Egy éve ekkor, ugyanitt, nem reszkettem. A mai, életem leghidegebb napja, a szorongás gyomorforgató. Az esőcseppek háromszög alakú, beillesztett síkidomok. Ridegek és személytelenek, csak jobban vacogásra késztetnek. Sikítva recsegnek és törnek a sínpárok, tolakodó szellemként kúszik be a réseken a fagy. Lassú leépülés ez, ismétlődő mozdulatok a körpályán, 12 hónapja tartó, kimért gesztusok, kiszámolt tettek, és egy a saját farkába harapó, hófehér kígyó.
Hamarosan az alagút következik, sötétülő, hatalmas lyuk: Egy beöntésre váró, kitágult végbélnyílás.
Mi juthat eszébe egy laikusnak Japánról? Sushi, harcművészet, meg esetleg „azok a hülye nagy szemű figurák meg azok a bugyuta ’mesék’ amik este az Animaxon mentek” = anime… Két véglet között mozog itthon Japán kultúrájának és művészetének ismerete: Léteznek a megszállott anime/manga fanok, cosplayerek (Lásd őket főleg itt: MondoCon) Sokuk talán már otakunak is számítható. Emellett pedig vannak az átlagemberek, akik alapvetően szinte semmit nem tudnak a szigetországról, a fent említett általános dolgokon kívül. Ez természetesen nem baj, csak a két út közt található ösvényt még nem nagyon fedezték fel hazánkban és nem kapnak elegendő figyelmet azok a személyek, akik igenis megérdemelnék azt. Ezért most jöjjön 5 olyan japán művész, akiket érdemes megismernünk, ezáltal belekóstolva a sokszínű és olykor igencsak furcsa nép művészetébe, több különböző műfajon keresztül.
Murakami Haruki
A 68 éves kóbei születésű író, műfordító, érdekes és kikerülhetetlen alakja a kortárs japán irodalomnak, nem hiába az egyik legnépszerűbb irodalmi személyiség ott. Már fiatal korában érdeklődött a nyugati kultúra iránt,Kurt Vonnegut, Günter Grass, a Beatles és Nat King Colevoltak rá nagy hatással. Magyar nyelven meglepően sok műve megjelent, köztük a legfontosabbak is: A 2005-ös Kafka a tengerparton, a 2011-es 1Q84, vagy az 1987-es Norvég Erdő. De az az újabb tendencia itthon, hogy a legfrissebben megjelenő kötetek valójában a legrégebbiek, Pl.: Hallgasd a szél dalát!(1979) Flipper 1973 (1980)
Az én kedvencem mégis a személyes ihletésű (Murakami jazz bárt vezetett a valóságban, akárcsak az írás főszereplője, Hadzsime) 1992-ben megjelent A határtól délre, a naptól nyugatra c. melankolikus, filozofikus, szerelmes, rövid regény, ami az ideális első olvasmány azoknak, akik meg akarnak ismerkedni az íróval.
M.H. állítása szerint az írás nyitott szemmel történő álmodás és az alkotófolyamat egy videojáték tervezéséhez hasonlítható. Szerinte a tökéletes könyvben egyszerre jelen van Dosztojevszkij és Raymond Chandler is. A szerző egyes szám első személyben történő narrációja, elhagyott, magukat és az élet értelmét kutató főszereplők, elszigetelődés. Megkapó, az ember húsába vágó igazságok és mondatok, a lét fontosságának megkérdőjelezése és lebilincselő szürrealizmus - Ezen tényezők alkotják Murakami Haruki mágikus realizmusát, ami valóságos junkievá tesz és ha egyszer magába szippant a világa, mint egy labirintusból, nehezen szabadulhatsz belőle.
Ryo Fukui
A tavalyi évben elhunyt biratori születésű jazz zongorista az egyik legizgalmasabb karakter volt a műfajon belül. 22 évesen, autodidakta módon tanult zongorázni, majd ezt követően 6 év elteltével, kiadta első albumát, a zseniális Scenery-t. Esténként rendszerint a remek elnevezésű Slowboat jazz clubban zenélt, a 2015-ös A Letter From Slowboat c. lemezét is itt adta elő élőben. 2012-ben munkásságáért kiérdemelte a „Sapporoi kultúra ösztönzésért” (Sapporo Culture Encouragement Prize) elnevezésű díjat.
