South Park megteremtett az Egyesült Államok-ban. De ez itthon jóval nehezebben menne.
Ijjas Tamás nagyszerű kezdeményezése pár napja látott napvilágot szerzői oldalán. Saját bevallása szerint, bár ez egy tudatos válasz a KMTG (Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft) által meghirdetett Előretolt Helyőrség Íróakadémia nevű programra, nem egy ellenállási mozgalom. Inkább arról van szó, hogy valaki őszintén szívügyének tekinti a tehetséggondozást. (Jelentkezni itt tudtok)
„Támadt egy ötletem. Egy évig segítek szakmai tudással (és némi egyéb élettapasztalattal) egy elszánt pályakezdőt.” „…Ha valaki belelátja a kezdeményezésembe, hogy ez egyfajta személyes kiállás is a tehetséggondozás spontán államosítása ellen (lásd a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. történetét), akkor jelezném, ez nem véletlen egybeesés. Viszont én nem egy ellenállási mozgalmat szervezek, csak egy szakmai programot készítek elő a legjobb tudásomnak megfelelően!” „Nagyon örülnék, ha más szakmabeliek is kedvet kapnának egy-egy ilyen saját kezdeményezésű, személyes programhoz.”
Nem is kellett sokat várni, Nemes Z. Márió és mellette még egy tucat költő érezte úgy, hogy szeretne részesévé válni az ötletnek. Független Mentorhálózat címén indult útjára a jeles irodalmárokból verbuválódó mentorcsapat, hogy egy-egy általuk kiválasztott pályakezdőt egy éven keresztül ingyen, tanácsokkal, ötletekkel lásson el, segítse további boldogulásukat az irodalom színterén.
A teljes facebook poszt:
„FÜGGETLEN MENTORHÁLÓZAT
CsatlakozvaIjjas Tamáskezdeményezéséhez, és tiltakozva a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. központosított és államilag helyzetbe hozott működése ellen, független tehetséggondozó mentorhálózatot hirdetünk.
A résztvevő mentorok vállalják, hogy egy évig ingyen követik egy fiatal tehetség irodalmi munkáját, és – közös megállapodás alapján – rendszeres szakmai konzultációval segítik további fejlődését. A leendő mentorált – híven Ijjas Tamás eredeti felhívásához – 17 és 30 közötti, kötettel nem rendelkező pályakezdő, akinek pályázati anyagát (10 oldalnyi verset vagy szépprózát) 2017. január 31-ig kell eljuttatnia az általa kiválasztott mentornak. A mentorok február 8-án közlik döntésüket a pályázókkal.
Reméljük, hogy ezzel a kezdeményezéssel hozzájárulhatunk a fiatal tehetségek kibontakozásához, és egyúttal rá tudunk mutatni a kortárs irodalom politikailag és gazdaságilag is kiszolgáltatott helyzetére. Szeretettel várjuk további vállalkozó kedvű mentorok jelentkezését!
A mentorok folyamatosan bővülő listáját pedig, akikhez már a kommentekben számos költő, kritikus, író csatlakozott, itt olvashatjátok:
Kersner Máté vagyok, 3 és fél éve írok verseket, a blogon yungmatka néven publikálok. Célunk az, hogy hetente egy-egy szövegünket megjelentessünk, Alkotótér rovatunkon belül. Ezzel az írásommal indítjuk útjára a vasárnapi sorozatunkat. Megtaláltok Tumblr-ön és a Poeten is.
Pusztul
Egyenként megfagyunk, pedig könnyedek voltunk, mint a víz. Zavaros, szilárd formát öltünk és körmünkre képlékeny hódara száll.
Vadul kaparjuk a deres bőrünk, majd vörösre száradt ujjainkat jégcsapként letördeljük. Pusztulunk, míg az évszak tart.
Zárakba tört kulcsaikat keresik a halandók. Régi menedékeik ajtaját feltörik és minden éghetőt a kazánba dobva, elszállnak a sűrű füsttel együtt.
Alattunk beszakad a talaj, megtörik a tér. Szóról szóra megfagynak a mondataink, innen alulról minden kiáltás rideg. Ami eddig biztosnak tűnt, elrepedt akár a jég.
A Császári PillanatmŰvek nem új téma a blogon, legújabb albumukról, a Zöldhullámról már írtam. (itt olvasható) A zenekar bemutatását már megtettem a linkelt cikkben, úgyhogy térjünk a lényegre.
Több olyan koncertemlékem fűződik hozzájuk, amik simán felkerültek életem legjobb koncertélményeinek top 20-as listájára. A banda nagyon profi, kiválóan egyedi hangzásvilággal és frappáns dalokkal. Egyszerű zenét játszanak, olyan zenét, ami teljesen alkalmas arra, hogy összehozza a generációkat. A fiatalság, a középkorú generáció, nagymama-nagypapa, és páréves gyerkőcök is élvezettel hallgatják őket. Érdemes innen kiindulni, ugyanis önmagában a zene egyszerűsége nem ad választ erre a jelenségre. Itt valami varázslatos történik.
Olyan, mintha a zenekarnak lenne egy rohadt nagy lámpása, és amíg odaállunk a fényébe, semmi, de semmi rossz nem történhet velünk, a fény megsimogat minket, a szövegek és a vidám tálalás miatt pedig képesek vagyunk megmosolyogni világunk pozitív-negatív dolgait.
4. Ethnofil
Kapcsolatom az Ethnofillel egész friss. December 29-én láttam őket először Budapesten az Instantban. Előtte semmit nem tudtam róluk, a Facebook oldalukon olvastam, hogy inspirációként többek között Hiatus Kayiote is hatott rájuk, ekkor felkaptam a fejem, és barátaimmal elmentünk a koncertre. A koncerteken egyre gyakoribb és felháborító több mint egy órás csúszás után megjelent a zenekar a színpadon, koccintottak valami röviddel, és bele is vágtak a koncertbe, ami kicsit döcögősen indult, és istenigazából nem volt nagy Hiatus inspiráció rajtuk, amit aztán kicsit sem bántam, mert a koncert hirtelen eszméletlen jó lett.
