Az előadók szeretik péntekre időzíteni új megjelenéseiket, most sem volt ez másképp, 25-én debütált XXXTENTACION, adta ki második közös albumát az A$AP Mob, újra robbantott a Brockhampton, Lil Uzi Vert végre piacra dobta a Luv Is Rage 2-t és MadeinTYO is üdvözölte egy EP-vel kisfiát. De mi rejlik a hype mögött, és vajon gazdagodtunk-e jó zenékkel a hétvégén?
XXXTENTACION – 17
X, akinek karrierjéről és diadalmenetéről ITT olvashattok bővebben, rövid idő alatt óriási ismertséget szerzett magának, most pedig már keresve sem találunk olyan embert, aki ne nagyon hallott volna a rapperről, aki most –sokak felháborodását kiváltva- épp promótálás céljából ’felakasztotta’ magát egy videóban.
Úgy tűnik túlélte, és 2017 egyik legérzelmesebb korongját hozta el nekünk, amit maga a királyként aposztrofált Kendrick Lamar ajánl. Annyit már mindenki biztosan tud, hogy X egy meglehetősen sötét figura. Előre bejelentette, hogy a lemez a depresszióval küzdőknek, az elveszett lelkeknek fog szólni, és hogy nem olyan számokkal lesz tele, amilyeneket mindenki ismer tőle – egyszóval: jaj nektek Look At Me és #ImSippinTeaInYoHood rajongók.
A górcső alá vett alkotás minden előzetes várakozást felülmúlt, a legnagyobb értéke amellett, hogy zeneileg meseszép, az az, hogy egy pillanatig sem tűnik mesterkéltnek, vagy éppen önsajnáltatónak. Hangzásilag olyan, mintha a bandcamp mélyén megbúvó bedroom music-ot, őszinte, sercegős indie zenét, lo-fi-t, sadcore-t és emót ötvöznéd a friss soundcloud rapperekre jellemző jegyekkel és mindezt sok kiábrándult, okkultista, szuicid és mocskos dalszöveg, meg Shiloh Dynasty sample társaságában tálalnád. Röviden: Hi-hatek, gitár riffek, szentimentális zongorabetétek, angyali vokálok, és a problémás exbarátnő gyötrő emléke, mindez tök természetesen megjelenítve. Nagy meglepetés nem ért, inkább csak újra megerősítést kaptam afelől, hogy X tényleg majdnem minden műfajban tökéletesen megállja a helyét.
Az pedig már ízlés kérdése, hogy ki melyik oldalát részesíti előnyben az előadónak, de ha állást kellene foglalnom, azt mondanám, hogy maradjon csak ezen az úton, amelyen a 17-nel elindult. Azon a pokolian sötét úton, amin düh, elfojtott erőszak, és magány zúdul rád 22 percen át, de ráeszmélsz, hogy még sokadjára sem akarsz visszafordulni.
Kiadó: Bad Vibes Forever / EMPIRE
Műfaj: rap / indie /alternative / lo-fi
Értékelés: 8,5/10
A$AP MOB – COZY TAPES VOL.2: TOO COZY
2011-2012 táján valami izgalmas és friss kezdett megszületni a hiphopban, - lásd: Odd Future, Pro Era, TDE - többek közt ennek a hullámnak volt fontos előfutára a Lords Never Worry-vel és a Live. Love. A$AP-pel a 2006-ban megalakult harlemi A$AP kollektíva. Így sok év távlatából, egyedülálló színt képviselve a hiphop-palettán, sok elismeréssel a birtokukban és lemezzel a hátuk mögött most egy jóval gyengébb válogatást adtak ki. A csapat augusztus elsején meghirdette az AWGEST-hónapot, ami egy kész albummustra: 4-én robbant A$AP Twelvyy-től a 12, 18-án A$AP Fergtől a Still Striving, majd 25-én a Cozy Tapes második része. Maga az AWGE amúgy a Mob mellékcsapataként számon tartott, főként kreatívokból (Robert Gallardo, Ian Connor, Ben Baller) álló társulat – hogy az AWGE amúgy mit jelent, azt szabályszerűen soha nem fogjuk megtudni. (#1 Never Reveal What AWGE Means - forrás) Az első rész (Cozy Tapes Vol. 1: Friends) ambivalens érzelmeket váltott ki belőlem, már akkor is az volt a benyomásom, mintha már kezdene leereszteni az A$AP-lufi és nem igazán működne tőlük egy teljes, nagyobb terjedelmű album. Most sem változott sokat a helyzet: ugyan vannak jó ötletek itt, például nagyon elmésen keretes szerkezetet alkot a suli-allegória: az album úgy indul, hogy becsöngetnek, (Skool Bus Skit) majd úgy zár, hogy az igazgató elbúcsúzik a „Yamborghini Class”-től, azaz a közreműködőktől. (Last Day Of Skool) Aztán egy másik skitben utalásokat kapunk Takeoff és a Migos korábbi balhéjára Joe Buddennel és Playboi Carti Magnolia című számára is. De mindez értelmét veszti, mert egyszerűen szétesik az LP és a végére már a hátad közepére sem kívánod a 15. közreműködőt, meg a nyolcadik semmitmondó és semmilyen alapot.