Játéka lágy, sodró és pergő, művei mozgalmasak, felfelé ívelőek és mély tartalommal bírnak - Ez a sokszínű zsenialitás jellemzi Fukuit, aki élete során sajnálatos módon közel nem kapott annyi figyelmet és elismerést, amennyit igazán megérdemelt volna. Helyette éjszakákon át jammelt a Slowboatban. De talán ez jól is van így. Nyugodjon békében!
Gregg Araki
Az 57 éves Gregg Araki japán származású amerikai filmrendező, akit az egyik legfontosabb független filmesként tartanak számon. Alkotásait ahhoz a New Queer Cinema mozgalomhoz sorolják, ami a 90-es években bontakozott ki és kendőzetlenül, naturalista módon mutatta be a melegek, leszbikusok, transzneműek világát, alternatívát mutatva és egy egészen új, ma is népszerű, ugyanakkora abszurd stílust megteremtve.Araki vállalja szexuális hovatartozását, de elutasítja, hogy meleg filmesnek állítsák be, mert ellene van a beskatulyázásnak és a felesleges kategorizálásnak.
Hazánkban filmjei közel ismeretlenek, így nyilván nagyon keveset forgalmaztak a magyar mozikban, magyar nyelven, vagy felirattal. A Csók, macsók!-on kívül csak az Elátkozott Generáció és az Út a Pokolba érhető el itthon.
Az említettek közül az 1995-ös Elátkozott generáció: Gyönyörök és Kivégzések című film a legtökéletesebb választás: Egy morbid, rejtett szimbólumokkal teletűzdelt, naturalista road movie, megspékelve egy rakás feketehumorral - Másfél órában felvonultatja a rendező stílusjegyeit és összefoglalja, mi is várható Arakitól.
Ha nem riadsz meg attól, hogy egy náci fanatikus fogóval foszt meg egy embert férfiasságától, miközben a háttérben az amerikai himnusz szól, és epilepsziarohamosokat nem kímélő lámpa villódzik (ez a legelvetemültebb jelenet) akkor az Elátkozott Generáció a te filmed, és Gregg Araki a te rendeződ.
A megkérdőjelezhetetlennek hitt ideológiák és normák sárba tiprása, a nemzet kigúnyolása, erőteljes társadalomkritika és szépen fényképezett jelenetek: mindezek jellemzik Araki remekműveit, aki ha nem is tipikus botrányfilmes, de egy nem mindennapi, pozitív értelemben bolond és elvetemült alak, aki nem fél bizarr dolgokat a képünkbe tolni és kimaxolni az erkölcstelenség fogalmát.
KOHH
Kékeszöld haj + aranyfogak + tetkók + high fashion = Kohh. Kohh = japán rap.
A 26 éves Yuki Chiba 2008 óta tevékenykedik zenészként, főként a trap/rap műfajokban, azóta 3 mixtapet és 4 albumot dobott piacra. Dalai energikusak, dübörgőek, sokszor hardcore stílust hoznak, de számtalan lazulósabb, klasszikusabb hangzással bíró zenéje is van, ez a kettősség jellemzi Kohhot igazán.
Nehéz gyerekkora volt (öngyilkos apa, drogfüggő anya) állandóan az erőszak, a bűnözés és a kábítószer vette körül, barátai és ismerősei mind a bűn világában mozogtak. De Kohh-nak sikerült kikerülnie ebből az ördögi körből, hála a vágyainak, hátrahagyta a rossz környezetet és elstartolt a japán hip hop szcénában, kb. 18 éves korában.
Ez egy érdekes képet fest a japán alvilágról, amiről máig nincsenek annyira ismereteink, mint mondjuk a kemény gettókról és bandaháborúkról az USA-ban. Ezért is nem mindennapi karriersztori Kohh-é, akinek a története nem a megszokott, hányattatott sorsú afroamerikai kölyöké, aki kitört a nyomorból, hanem egy szofisztikáltabbnak hitt társadalom fiatal tagjának felemelkedése.
Legjobb lemeze mindenképp a 2014-es Monochrome, amin Kohh mindkét arcát megmutatja. Elsőre furcsának, vagy viccesnek tűnhet a japán szövegelés, de ha rákapsz az ízére és elvisz magával a flowja, nagyon meg lehet szeretni.