Egyre jobban ledöbbentem azon, hogy milyen bonyolult dolgokat, és milyen mértékű sokszínűséget képesek felvonultatni egy-egy számban. Zenéjükben keveredik a funk, a magyar népzene, szláv népzene, összességében a világzene, jazz, és még egy csomó hatás. Ebben a sokféleségben nagyon könnyű lenne elveszni, azonban az Ethnofil egy teljesen homogén zenét hozott létre ebből a kavalkádból. Elképesztően feszes számaikban minden zenésznek megvan a lehetősége, hogy mutasson valamit szakmájából, amivel kiemelkedik kollégái sokaságából. Talán az egyetlen gyenge pontjuk a számok felépítésének hasonlósága: mindig várjuk, hogy mikor jön a robbanás, és tudjuk, hogy jönni fog az előző témák felvonultatása, dinamikailag már fokozhatatlan környezetben – én egyébként pont azért nem könyvelem el ezt hibaként, mert ezek a dinamikai maximumok egészen hátborzongató erővel törtek elő. Különösen ajánlom 2014-es Kókuszmúzeum c. albumukat, amit bandcampen hallgathattok és akár ingyen le is tölthetitek:
3. Ricsárdgír
Képzeljétek el, van egy banda, akik szó szerint alig tudnak zenélni, mégis fergeteges koncerteket csinálnak, röhejesen néznek ki, mégis sztárok, sokszor bizonytalanok, összekeverik egymással számaikat, nem nagyon írnak setlistet sem, nem nagyon próbálnak, barátnőik néha felugranak a színpadra egy-egy számot elénekelgetni, Orfűn beleejtették a tóba a szintetizátorukat, így a koncerten szintetizátor okostelefon appal oldották meg a helyzetet, (és teljesen jól működött!!) és a legújabb albumukat The Dark Side Of The Moon címen jelentették meg.
Na, valami ilyesmi a Ricsárdgír. Eszméletlen bulit csinálnak, a közönség a 2-3 hangból álló számaikra ugrál, miközben majdnem megfulladnak a szövegeken és az egész jelenségen röhögve. A már említett új albumukon a röhögést néha felváltja a döbbenet, hogy pár számban az első blikkre szintén nonszensznek tűnő szövegek mennyire tűpontosan fogalmaznak meg egy-egy nagyon mai problémakört.
2. Vasárnapi Gyerekek
A Vasárnapi Gyerekek szintén egy nagyon profi bulizenekar. Frontemberüket, Darvas Benedeket először az Európa Kiadóban láttam, mint újdonsült tagot, és már ott is meg voltam róla győződve, hogy nagyon kevesen vannak az országban, akik olyan irányból közelítik meg a zenét, ahogy azt ő teszi. A Vasárnapi Gyerekekben beigazolódni láttam meggyőződésemet. A zenekar 5 tagja között egészen különleges kémia, kohézió működik, hatalmas profizmussal játszanak, miközben teljes alázattal kezelik zenéjüket és zenész szerepüket, és szerintem pont ez az alázat hiányzik a magyar zenekarok jelentős többségéből. Mindezek mellett létrejön egy erős szuggesztív hatás, ami főleg Benedek őrült billentyűszólóinak köszönhető, a zenekar kohéziójának és a színpadiasságnak.
Ki kell emelnem, hogy mostanában nagyon nem divat színpadiassá tenni a zenét, a zenei előadásmódot, sokan nem is mernek ezzel megpróbálkozni. Egy ilyen hatás azonban sokat emelhet a zenén, és ez meg is történik a Vasárnapi Gyerekek koncertjein. Nem kell bonyolult dolgokra gondolni, egy erős tekintet és a zenész testének őszinte - pózerséget teljesen nélkülöző (!) - felszabadítása a játszott zene teljes átélése által nagyon sokat hozzáad a Vasárnapi Gyerekek-élményhez.
1. Isten Háta Mögött
Ez a zenekar sajnos már nem létezik. Gondolkodtam rajta, hogy emiatt +1-ként tüntetem fel a listán, de az Isten Háta Mögött akkora csoda, hogy ha törik, ha szakad, nálam az első helyet érdemli. Bölcsészmetál – mondják néha ironizálva, néha teljesen komolyan.
Soha nem szerettem a metált. Durva, agresszív zenének tartottam, ami nem képes semmit felvonultatni a minél torzítottabb gitárhangzáson, minél gyorsabb pengetésen és minél technikásabb hörgésen kívül. Hát, eléggé rosszul gondoltam. Az Isten Háta Mögött valami egészen elképesztő dolgot alkotott. Ugyan merített egy adaggal a prog-metál hőseitől, de a hatás mégis teljesen más. Vegyük példának kedvenc IHM albumomat, a Kényelmetlen lemezt:
Itt mindennek súlya van. Szinte minden számban, szinte minden gitártéma és elsőre kiszámíthatatlan és fura akkordmenet érzetben és jelentésben túlmutat önmagán. Külön kitérek a dobra is, ugyanis Hortobágyi Laci úgy dobol, ahogy én még soha senkit nem hallottam; itt a dobszólamok is mesélnek, nekik is melódiájuk van. Ami pedig igazán bölcsészmetállá teszi a bölcsészmetált azok Pálinkás Tomi szövegei. Hatalmas filozófia és analógiás kapunyitogatás rejlik bennük, gyakran járok úgy, hogy a több éve ismert dalszövegek egyikének egy sora eszembe jut, és valami új összefüggésrendszerben új értelmet nyer. Döbbenetes és elszomorító, hogy egy ennyire innovatív, profi és egyedi dolgot ennyire kevesen ismernek. :( Biztos vagyok benne, hogyha ők Amerikában születtek volna, és valahogy ott is létre tudták volna hozni ezt a dolgot, (gondolok itt a szövegek szempontjából az angol és a magyar nyelv különbözőségére) kb. olyan szinten lehetnének, mint a Tool.
Honnan szedik az inspirációjukat a rapperek? Úgy látszik, egymástól. Telnek az évek, évtizedek, haladunk lemezről lemezre, és észrevehető az az ismétlődő tendencia, hogy mindig ugyanazzal az ötlettel és látványvilággal rukkolnak elő az mc-k. Ezek közül sok már a kétezres évek elején kudarcba fulladt, de úgy tűnik, van ami örök: A nagyobbnál nagyobb klisék. Ezek közül válogattam össze az öt legtipikusabbat és legelcsépeltebbet, lássuk hát a listát! Kommentár nélkül, a képek magukért beszélnek...