Szögezzük le, hogy nem DJ Khaled-féle sztárparádéról beszélünk, itt valóban a csapathoz közelálló előadók, barátok vendégeskednek, (Flatbush Zombies, Pro Era-tagok) de a zárlatra már jogosan támadt olyan érzésem, (bocsi a túlzásért) mintha egy rémes Ol’ Starz zenét hallgatnék. (What Happens) A kevesebb néha több, és ez a bölcs közmondás kevés műfajban aktuálisabb, mint a hiphopban.
Felszálltam az iskolabuszra, eltöltöttem bő 51 percet A$AP-ék osztályával, és a végére már galléromat és nyakkendőmet húzkodva, zakómat teleizzadva, a sok-sok embertől fulladozva igazán ki akartam futni a teremből, hiába a sok kellemes velük átélt pillanat. (Blowin’ Minds (Skateboard), BYF, FYBR (First Year Being Rich), Feels So Good)
Kiadó: RCA / ASAP Worldwide / Polo Grounds
Műfaj: east coast hiphop / rap / trap rap
Értékelés: 6/10
BROCKHAMPTON – SATURATION II
Egy rakás kamaszkorból kilábaló, de felnőtté még épp nem váló, kreatív és frusztrált fiatal csapattá alakul és összeköltözik Los Angelesben, majd közösen zenélni kezdenek. Dióhéjban ennek a folyamatnak az eredménye a Saturation második része, és maga a Brockhampton is, avagy egy 17 tagot számláló, rapperekből, producerekből, és vizuális művészekből álló „fiúbanda”. 2016-os, első mixtape-jüket, az ALL-AMERICAN TRASH-t idén júniusban a SATURATION követte, ami egyöntetűen elnyerte a kritikusok tetszését. Gyors egymásutánban érkeztek a jobbnál jobb klipek Kevin Abstract bandavezér rendezésében, aztán egyik pillanatról a másikra kinn is volt az anyag. Mindig olyan érzésem van, hogy ők mindenre képesek és mindenben otthon vannak (divat, videók, zene) ugyanúgy jól passzol egymáshoz a folyton szüleiről és függőségeiről éneklő érces hangú kopasz, mint a homoszexuális-különc, vagy a feminista fehér srác.
Mint egy ikonikus rendező filmjeiben, itt is visszatérő, az alkotást egyedülállóvá varázsoló motívumokkal találkozhatunk, lássuk is ezeket: a borítón ugyanúgy Ameer Vann szerepel, mint az első rész esetében. A Saturation tracklistjén minden dal címe négy betűből állt, kivéve az utolsóét, ami ötből. A Saturation 2 esetében minden dal címe öt betűs, az utolsóé pedig hat, ezzel előrevetítve a trilógia befejező részének struktúráját. Az utolsó dal (SUMMER) most is csak és kizárólag Bear//Face munkája, és ugyanolyan lírai és gyönyörű, mint elődje, a WASTE.
Az összképre és az egységre alapból nem lehet panasz, csupán egy tracken belül is díszítések, apró harmóniák lelhetőek fel, legyen az egy autotune-os vokál, vagy egy hirtelen betörő hangszer. Jó, jó a Saturation 2 egy fasza, belevaló rap album (komolyan, csak én érzem azt, hogy Brockhamptont kritizálni jelenleg szinte istenkáromlás és tabu?) de közel sem tartogat annyi izgalmat és csavart, mint elődje. Az egész LP hihetetlenül sűrű, de még inkább elveszik a lágyabb, indie popos, R&B-s vonal (GAMBA) ami annyira jól állt nekik legutóbb is. Jóval hardcore-abb vonalat követ, mint az első, az oldschool -és a nyers, kísérleti zene kedvelői is fellélegezhetnek, az album háromnegyede nekik is érdekes és figyelemreméltó lehet.