Yohji Yamamoto
1 A 73 esztendős, tokyoi születésű stílustanácsadó ahhoz a designer generációhoz tartozik, akik a japán avantgárd felfogást követve érkeztek Párizsba 1981-ben. Ruháira már akkor az volt a jellemző, hogy a testet lazán, több rétegben ölelték körül, a nyugati merev tartás helyett. Ezzel az újítással forradalmian és frissítően hatott a francia fővárosban. Ez a stílus jellemző tervezői munkájára a mai napig. Közel alaktalan, aszimmetrikus, könnyű anyagokkal, pántokkal, bő elemekkel dolgozik.
Yohji Yamamoto világhírű márkája a Y3, aminek az első darabjait 1972-ben tervezte. Azóta a brand kollaborált az Adidas-szal, a szokottnál is futurisztikusabb és izgalmasabb cipőket megálmodva. A márka által gyártott lábbelik sokszor holdjáró cipőkre hajaznak, de egyszerre tükrözik a szamurájokra jellemző viseletet is. A feltételezések szerint a régi japán öltözködés jelentős inspiráció volt Yamamoto számára.
Mivel én magam is főként sötét ruhákat hordok, könnyedén azonosulni tudok Yamamoto világával. A fekete egyszerre izgalmas és elegáns, nem feltétlen hangulatot és lelkiállapotot tükröz, hanem felfogást. A sötét tónusú darabok minimalisztikussága és visszafogott, sejtető hangulata a tervező filozófiájával értelmezhető:
2„A japán művészetet az európai ember csak bizonyos mértékig közelítheti meg. Yamamoto szerint mindez azzal az alkotói szándékkal magyarázható, ami a tökéletlenségben látja a szépség mértékét. A japán kultúrában az embernek nem feladata tökéleteset alkotni, mivel arra csak a természet képes, az ember már mulandóságában tökéletlen. Ő sosem akar egészet alkotni, mindig hagy egy űrt, ami betöltetlenül marad. Ez szerinte olyan, mint az a tér, ami egy ajtó vagy egy ablak becsukása után keletkezik. A japán embernek szüksége van erre a térre, a hiány terére, ami sokkal fontosabb, mint a megalkotott mű.”
Tegnap este a Stylist kézikönyv I. alapján fényűző díszvacsorához ajánlottan öltöztem fel. Holnap talán a Luftwaffe nyári tiszti tenyérsapkájában takarítok. Fura dolog ez a magány.
Ma egy üveg 1907-es Heidsieck mellett A Gyökértelenség és a múlt letagadása című Ernst Segelhof könyvet olvasom. A tanulmány minden mondata úgy illik rám, mint ez az undorító bársonyzakó. Inkább gyorsan elfelejtem mindkettőt.
Mámorosan megmosolygom a tényeket, hogy itt még nincs háború és viszonylag jól élek, és hogy a semminél mindig jobb a bármi, és hogy nem érdemes gyereket csinálni, mert a jövőben vagy legyilkolják, vagy ő gyilkol le másokat, így száz százalékban magammal foglalkozhatok.
De későre jár már. Nem maradt hátra más, csak lefekvés előtti mantrám: "A szomszédban a színésznő aludni készül. Ragyogó gyömbér haját Szépséges vállára ereszti. Szemeit lehunyja, és új nap veszi kezdetét."
Legújabb műsorunkban minden hónap végén megjelentetünk egy mixet blogunk szerkesztői, és Mitya által válogatott kedvenc régi-új trackekből. A mixelés joga havonta más szerkesztőnkre száll. Hallgassatok minket most, és ezentúl is a mixcloudon:
Tracklist:
1. Prince - If Eye Was The Man In Ur Life 2. David Bowie -You (Will) Set The World On Fire 3. Hiatus Kayiote - Breathing Underwater 4. Earl Sweatshirt -Chum 5. Cold Cave - The Idea Of Love 6. Kaytranada - Killa Cats 7. OY - Space Diaspora 8. XXXTENTACION - I spoke to the devil, he said everything would be fine 9. David Bowie - Bring Me The Disco King 10. Daft Punk - Make Love 11. Dan Croll - Away From Today 12. James Blake feat. Bon Iver - I Need A Forest Fire 13. Peter Gabriel - Sledgehammer 14. Everything Everything - Brainchild 15. Queens of the Stone Age - My God Is The Sun 16. Savant Garde - Chick Quest 17. Noname - Yesterday 18. Earl Swearshirt - Hive 19. Red Hot Chili Peppers - We Believe 20. Ethnofil - Némavad
Kitoltalak magamból: Mintha megszabadultam volna egy terhelő, felesleges magzattól. Sajnálom, hogy ilyen édesanyát kaptál, mint amilyen én vagyok: törődő, de rideg
A narancsos füstös ég nehéz levegővel telik nyikorgó hegedűszólamok hangzanak fel messzi magasságokból és ebből a kis lyukból is, -ahová élni kényszerültem- érzékelhetek valamit az állandó változásokból.