1. DRÁGA KOCSIK ELŐTT PÓZOLÁS (MERT UGYE ROHADT GAZDAG VAGYOK)
Mercedes - Rear End (1999)
Lil Wayne - Tha Carter II (2005)
Master P - Ghetto Bill (2005)
EPMD - Unfinished Business (1989)
2. FEGYVEREK, FEGYVEREK, FEGYVEREK (ATTÓL MÉG, HOGY HÍRES LETTEM, UGYANOLYAN KŐKEMÉNY MARADOK)
Scarface - Mr. Scarface is Back (1991)
Boogie Down Productions - By All Means Necessary (1988)
Tec-9 from U.N.L.V - Straight From Tha Ramp!! (1995)
3. AZ AMERIKAI ZÁSZLÓ, MINT ALAPKELLÉK (MERT MEGMONDOM A MAGAMÉT AZ ORSZÁGRÓL ÉS A NEMZETÜNKRŐL)
The Diplomats - Diplomatic Immunity (2003)
Outkast - Stankonia (2000)
Master P - Ghetto Postage (2000)
Gucci Mane - The Cold War (Guccimerica) (2009)
4.GYEREKKORI FOTÓK (LÁSSÁTOK, EBBŐL LETTEM ÉN ÉS PERSZE CSECSEMŐKOROM ÓTA BENNEM LAKOZIK A HIP HOP)
Nas - Illmatic (1994)
The Notorious B.I.G. - Ready to Die (1994)
Lil Wayne - Tha Carter III (2008)
Mike WiLL Made It - Est. in 1989 Pt. 2.5 (2012)
Juicy J - #MustBeNice (2016)
5. ÖLTÖNYT VISELEK (MERT UGYE MINDEN IGAZI GENGSZTER ÉS MAFFIÓZÓ EZT TESZI)
Amellett, hogy nagyon király albumfelhozatalunk volt idén, a művészek is kitettek magukért és jobbnál jobb artworköket raktak össze. Lássuk is ezekről a top 15-ös listám!
15. CHANCE THE RAPPER - COLORING BOOK
Egy egyszerű, de nagyszerű, színes, harmonikus borító, ami tökéletesen illik a mixtape fenséges, mennyei, gospeles, pozitív hangulatához.
14. HIGHLY SUSPECT - THE BOY WHO DIED WOLF
Az amerikai rockbanda egy kis pszichedelikus, űrbeli, drogos, tripes témával rukkolt elő, ami tök para és baromi jól néz ki.
13. LIL UZI VERT - THE PERFECT LUV TAPE
A hirtelen hatalmas hírnévre szert tevő, huszonéves furcsa mc 2016-ban 3 mixtapet is maga mögött tudhat, de ezek közül magasan a TPLT fest legjobban, nekem egy kicsit Kanye West - Graduation c. albumára hajaz, atom!
12. ROY WOOD$ - WAKING AT DAWN
Roy, a kanadai R&B új arca, nem mellesleg Drake kiadójának, az OVO-nak a tagja. Ő saját maga árnyékban, tisztára mintha a nap előtt állna, egy komor, bódult, sivatagi világban.
11. POST MALONE - AUGUST 26TH
A megdöbbentően fiatal zenész nemrég dobta ki a debütáló LP-jét, a Stoney-t, de ez a borító még ütősebb. Posty kifejezetten jól mutat a lángnyelvek között, mintha maga lenne a sátán és égne a pokolban. Amúgy durván láncdohányos, a cigi elengedhetetlen kellék, amint láthatjuk is.
10. KAYTRANADA - 99.9 %
A producernagyágyú egy kellemesen zsúfolt, színes, kavalkádos térből mosolyog ránk, ahol mindent szemek, napocskák, csillagok, pálmafák és tűzcsóvák alkotnak. Ez az imádnivaló káosz jellemző a lemezre is, tökéletes az egység!
9. BEYONCÉ - LEMONADE
A világsztár énekesnő lemezét nem egy magazin és weboldal első helyre sorolta, szerintem közel sem lett ekkora durranás, de ez a borító igen király: Minimalisztikus, jól passzolnak a színek és kellően mutatós.
8. FRANK OCEAN: BLONDE
Világosszürke alap, egy kigyúrt felsőtest, zöld haj és blond felirat, plusz elegáns visszafogottság: Egy dekoratív és szépséges artwork összetevői. Frank és designerei kitettek magukért.
7. WOLFGANG GARTNER - 10 WAYS TO STEAL HOME PLATE
Amennyire szörnyű, selejt tuctuc zenét játszik a 34 éves DJ, annyira volt érzéke a borító kiválasztásában. Diszkrét, de ugyanakkor sokatmondó és fasza tervezés, én ránézek és egyszerűen imádom.
6. PUP - THE DREAM IS OVER
Szavak nélkül is zseniális és elragadó a kanadai punk banda borítója, amivel nem találkozhatunk össze mindennap az interneten. Jópofa, kaotikus, meghökkentő és látványos egyszerre.
5. CHILDISH GAMBINO - "AWAKEN, MY LOVE!"
Gambino már harmadszorra szerepel a blogunkon, eddig ITT és ITT olvashattok róla, nem hiába ekkora téma, ezzel a kivitelezéssel is nagyon betalált. Színeit illetve tökéletesen passzol, ez az arc a középpontban pedig egyszerűen mesés. Engem egy törzsi maszkra és egy sátáni törzsfőnökre is emlékeztet, jó párhuzamot alkot az Awaken, My Love! elvetemült és varázslatos, sötét hangulatával.
4. RAMRIDDLZ - VENIS EP
A Drake-kel is szerződő torontoi énekes/rapper egy pasztel színű, édes, gyümölcsös borítóval jött ki és engem teljesen elkápráztatott. Ramriddlz amúgy is a belassult, elvarázsolt, cloud rap műfajban mozog, ennél jobb artwork nem is készülhetett volna ehhez a csillámporban úszó, lebegős EP-hez.
3. 21 SAVAGE & METRO BOOMIN - SAVAGE MODE
Gondolkodtatok már valaha azon, hogy hangozhat egy sorozatgyilkos stúdióalbuma? Hallgassátok a Savage Mode-ot. Az atlantai 21 Savage úgy rappel, mint azt egy középkorú mániákus emberölő fiatal testben tenné, mély, érzelemmentes hanggal. Mindez megspékelve a világhírű trap producer, Metro Boomin alapjaival, tényleg egy szürke, befordult alkotás. Na, ehhez pedig vegyétek ezt a borítót: Több, mint tökéletes. A megfakult, kopottas kép a bordós, véres háttérrel és a késsel (ami amúgy 21 homlokára van tetoválva) brutálisan jó összhangot alkot.