Elindul és sodródik, sodródik, fel sem tudod venni a tempót, majd véget ér pár lenyűgöző taktussal és újra, negyedik hallgatásra sem éred utol. Vajon mi is ez? Okos, virtuóz, felettünk álló zsenialitás, a hamisítatlan, el nem kurvult, korhű hiphop megtestesülése, vagy egy kissé összeszedetlenül és ritmustalanul haladó félsikerű lemez? Ezt már mindenki döntse el maga.
Kiadó: BROCKHAMPTON / EMPIRE
Műfaj: alternatív hiphop / experimentális hiphop / alternatív R&B
Értékelés: 7/10
LIL UZI VERT - LUV IS RAGE 2
A HUMBLE. Kendrick Lamartól, a Mask Off Future-től, vagy a Magnolia Playboi Cartitól: egytől egyig 2017 dinamikusan viralizálódó slágerei. Az XO Tour Llif3-ról nem is beszélve, amivel Uzi minden babért learatott: Soundcloudon 123 millió lejátszást produkált, előkelő helyen landolt a Billboard 100-as listáján és tömegek üvöltötték vele együtt refrént. Ez mind szép és jó, de eközben a rajongók december óta várták tűkön ülve a Luv Is Rage második részét, ami röpke 8 hónap ígérgetés után aztán váratlanul meg is érkezett.
Az album elsőre pozitív élményt nyújt, pár erős számmal (Sauce It Up, The Way Life Goes, Neon Guts) de mégsem tudja levetkőzni hibáit (ütemtelen, idegesítő) amik ugyanúgy jelen vannak, csak árnyaltabban. Az alapkoncepció amúgy nem változott, Uzi zenéjének gyermekbetegsége továbbra is az, hogy nem tudja fenntartani a hallgató figyelmét, flow-ja pedig néhol még mindig nagyon béna (Early 20 Rager, 444+222) és ugyanolyan széteső alapokon nyökög, (Pretty Mami) mint eddig. Ő az egyslágeres előadó és az ügyes, technikás zenész között áll félúton, viszont nem keresi sem saját hangját, sem önmagát. Bár lehet egyedül én vágyom csak arra titkon, hogy fejlődjön és ha kicsit is, de változzon. Lássuk be, még őszintén hiszek benne.
Uzi vitathatatlanul egy karakter, egy önjelölt rocksztár, aki noha személyével le tud nyűgözni, zenéjével nálam még mindig nem képes hatni, vagy bármit is közvetíteni. A lemez sokszínűnek szánt világa, amit görcsösen rám akar tukmálni most is csak egy szürke, semmilyen masszának tűnik, ami összességében sokkal inkább zavaró, mint élvezetes.
Kiadó: Atlantic
Műfaj: trap rap / alternatív trap
Értékelés: 5/10
MADEINTYO – TRUE'S WORLD (EP)
Az idei XXL Freshman lista egyik kiválasztottja, a jópofa Uber Everywhere elkövetője és hatalmas adlib-király (skrt skrt) miután egy tweetjében azt ígérte, hogy olyan tapet fogunk kapni, amit pörgethetünk partizás közben, éjszakai vezetések alkalmával és a szerelmünkkel összebújva egyaránt, kicsit felcsillant a szemem, de aztán rányomtam a play gombra, és minden ilyesfajta remény elszállt. Bár hiú ábránd volt azt hinni, hogy ez az előzetes fogadalom majd igaz lesz, hiszen a True’s World lássuk be nem több, mint egy tucatmixtape, ami ugyanazokkal a húzásokkal, ugyanolyan alapokkal operál, és ugyanolyan pangó ürességet és unalmat áraszt, mint az ezelőtti TYO EP-k. Egy pillanatig sem pocsék, vagy rossz, csupán fájóan középszerű. Csak százszor ismételt sorokat kapunk, túlzásba vitt adlibeket és bugyuta szövegeket, egyedüli kellemes darab az Eating, aminek van valamiféle íve és dallama, de komplexitása egy Partynextdoor dal szintjén kimerül. Ha épp éled az atlantai pörgést és könnyed trapre vársz, elsőre jónak tűnhet, de egy-két hallgatásnál nem érdemel többet, mivel ennyire hivatott csupán. Jay-Z és Kanye West New Day-e, az utóbbi Only One-ja, de még Chance The Rapper által feldolgozott ABC (!!!) is jobb tiszteletadás egy saját gyereknek, mint a True’s World, ami valójában a fanoknak, és egyben persze TYO újszülött fiának, True-nak címzett ajándék.
Kiadó: Private Club Records
Műfaj: trap rap
Értékelés: 5/10