Hát itt maradok a szűrő alján. Nem tudok átfolyni a többiekkel együtt: Kényszerzubbony vagy tisztítótűz?
Itt már csak egy valami marad: az állandó, buta, gyerekes vágyakozás.
2017 január 17-én megjelent a zúzós-karcos-dallamos alterrockot játszó Óriás zenekar 4. lemeze. Legutóbb 2014-ben jelent meg egy 6 számos középlemezük ’0209’ címen, ami új irányt hozott az előző albumok koherensebb zeneiségével szemben, a 0209-en sokkal keményebb, punkosabb hangzással lépett elő a trió. Ez az album azonban merőben eltér mindentől, amit eddig csinált a banda.
Fontos hangsúlyozni, hogy a zenekar 3 tagú. A viszonylag kevés zenekari létszám sok év zenélés után felállíthat bizonyos korlátokat. Hála a jó égnek ez az Óriással nem történt meg, a frontember, Egyedi Péter szerint az új albumnál „nem a zenekar felállása, hanem a dalok hangulata határozta meg a hangszerelést” – és valóban; az album meghallgatásakor ez a legegyértelműbb.
A 34 percnyi anyag rengeteg izgalmas pillanatot tartalmaz. Sok az egészen új megoldás és heves kísérletező kedv érezhető szinte az összes számon, a szövegek pedig jobbak! A zenekar legnagyobb gyengesége szerintem mindig is a szövegírás volt. Nem egy régebbi számuknál fordul elő, hogy nincs semmilyen hatással rám, nem ad semmit a szöveg. Ennél az albumnál viszont sokkal több számnál alakult ki bennem egy-egy analógia, vagy konkrét saját megfejtés.
A lemezen szépen kialakult továbbá az a fantasztikus kettősség, hogy 1. ez az eddigi leginnovatívabb Óriás lemez 2. mégsem féltek egy jó nagyot meríteni a magyaralter haverokból, ősökből.
Most a számomra kiemelkedő pillanatokra fogok kitérni:
Senki se fél
Az album egy végtelenül egyszerű, szarrá elektronizált riffel kezd, így már ez az első megszólalás magában tartogatja az ígéretet, hogy itt a zenekartól eddig megszokottól merőben eltérő dolgot fogunk hallani. Egyébként nekem egyből eszembe jutott St.Vincent self titled albuma, ahol eléggé hasonló hangzásokkal kísérleteztek. Az pedig ígéret be lesz váltva, bizony, új az irány. A szám összességében egy erős közepes, nem értem miért ezzel promózták az albumot, vannak 100-szor erősebb trackek a lemezen. A nyitótrack erőssége szerintem a szövegben rejlik. Egyedi Peti és generációjának globálisan jelentkező problémája a felnőtté válás kérdése, ami azért érdekes jelenség, mert ők nem jelenlegi 18-20as generáció tagjai. Nem egy 30-40-es ismerősöm küzd ezzel a dologgal, és biztos vagyok benne, hogy kedves olvasóink és ismerőseik között is van, aki magára ismer a számban.
Talán a moziban is láttál
Az eddigi legerősebb szám az albumról. Talán ebben a számban fonódott leggyönyörűbben egybe a régi óriás az újjal. A 2:03-nál bekúszó erősen IHM-es hangulatért meg külön köszi. <3 A dal zeneiségét elemezve kiemelném a refrén érdekes dúrból mollba forduló természetét. Atom.
Soha ne menj vissza
A legmetálosabb, legstoneresebb refrén az albumon. Nagyon ütős a versszak-refrén közti kontrasztból adódó feszültség. Ja, és itt is kifejezetten jó a szöveg. Kiemelném a „Két tenyered két tisztás” kezdetű sorra bemutatott zenei variációkat. Méghogy nem tud már hová fejlődni, és önmagát ismétli a magyarországi alternatív zene… (Lejjebb olvashatjátok a teóriámat, aminek egyik kulcsszereplője ez a dal.)