2. MAC MILLER - THE DIVINE FEMININE
A nő az alkotás múzsája, az élet alapeleme, a teremtés gyöngyszeme. Mac Miller, a 24 éves amerikai rapper valami ilyen magasztos gondolatot akar megfogalmazni ezzel a borítóval és címmel egyaránt, ami sikerül is: Titokzatos, sejtető, dekoratív, káprázatos, akárcsak egy nő. Visszafogott, bájos színek, kissé barokkot is megidéző látvány. A középpontban álló lány arca pedig rejtett marad, vagyis egyenlővé válik az égbolttal, ezt mutatja nekünk a 'tükör'. Gyönyörű, minden elismerésem a tervezőnek.
1. LIL YACHTY - LIL BOAT
2016 nagy durranása, Lil Yachty, (akiről ITT is szó esik) egyből belopta magát a szívembe, pláne egy ilyen borítóval. Talán a legösszeillőbb és legegységesebb látvánnyal rendelkezik, a piros szett Yachty-n, a csónak és a keret, plusz a víz koszos színei tök káprázatosan mutatnak együtt, az ismeretlen földrajzi koordináta alul pedig szellemes, csak emeli a vizuális értéket. Meglepő, hogy a fiatal rapper ilyen szakértelemmel választ magának design-t, főleg egy olyan korban, amikor az előadók háromnegyede sajnos nem arról híres, hogy milyen ízléses mixtape borítókkal rendelkezik. (Lásd: Gucci Mane, Lil B, French Montana, Chief Keef) Ezért is nagy köszönet neki, én imádtam!
Reméljük, idén, 2017-ben is ilyen remekműveket csodálhatunk és hallgathatunk, csak légyszi, egy kicsit kevesebb halottat.
A közvélemény nem tartja jó évnek 2016-ot, sem a politikát, sem a közélet eseményeit tekintve, (ebben igazuk lehet) de az kétségtelen, hogy a zenében zseniális évet zártunk. Ki az a legendás/sztárolt előadó/banda, aki nem adott ki idén lemezt? Csak hogy soroljak párat: Radiohead, David Bowie, Leonard Cohen, Drake, Kendrick Lamar, Beyoncé, Kanye West, A Tribe Called Quest. De sajnálatos módon sok énekes hagyott itt minket, köztük olyan nagy alakok, mint Prince, George Michael, vagy az előbb említett Bowie és Cohen.
Lássuk hát a top 10-es listámat 2016 legjobb albumairól/mixtapejeiről! (Teljesen szubjektív vélemény!)
10. INDICA - INDICA EP
Aki egy kicsit beleássa magát a Soundcloud kínálatába, annak talán ismerős lehet a fiatal Los Angelesi rapper/énekes neve. Olyan 'netes' soundcloud-trap producerekkel dolgozik, mint 16yrold, Misogi vagy Ryan Jacob.
Az EP dallamos, melankólikus, laza egyszerre, minimálisan, de követve az aktuális alter r&b sémáit. Egy fülledt californiai klub fílingjét vegyíti a tengerparti naplementével és egy éjszakai magányos kocsikázás élményeivel. 11 szám pont nem lesz sok és nem is kevés, többi előadónkhoz képest Indica rendelkezik egyenlőre a legalacsonyabb számú rajongótáborral, ezért lessetek rá minél többen!
Ez a tape csupán azért szerepel eggyel előbb mint a tizedik helyezett, mert egy picivel kiforrottabb produkcióról beszélhetünk. Lil Yachty nagyot ment ebben az évben: Ő lett a legtöbb számban (65!) közreműködő rapper, kiadott 2 mixtapet, instagram követőinek a száma százhúszezerről decemberre több mint másfélmilliósra nőtt, plusz közreműködött az év pozitív nyári boldogságzenéjében, a Broccoliban, D.R.A.M. oldalán.
A Summer Songs 2 nem akar sokat mondani és mutatni, de olyan érzést ad át, hogy az felbecsülhetetlen. De tényleg, nálunk július-augusztus állandó háttérzenéje volt, ezzel a hullámzó, napsütéses, örömteli happy témával, ami tökre őszintén jön egy ilyen gyermeki, jófej figurától, mint a piros fonatos Yachty. Persze egy-két hardcoreabb trap track is akad, de azt inkább hagyja a Migosra, vagy Denzel Curryre, ő maradjon csak ennél a pozitív vonalnál és mi nagyon szeretni fogjuk!
Chance és Jeremih végre valami értékeset teremtettek a sok tré karácsonyi sláger/album közé. Zeneileg profi munka, kicsit fele-fele arányban készültek a számok a mixtapere, nekem a magányos, havas, fagyos tematikájú zenék jobban tetszettek, amikből egy kicsit kevesebb akadt, ezt hiányolom csak. A tetőpont mindenképp a Tragedy, ahol Chance megbabonázóan reményvesztetten és elcsukló hangon énekli: „Old man weepin' in the corner/Cold again,/ it snowed again/Old man waitin' by the corner/Waitin' on winter again/He needs help/He needs Heaven”. Ha kicsit többet akartok tudni, olvassátok el a múltkori ajánlómat a taperől ITT,én bátran ajánlom bárki figyelmébe.
„Tracksuit maffia, boy better know!” A34 éves brit származású Skepta 2003 óta zenél, 2005 óta saját kiadója, a Boy Better Know zászlaja alatt. Azóta számos kiadványt jelent meg tőle, de a májusban robbanó Konnichiwa teremtette meg neki az átütő sikert és hírnevet. Csapatával többnyire fekete Nike melegítő szettekben rokkolnak, ontva a rímeket a kifejezetten brit eredetű Grime műfajon belül. Futurisztikus, elektronikus, dübörgő basszusos alapok, okos rímek, komoly mondanivaló, némi önirónia, humor, szürke városi feeling, társadalomkritika – Többnyire ez jellemzi Skeppyt és zenéjét.
A Konnichiwán szerepel Pharell Williams, A$AP Nast, hogy két nagyobb nevet említsek, ők mind hozzátesznek a cucc értékéhez. A lemezen egyszerre szólaltatja meg a londoni külváros gettóiból származó huszonévesek üzenetét, füstös alkohol és fűszagú bárok sötét hangulatát és természetesen a rendőrök előtt is ’tiszteleg’. Mindezt teszi úgy, hogy nem lesz arcoskodó, gengsztert eljátszó mártírkodó ripacs, csak egy pokolian tehetséges harmincas éveiben járó, őszinte, kissé frusztrált, de elismert és befutott grime nagyágyú.
Gambino új anyagáról is írtam már, kicsit csalódottan, ezt ITT találjátok! Az akkori benyomásom már egyáltalán nem aktuális, teljesen másként gondolkozom az Awaken My Love-ról azóta. Gambino egy kaméleon. Egy számára teljesen új műfajban/műfajokban alkotott egy hatalmasat, amit biztosan nem könnyű befogadni. Amikor először pörgettem, tudtam, hogy a kezdeti fikázásom ellenére tízedik hallgatásra egy egészen más kontextusba kerül majd a lemez. Zeneileg magasan a top háromban a helye, ezek a gitárszólók és orgonabetétek tényleg fantasztikusak, hihetetlen, micsoda zenei kavalkád és katarzis az egész LP. Amit kifogásoltam, az egységet rontó, vérbeli funk dalok. Már ezeket is teljesen helyén kezelem és így a helyes, hiszen a maguk stílusában ezek is zseniálisak és biztosan vannak olyan vájtfülűek, akik ezeket részesítik inkább előnyben. Childish Gambino az év meglepetése, egy ilyen kísérletező, izgalmas és gyönyörű albummal.
Mit hallgass róla: Redbone, Baby Boy, The Night Me And Your Mama Met
5. KANYE WEST - THE LIFE OF PABLO
Ugyan, kinek kell bemutatni Kanye Westet? Kim Kardashian férje, botránykirály, egy beképzelt és önfejű művész, divattervező és az internet egyik legkeresettebb és legbefolyásosabb embere. Igen, annak aki tényleg nem ismeri, az ő száma a híres neves Daft Punk feldolgozás, a Stronger. De ezen infókat mind semlegesítve, mint előadóművész, fókuszáljunk Westre, aki rengeteg változtatás és javítgatás után február 14-én adta ki óriási show keretein belül a Pablot, ami egy megosztó, pofátlan, ugyanakkor remek album lett. Már a producergárda és a közreműködők listája is lenyűgöző, vegyük is sorra: Olyan producerek dolgoztak a TLOP-n, mint Mike Dean, Metro Boomin, Rick Rubin, vagy Hudson Mohawke. Emellett közreműködött a lemezen Kid Cudi, Frank Ocean, Chance The Rapper, Rihanna, Desiigner, Ty Dolla $ign, Post Malone, Sia,Chris Brown és Sampha is – Brutális!
Szókimondó, elborult szövegek, szomorkás és pörgős trackek egyszerre, na meg jó pár felesleges skit, de ettől eltekintek inkább, (Mint pl. a full tehetségtelen sitten ülő Max B sercegős telefonüzenete) a Pablo így is pokolian király. Yeezy egója nemhogy kisebb lett, még talán növekedett is, de én képes vagyok kezelni, így tökre emészthető figura számomra Kanye. Oltja a fél világot, oltja a Niket, Taylor Swiftet, plusz klipet forgat a Famoushöz, amiben olyan hírességekkel fekszik egy ágyban, mint Donald Trump, George Bush, Bill Cosby, Amber Rose, vagy Anna Wintour (ezek viaszbábuk voltak)akárcsak egy görög félisten, említenem sem kell, ezzel is mekkora port kavart...Zeneileg ez az LP is már csúcskategória, magával ragadó dallamokkal és ügyes hangszereléssel. A 2 csúcspont a Wolves Siaval és Frank Ocean-nel, és a Saint PabloSampha közreműködésében. Meg persze 2016 egyik nagy durranásáról se feledkezzünk meg, a fenséges gospel dalról, az Ultralight Beam-ről. Szép munka, Mr. West!
Mit hallgass róla: Wolves, Saint Pablo, Highlights, Real Friends
4. THE WEEKND - STARBOY
A kanadai R&B szupersztár november 25-én jött ki harmadik stúdióalbumával, ami első helyen debütált a Billboard 200-as listáján és természetesen a kanadai listán is a dobogó legfelső helyét foglalhatta el. Egy hét alatt 209 000 darab kelt el belőle és egyöntetűen pozitív kritikákat írtak róla. Nem véletlenül, hiszen Abel Tesfaye megcsinálta 2016 egyik leghangulatosabb lemezét, csak egy hajszállal csúszott le a listám top 3. helyéről. A 2011-es karrier-indító mixtape, a House Of Balloons mellett, magasan ez Abel legtökéletesebb kiadványa. Hogy miért is? Egy olyan hangzást kapott el, ami egyáltalán nem mindennapi, mondjuk úgy, hogy kissé vintage disco pop alternatív R&B-vel és dance-szel/electronic-kal vegyítve. Nem hiába, két számon is a legendás duó, a Daft Punkdolgozott.
Rajtuk kívül olyan előadókat vonzott maga mellé, mint Lana Del Ray, Future és Kendrick Lamar. A borító remek, a kiváló fotós/rendező Nabil Elderkin kezének munkáját dicséri, maximálisan passzol az LP hangvételéhez. Tesfaye elmondta, hogy többnyire Prince, a The Smiths, a Talking Heads és a Bad Brains adták a fő inspirációt, ez többé-kevésbé érezhető/hallható is. Lírai, dinamikus, gyengéd és kemény tud lenni egyszerre, talán ezért is rendelkezik ekkora erővel és hatással ez az album. Itt végre The Weeknd önmaga, rátalált saját útjára és kilépett a média seggnyaló univerzumából, akik nem olyan rég, második lemeze után tucat-énekest akartak belőle faragni. Ez szerencsére nem így történt és most itt tartunk, ennek az új útnak az első állomása a Starboy, ami közel hibátlan alkotás. Akkor kérdem én: Mi lesz itt jövőre? Végülis, a határ a csillagos ég.