Csak az ég
Ez a leginkább eltorzított szám az albumon. Érződik rajta egy erős 80-as évek hangulat a csipogó, vibráló synthwavees szintik miatt. A dob is úgy van kikeverve, hogy simán lehetne valami indie játék chiptune soundtrackjében. Jó kis szám, rohadt kíváncsi vagyok, hogy élőben hogy fog megszólalni…
A rossz és a szép
Durván egy hete hallgatom rendszeresen az albumot, és úgy néz ki ez a csoda lesz a kedvencem. Minden szempontból kiváló szám. Zeneileg innovatív, változatos és rohadtul egyben van. Számomra talán ez az első Óriás szám, aminek a szövege is kifejezetten tetszik. A soráthajlás a versszakból a refrénbe mind a szövegben, mind zeneileg egy nagyon precízen, pontosan egy pontba kiszámítva robban. Imádom.
A teória
Szóval szépen lassan kialakult egy teóriám az albummal kapcsolatban. Említettem már, hogy ez az album nagyot merített az eddigi magyaralter dolgokból. Sőt, több szám felfogható laza tisztelgésként az alter kollégák/elődök előtt. Ennek tárgyi bizonyítékait is fel véltem fedezni. Először a Kezdjük el című számban érzékeltem egy erős TEJes jelleget. A TEJ zenekar Pálinkás Tamás zenekara, akivel Egyedi Peti anno együtt muzsikált az Isten Háta Mögöttben. Átlag éjjel című számukban szerepel az „Újra meg újra meg újra meg újra”, sor, ami (ugyan egyel kevesebb újrával) de itt is szerepel. Az ok, ami miatt egyáltalán eszembe jutott ez az elsőre nevetségesnek tűnő azonosság, az a szám hangulata, ami merőben eltér bármilyen eddigi Óriás számtól, a refrénben az ének, intonáció pedig egészen TEJes-Pálinkás Tomis. Ezután A Soha ne menj vissza című számnál tűnt fel, hogy ez rohadtul Fekete Városos. A Fekete Városban - avagy az egyetlen és legjobb magyaralter supergroupban - is játszik Pálinkás Tomi, meg egy tucat többé-kevésbé ismert alternatív zenekaros körökben mozgó figura. A Soha ne menj vissza a legmetálosabb szám az albumon, sötét, szaggató refrénje miatt simán lehetne egy bónusz Fekete Város track. A legnyomósabb érvem pedig, hogy egészen konkrétan elhangzik a számban: „Ez egy térkép sehova”. A supergroup 2015-ös és egyetlen albuma pedig konkrétan a Térkép sehova címet viseli. Ezután egyből a Máshol c. szám következik, ami kísértetiesen a késői Kispál-hangzást hordozza magán. Ezen felül Egyedi Peti (tudatosan, vagy nem tudatosan, a fene tudja) beleírta a szövegbe a Lovasi András által többször is használt (és ha jól tudom Bandi bá’ óta nemigen megénekelt) „élőlény” szót. A lemez utolsó trackjében pedig fogadni mernék, hogy Beck Zoli keze rendesen benne van. Rohadtul 30Y-os az egész, úgy ahogy van. De tényleg, hallgassátok meg. A köszönetnyilvánításban pedig ott is virít Zoli neve, úgyhogy én teljesen biztos vagyok benne, hogy Zoli is beleírt a Szólj, ha fájba.
Tehát az albumot akár lehet értelmez egy leltárként is, ami egyrészt fejet hajt az eddigi alternatív zene előtt, másrészt le is zárja azt, miközben már az új irányt is belőtte.
Itt teljes egészében meghallgatható a lemez:
Összegezve tehát egy nagyon újszerű, nagyon innovatív, és merész Óriás albumot kaptunk. Arra vagyok már csak kíváncsi, hogy ezt a teljesen új hangzást mennyiben lesznek képesek reprodukálni élőben. Találkozzunk az A38-on kevesebb, mint egy hónap múlva.
Értékelés: 8/10
Kedvencek: Talán a moziban is láttál, Csak az ég, A rossz és a szép, Soha ne menj vissza
A Flesh And Bone című minisorozatot a Starz csatorna kezdte el sugározni november 8-án. A rendező Moira Walley-Beckett volt, akinek nem ez volt az első dobása, a Breaking Bad-et is ő rendezte. Most sem nyúlt mellé, bár egy könnyedebb, de mégis, hangulatában sötétebb sorozatot hozott el nekünk.
Történetünk ismerősen kezdődik. Egy fiatal balerina, Claire elhatározza, hogy elhagyja Pittsburgh-i otthonát, és New York-ban folytatja balettkarrierjét. Hamar talál egy nívós balett-társulatot, ahol a társaság vezetőjét (Paul) elbűvöli rendkívüli tehetségével. Paul nagy reményeket kezd táplálni iránta, és egy külön darabot ír Claire számára, amiben Claire a főszereplő.
A sorozat hangulata némileg hasonlít a Fekete hattyúéhoz, és néhány fontos elem is egyezik, többek között a két főhős személyisége. Azonban azt már tapasztaltuk, hogy egy sztorit a tévében sokkal részletesebben fel lehet építeni, mint a moziban, ezért ez a történet sokkal szerteágazóbb.
Ez a történet egyrészt Claire útkereséséről, magányáról és felnőtté, önállóvá válásáról szól. Egy olyan változásról, ami ma majdnem minden fiatal életében bekövetkezik. Azonban nem mindegy, hogy hol próbálnak a fiatalok felnőtté válni. Claire ezt New York-ban próbálja, és hamar kiderül, hogy az amerikai álom és maga New York nem olyan csodás, mint ahogy azt a hollywoodi filmek lefestik nekünk. A sorozat ezt a „modern megváltást” a balettársaság életén keresztül szemlélteti. Az a hangulat pedig, amit a társaság megjelenít, nagyon sötét. A társulat vezetői olyanok, mint azok a cégvezetők, akiket csak a profit érdekel, és hogy pörögjön a GDP. Gyengeséget nem ismerő, empátiát nem mutató zsarnokok. Ez a sorozat megmutatja, hogy a balett szépsége mögött gyakran nem a harmónia rejtőzik, hanem a megkínzott táncosok önbizalomhiánya, akik egyszerűen csak gépek módjára mutatják be kecses mozdulataikat. El kell ismernem, hogy az amerikai szórakoztatóiparnak, és legfőképp Frank Sinatranak igaza volt: New York tényleg nem alszik. Mindenki az amerikai álmot kergeti.
A színészi játék remek, néhány szórakoztató karakterrel. A társulat vezetője, aki egy feminim mozdulatokkal operáló meleg alfahím, tud szórakoztató pillanatokat okozni a depresszív hangulat ellenére. De ott van még Claire házának „portása”, nagy írói ambíciókkal, és egy kicsit skizoid beütéssel.
Ajánlom a Flesh and Bone-t azoknak, akik szeretnének látni egy sorozatot a változásról, az amerikai álomról, vagy akár csak bepillantást akarnak nyerni a New York-i balettvilág nem túl vonzó életébe. Könnyed, szórakoztató, de mégis hangulatában sötét, és képes lehangolni. Összesen nyolc rész, így azok is simán át tudják pörgetni, akik amúgy nem kedvelik annyira a tévés formátumot. Számomra 8/10.
A testem egy tartály, ami negyedéig sem telt folyadékkal. 3 évig töltötték az emberek: a tapasztalat lévé sűrűsödött, a hiány kitöltötte a térfogatot.
A molekulák szétestek, a kötések egyenként felszakadtak, a felszabaduló energia pedig megmérgezve az agyamat, továbbállt új gyenge elmét keresve magának.
Az anyag marja a műanyagot, az ideák pedig nyűgként himbálódznak az érzőközpontok peremén. A szürkeállomány elég a fehérállomány elolvad.
Töltsetek tele és töröljétek le a ''Mérgező hulladék'' feliratot rólam.