Mit hallgass róla: False Alarm, Secrets, Stargirl Interlude, Reminder, Rockin, A Lonely Night
3. CHANCE THE RAPPER - COLORING BOOK
A chicagói 23 éves rapper olyat alkotott, amivel mindenki szívébe belopta magát. A borítón egy mennyei rózsaszínes háttér előtt mosolyog le ránk nagy 3-as számmal a sapkáján. Mikor először kirakta ezt a fotót, minden rajongó egyből tudta, itt a harmadik Chance mixtape! Nem tévedtünk és május 13-án napvilágot látott a cucc. Chance is ügyesen maga mellé állította az összes 'A' kategóriás, fontos és hypeolt előadót, akik szó szerint lassan minden jelentősebb kiadvány elengedhetetlen ’kellékeivé’ válnak: Szerepel itt Kanye West, Young Thug, Future, Justin Bieber, Lil Yachty, Ty Dolla $ign, a gospel énekes, Kirk Franklin, sőt még a chicagói gyerekkórus is. Az alapokért Kaytranada, Kanye, Lido és a The Social Experiment felelős, a rengeteg más név mellett. Így, ilyen háttérrel eléggé nagy vétek lett volna elszúrni ezt a tapet, de szerencsére pont az ellenkezője történt, sőt. Elég egy dolgot említenem, a Coloring Book jelölt a 2017-es Grammy díjátadón, a legjobb rap album kategóriában. Ez azért is nagy szó, mert ez az első alkalom, hogy ingyenesen letölthető, internetre az alkotó által feltöltött kislemez, azaz mixtape jelölt lett a világ legfontosabb zenei díjátadóján.
Személyes véleményem csupán annyi, hogy újra megbizonyosodhattunk arról, hogy előadónk mennyire ért a zenéhez és a hangulatcsináláshoz, mennyire képes elkapni egy érzést és arra egy egész kiadványt, pár tematikus dalt felépíteni. Chance az egyik legjólelkűbb, legnyitottabb arca a szakmának, de ami a legfontosabb, nagy rajongótábora és széleskörű ismertsége ellenére, magasan az egyik legtehetségesebb is. Kreált egy pasztelesen csillogó, lassan, lágyan vonagló és pofátlanul szépséges és színekben gazdag albumot, minden elismerést megérdemel. Köszönöm neked Chance, te vagy az a rapper, akinek a leghálásabb vagyok idén.
Travis Scott hosszas időhúzás után szeptember 2-án jött ki a második stúdióalbummal, amire azt hiszem, igazán megérte várni. Egy vérbeli trap/rap album, ami nem akar több lenni, annál ami. Ezért is működik ennyire jól Travie karaktere, végig önmaga, de ezt úgy, hogy cseppet sem kell erőlködnie a tökéletes végeredményért. Nem hiába a legtehetségesebb mc-k közt tartják számon és több fórum kommentjeit olvasva, azt hiszem, nem is megosztó annyira, mint egyéb arcok.
Ilyen arzenállal, amivel rendelkezik, érthető is a siker: Egyedi flow, érces, rekedtes, olykor egészen kellemes, autotune-nal játszadozó hang, kiterjedt produceri tudás, zenei szakértelem és persze stílus. Így tudta megalkotni 2016 második legerősebb lemezét, amin bőven akadnak turn up zenék, de lazulgatós, nyugis R&B-k is, meg persze a Pick Up The Phone, Young Thug és Quavo vendégszereplésével, ami vitathatatlanul a nyár legforróbb és legfülbemászóbb dala lett. André 3000 is feltűnik,mint annyi más kiadványon idén (számomra meglepő módon), Kid Cudival is találkozhatunk, aki köztudottan Travis jó barátja, a kanadai starboy, The Weeknd is benéz, közreműködik a bugyinedvesítő fiatal énekes, Bryson Tiller, meg a sötét trapper, 21 Savage is. Kendrick Lamar meg már miért is hiányozna? A verzéje a Goosebumpsban külön megér egy misét.
Ügyes ütemcsavarások, zseniális és nagyon változatos beatek,oldott, örömzenélő hangulat, brutális, erőteljes rapek, klubokban való táncikáláshoz szolgáló dallamok - Ezek alkotják a Bittsm-et. Az előkelő helye pont azért van meg, mert őszinte, átütő erejével és sajátos, hamisíthatatlan hangzásával, minden idei erőltetett trap albumot lenyomott. La Flame nem akart művészt játszani, (mert pontosan tudja, hogy neki nem az a szerepe!)nem akart művészi alkotást a képünkbe nyomni, nem akarta megrefomálni a rapzenét, csupán egy kissé jobbá és ízlésesebbé/minőségibbé tenni, ami pedig neki sikerült a leginkább. Sok-sok ilyet jövőre is, érkezhet az AstroWorld! Csak ezt a borítót felejtsük el.
Mit hallgass róla: Way Back, Goosebumps, First Take, Beibs In The Trap, Lose, Pick Up The Phone
1. FRANK OCEAN - BLONDE
2012-ben kikerült a Channel Orange, a dicsőített, gigasikerű lemez (kritikám ITT) és mi jött azután? 4 év csönd. És azután? Két album a semmiből. És ezután mi lesz? Reméljük, nem 2020-ban hallunk újra Frankről, de addigis, beszéljünk a közelmúltról és örüljünk. Szinte nulla promózás után, augusztus 19-én megjelent a titokzatos Endless, ami egy vizuális/video album, úgy mint Beyoncé Lemonade-je volt. Egy nagy, fehér gyárépületben flexelnek és pakolnak ismeretlen srácok, végigmegy a tracklist, amin a zenék nagyrésze rövid, alig értékelhető, hallható. Hát, röviden ennyit tudott az Endless, (hozzáteszem, így is lepipál sok A kategóriás idei megjelenést) aminek eredeti, teljes verziója 140 óra(!!!), így talán értelmet nyer a cím is.
Majd ezt követően 20-án már a 28 éves biszex, világhírű kultuszfigura zöld hajjal, félmeztelenül pózol, arcát takarva a blond felirat alatt. Közreműködik Beyoncé, Yung Lean, André 3000, Kendrick Lamar is, de őszintén: EGYIKÜK HANGJÁT SEM LEHET FELFEDEZNI A DALOKBAN! (Kivéve Lean, aki picit hallható a Self Controlban.) A világ 4 városában, pontosan Los Angelesben, Chicagoban, New Yorkban és Londonban külön pop-up shopokat állítottak fel, ahol mint egy újságosnál, megvehetted a Boys Don't Cry nyomatos, ezüstfóliás pakkokat, amik tartalmazták a Blonde-ot és hozzá egy közel 300 oldalas magazint. Már ez a körítés is dob azon, hogy a legkomplexebb művészi alkotásként tekintsek a Blondra. Az első helyet ezért érdemli meg. Mintha amit hallgatnék, kézzelfogható, látható, csodálható alkotás lenne. Egy festmény, vers, vagy film. Lépcsőzetesen felépített, nagyívű, kikerekedő remekmű, aminek minden egyes húzása tudatos és az alkotó óriási profizmusáról árulkodik. Egy lélegző, létező, epikus, bevezetés-tárgyalás-befejezésekre bontható, egységes mű. Olyan érzelmek áradnak a felvételekből, ami számomra máig lenyűgöző. Mikor hallgatom, valami világmegváltó zenei erőt érzek, frusztráltságot, magányt, örömöt, sokkot, félelmet egyaránt. Semmi más kiadvány nem volt képes arra, hogy ekkora érzelmi töltetet pumpáljon magából. Leküzdve minden elfogultságom, Frank elvitte a főnyereményt. De ahogy ő énekli: "I'm just a guy, not a god'' - Tehát ennyit a fellengzős istenítésről, ezer hála.
Mit hallgass róla: Nikes, Self Control, Nights, White Ferrari, Futura Free
A Gardens & Villa 2008-ban alakult. A csapat Kaliforniából származik, ez érződik is a zenéjükön, kiválóan ötvözik a hippi-hagyományt, a „make love not war” életérzést a mai zenére jellemző elektronikával. Dunes albumuk pedig erre tökéletes példa.
A lemez azonnal az egyik legerősebb számmal indít, a Dominoval. Könnyed, lágy, érzelmes, mégsem csöppen el, nem kelti a túlzott romantika érzését, folyamatosan képes tartani a harmóniát. Az agresszív basszus ehhez némi pszichedéliát is kölcsönöz. A Colony Glennel kilépünk a Dominora jellemző harmóniából, ez a dal tipikusan az autópályák zenéje, némi nagyvárosi fénnyel megspékelve. A dal feszes ritmusa szenvedélyességet és individualitást sugároz, semmi köze a kolóniához. Akár a 80-as években is lehetnénk, de a szám mégis modern és korszerű benyomást kelt. A Bullet Train ott veszi fel a vonalat, ahol az a Dominonál, a Colony Glennel megszakadt. Ugyanaz a harmónia uralkodik, ugyanúgy a basszus vezeti a számot, azonban itt már nem a szerelmünkkel együtt áradunk a flow-val, hanem egyedül, mint egy tapasztalt buddhista, aki éppen öntudatlanul a nirvána felé tart, némi méla búval küszködve, már ha egy buddhista küszködik. A western coast „beszólások” hanyagsága pedig mindezt felerősíti. A Chrysanthemumshoz nem igazán tudok hozzáfűzni bármi érdemit, jó szám, de semmi különös. Szerintem tipikusan a töltelék-számok közé tartozik. Az Echosassy viszont abszolút a Colony Glen folytatása. Ugyanúgy jelen van a szorongás, a bizonytalanság érzése, azonban míg a Colony Glen képes ezeket az érzéseket a refrénben kiadni magából, addig az Echosassyban ezek az energiák folyamatosan jelen vannak, és csak halmozódnak. Sosem kapunk kielégítést, a szám feszessége és szorongása végig magával ragad. Szerintem az album legjobb, legerősebb darabja. A Purple Mesas némi megnyugvást kínál az Echosassy után, azonban ehhez társul némi nihilizmus is. Én ezt a számot is a töltelék dalok közé sorolnám. Az Avalanche a Purple Mesas után lavina módjára indul meg, az album egyik legérzelmesebb száma, a szám közepén a basszus pedig olyan szenvedélyességet ad a dalnak, amit eddig csak olyan számok tudtak nyújtani, mint pl. a Daft Punktól az Around The World, vagy Mick Jaggertől a Sweet Thing. Zseniális szám, ez a Gardens & Villa esszenciája. Bár Minnesota elég messze van Kaliforniától, szerencsére ez a dal nem üt el ennyire az album hangulatától. Azonban ez nem változtat azon a tényen, hogy önmagában nem állja meg a helyét, csak az album végi levezetés eszközeként szolgál. A Love Theme-hez nem tudok mit hozzáfűzni, minthogy ez az album végi chill. Többet nem mutat fel, csak a Youtubeon egy „relaxation music”-os lejátszási lista egyik száma.
Mindenkinek ajánlom a Gardens & Villa-t, akinek bejön a szinti hangzás, az indie-rock, vagy akár a Tame Impala-ra jellemző új-pszichedélia. A zenéjük képes átadni a magány és a szorongás érzését, azonban az eufórikus hangulat is jelen van. Igazi, erőteljes érzelmek között vergődő művészek. Egyébként is, felháborítóan kevesen ismerik őket, szóval hallgasson mindenki Gardens &Villa-t, aki ezt az írást elolvasta.
Chance The Rapper 2016 nagyon fontos zenei szereplője volt, kiadta legerősebb lemezét, a Coloring Bookot, összehozta az év egyik legnagyobb slágerét, az Ultralight Beamet Kanye Westtel és egy Kit Kat reklám szereplőjeként is asszisztált. Jeremih egy meghatározó alak az R&B műfajon belül, igazán különleges, cseppet sem tucat alternatív hangzást hozva.Mindkettejük chicagoi, ez is egy nagy kapocs közük, a hírek szerint ezt az ingyenes lemezt is a szülővárosuknak szánják karácsonyi ajándéknak.
Merry Christmas, Lil’ Mama
December 22-e van, 2 nap múlva karácsony, erre kikerül a semmiből egy bájos christmas-mixtape Chance The Rapper és Jeremih közreműködésében. Hát...kellemes ünnepeket! Az alapokon olyan arcok dolgoztak, mint Bongo The Drum Gahd, a már feloszlott L&F producer duóból, vagy az atlantai trap szcéna egyik fő úttörője és legfontosabb producere, Zaytoven. Én sosem voltam odáig érte, de itt kifejezetten jó munkát végzett.
A kiadványon 3 SZINTÉN Chicago-i előadó működik közre: A 25 éves Noname elnevezésű rapper/énekes hölgy, a drill műfajban mozgó Dat Foe és a híres stand-upos/színész/író Hannibal Buress.
9 számot kapunk, amik közül mindegyik nagyon nyugis és lazulós. Hullámzó, lassú, sodró melódiák, karácsony, kisjézus, szeretet, összetartás és lágy jazzes, fülbemászó dallamok. Plusz néhol fel- fel tűnő gospel, amit Chance mostanában annyira szeret. (Lásd: Joy/Ultralight Beam )
Egy hibátlan, imádnivaló hallgatnivaló, ami maximálisan meghozta az ünnepi hangulatomat, ami eddig a napig egyáltalán nem volt meg. Háttérzenének ajánlom a huszonötödikei vacsihoz, az utána következő teli hassal való fekvéshez, esetleg fadíszítéshez, vagy csupán hangolódáshoz, higgyetek nekem, nem fogtok csalódni!
Jonatan Aron Leandoer Håstad, azaz Yung Lean 2013-ban robbant be az internetre, zenéjével konkrétan magát az internetet képviselve: Vizuális sokkot okozó videoklipek teli régi konzolokkal, Yu-Gi- Oh kártyákkal (kb. mindennel ami Jonatan gyerekkori kedvence volt) Arizona teákkal és vaporwave-vel.
2013-ban, csapatával, a Sadboys-szal (Yung Sherman, Yung Gud) turnézni kezdtek, újabb zenéket pakoltak ki, sőt, Magyarországra is ellátogattak a Toldi Klubba. (De idén tavasszal újra itt koncerteztek)
Hirtelen mindenki felfigyelt az akkor 17 éves sadboyra, akinek a teljes sikert a máig legnépszerűbb Kyoto című száma hozta meg.
Yung Lean olyan trendet teremtett meg, amitől az egész ország a feje tetejére állt.
De komolyan, 2015-re, kb. minden tízedik pesti fiatalnak volt az instagramján legalább egy Arizonás, japán írásjelekkel és könnycseppekkel ellátott képe. Én sem vagyok kivétel ez alól, hála Leannek, 2015 nyarán az én ízlésem, stílusom is megváltozott általa és azóta tart a töretlen rajongásom.
A sadboyság/sadgirlség óriási divat lett, számomra hihetetlen, hogy mennyire elterjedt hazánkban. Itt, ahová még mindig kevés impulzus érkezik a tengerentúlról/Nyugat-Európából, és ahol ha rapről van szó, még mindig az old school az etalon. Mert ugye ''fúj nyávogós robothangú buta pénzes niggerek, csak a 2Pac''
Teltek az évek, Leandoer 20 éves lett. Plusz 10 kilóval több. Valami még szintén változott: Lean felhagyott a zöldteával, a videójátékokkal, a halászsapkával, a vaporwave-vel, helyette igazán beszippantotta a trap biznisz.
Újabban kokóról, tabikról, fűről, codeinről, pénzről, márkás ruhákról rappel, de persze a szomorúság örök. Zöld haj, festett körmök, kokainfüggőség, nem mindennapi öltözködés, női ruhák: Mint egy vérbeli, lázadó rocksztár. Elsőre ez mind elrettentően hangozhat, de ezen tények egyike sem változtat azon, hogy Yung Lean az egyik kedvenc és egyik leginspirálóbb előadó számomra. Egy imádnivaló, kreatív egyéniség.
FROST GOD
2016.december 14.: Rég voltam ilyen boldog, Yung Lean a semmiből kiad egy 8 számos mixtape-t.Ez ám meglepetés a javából!
Februári albuma, a Warlord kétes érzelmeket váltott ki belőlem, nem lett akkora durranás, mint elődje, az Unknown Memory. De egy dolog biztos: A mai Frost God minden várakozást bőven felülmúlt.
Elsőnek megkapjuk a Back At Itc. számot, ami egy erőteljes, basszusos, mocskos trap zene, egyre feltűnőbb, hogy Lean flowja mennyit fejlődik, csak így tovább, hatalmas!
Majd a Hop Out, ami az előző track iramát diktálja, dobhártyarepesztő hi-hatekkel és az eddig még számomra ismeretlen közreműködővel, Luckaleannn-nel.
Aztán a pár hete debütáló Henessy & Sailor Moon, ami egy sokkal nyugisabb, melodikusabb vonalat hoz. Ezt a stílust mindig is imádtam előadónktól, Bladee-vel együtt olyan kellemes számot hoznak össze, hogy kb. a felhők közt lebegek.
Következik a Cashin, a számomra eddig idegesítő Adamn Killa-val, aki itt a tape egyik legjobb verzéjét tolja le. Melankolikus autotune-os dalolászás, gyönyörű, de tényleg. Plusz a kiváló producer, White Armor zenéjével maga a mennyország.
Az ötödik dallal, a Crystal City-vel picit mellényúltak, még egy akkora sztárral is, mint A$AP Ferg. Egy kicsit tucat-trap, megspékelve Ferg béna flowjával és élvezhetetlen énekével, de még így is egy tökre hallgatható és elfogadható alkotás, nem rontja különösebben a cumó színvonalát.
Ezek után érkezik a Kirby, a régi Nintendo játék karakter nevét viselve, óriási dal, pörgős, ütős, tökéletes beattel.
A hetedik track, a Head 2 Toe szintén Bladee közreműködésével hasonló, mint az előző albumon szereplő Hocus Pocus. Hadart, gyors szöveg, kusza beat és kissé sablon szöveg: „Gucci Louie on my tee shawty wanna get with me”blablabla, de a „Poppin pills like Scooby-snacks” sor legalább poénos.
Utolsónak pedig Get It Back, egy élvezetes szám, ami nagyon király lezárása a lemeznek, Lean így búcsúzik tőlünk: „Bitch she gave me heart attack, but I'm back, yes I'm back….Lean!”
Röviden annyit, hogy a Frost God Yung Lean legkiforrottabb és egyben magasan a legjobb kiadványa lett, itt végre egy dal se rontja el a megfelelő összhangot, nem tudok rá mást mondani, mint azt, hogy imádom, még így hetedszerre is.
Értékelés: 10/9
KEDVENCEK: Kirby, Cashin, Henessy & Sailor Moon, Get It Back, Back At It, Hop Out
Jonatan Aron Leandoer Håstad, azaz Yung Lean 2013-ban robbant be az internetre, zenéjével konkrétan magát az internetet képviselve: Vizuális sokkot okozó videoklipek teli régi konzolokkal, Yu-Gi- Oh kártyákkal (kb. mindennel ami Jonatan gyerekkori kedvence volt) Arizona teákkal és vaporwave-vel.