A 4 tag alkotta (DJ Slow, Tink, Goulasch, Nash) Slow Village 2016 márciusában dobta ki első, 2000tizenvalahány elnevezésű EP-jét, majd ezt követte áprilisban az Újmappa és nyáron a F. A. Q. Mindegyik EP tematikája egyezett, általában pár kész tracket tartalmaztak és azoknak instrujait, acapella felvételeit. A 3 középlemez 8 dala mind megtalálható a 201X-en, további 10 új alkotás és egy intro mellett. A cumót december 29-én mutatták be a Toldiban, nemrég pedig a Bandcamp oldalukra is felkerült, ahonnan meg is vásárolhatjátok tőlük, 2500 forintért. A Slow Village azért annyira fontos, mert sikerült nekik egy kicsi izgalmat és színt hozniuk az eléggé egyhangú és klisés hazai hip hopba. Hogy miért is? Mert lazák, nem veszik véresen komolyan a rapszakmát, nem erőlködnek és örömzenét csinálnak.
Nehéz egy olyan országban jó és eredeti boom bapet kreálni, ahol minden arról szól a műfajon belül, hogy a newschool szar és az mp3 ciki, vagy épp mekkora összeesküvés az élet és fentről irányítanak minket vagy ez meg az kapja be, vagy épp "megölöm a csajodat és a belével felkötöm egy fára"– Mindez rárappelve egy monoton alapra, ragrímekkel. Pont ezért felüdülés SV-et hallgatni: Nem a szokásos közhelyeket kapjuk és végre nem kell kínosan éreznem magamat és húznom a számat egy-két pocsék sor miatt. Mikor már lassan minden itthoni raphez fűzött reményemet elvesztettem (csak a trAnzKaPHka Kastélya, a Sör ÉS Fű Enter The SÉFje, Gazsi Rap Show x Robotdeck H20 EP-je és a Mulató Aztékok x Robotdeck Kaleiodszkóp EP-je tartotta bennem a lelket) megjelentek a srácok és tökön rúgva magát a magyar rapszakmát és annak erőlködő, kiöregedett, begyöpösödött bohócait, megmutatták, hogy lehet még alkotni itt, nem is akármit!
A csapat jobban működik mint hinnénk: Brutál beatek, okos rímek, poénos utalgatások és remek közreműködők. De tényleg, nagyjából mindenkit egy lemezre gyűjtöttek a srácok, aki tehetséges és különleges itthon. Közülük külön kiemelném Orizát, aki egyik személyes kedvencem jó ideje, csak kár, hogy kevés zenét ad ki, NB-t, az ügyes beatmaker/rapper srácot, HRK-t, Drumlordot és persze Mo. magasan legfaszább csapatát, az előbb is említett Sör És Fű nevű formációt. Lassúfalva oszlopos tagja, a buckethatet viselő, szakállas Goulasch viszi az egész LP-t, a srác flowja, szövege hatalmas és eszesen felépített, ő nagy meglepetés és pozitív csalódás volt. Tink nyugis szövegelése továbbra is megkapó, a Mulató Aztékokból ( <3 ) már jól ismerhetjük, a dinamikus Nash is kiváló sorokat pakol. A DJ Slow beatek pedig magukért beszélnek, a F. A. Q. c. szám alatt szóló ütemek pedig egyenesen leszedik a fejed, az egyik legerősebb alap amit az utóbbi időben hallottam.
3 kedvencem van: Az energikus Újmappa, a laza és agyafúrt szójátékokkal operáló és Shimmy Shimmy Ya scratchekkel tarkított Beatsimi és a nagy iramot diktáló, veretős, dübörgő F. A. Q. Ezek mellett egyedülállók a Kisszoba és a Királyrák c. számok is.
Ugyanakkor a 2 felvonásos Posse túl hosszúra lett nyújtva, ezért sajnos inkább unalmasba és vontatottba fordul élvezhető helyett, szerintem nem 2 trackbe kellett volna sűríteni a rengeteg fantasztikus közreműködőt, de annyi baj legyen, ez nem von le semmit az LP értékéből. A Kékeket sem fogom sokat hallgatni, de a srácok ügyesen megteremtettek egy N.W.A. hangzást hozó, oldschool-os, kissé ironikus zenét.
Összegzésül annyit mondok, a Slow Village 201X-e a legjobb, ami az itthoni zenében történhetett és szükség volt rá, nem is kicsit. Aki egy friss, minőségi, újító, odamondós, intellektuális, ugyanakkor mocskos hip hop albumra vágyik, az jó helyen jár. Jó hallgatózást mindenkinek, köszi SV, még sok ilyet!
Az ELEVATED krúval közösen készített 2000tizenvalahány fenomenális VHS effektes klipje, csekk:
