Az előadók szeretik péntekre időzíteni új megjelenéseiket,  most sem volt ez másképp, 25-én debütált XXXTENTACION, adta ki második közös albumát az A$AP Mob, újra robbantott a Brockhampton, Lil Uzi Vert végre piacra dobta a Luv Is Rage 2-t és MadeinTYO is üdvözölte egy EP-vel kisfiát. De mi rejlik a hype mögött, és vajon gazdagodtunk-e jó zenékkel a hétvégén?

XXXTENTACION – 17

X, akinek karrierjéről és diadalmenetéről ITT olvashattok bővebben, rövid idő alatt óriási ismertséget szerzett magának, most pedig már keresve sem találunk olyan embert, aki ne nagyon hallott volna a rapperről, aki most –sokak felháborodását kiváltva- épp promótálás céljából ’felakasztotta’ magát egy videóban.
Úgy tűnik túlélte, és 2017 egyik legérzelmesebb korongját hozta el nekünk, amit maga a királyként aposztrofált Kendrick Lamar ajánl.  Annyit már mindenki biztosan tud, hogy X egy meglehetősen sötét figura. Előre bejelentette, hogy a lemez a depresszióval küzdőknek, az elveszett lelkeknek fog szólni, és hogy nem olyan számokkal lesz tele, amilyeneket mindenki ismer tőle – egyszóval: jaj nektek Look At Me és #ImSippinTeaInYoHood rajongók.
A górcső alá vett alkotás minden előzetes várakozást felülmúlt, a legnagyobb értéke amellett, hogy zeneileg meseszép, az az, hogy egy pillanatig sem tűnik mesterkéltnek, vagy éppen önsajnáltatónak. Hangzásilag olyan, mintha a bandcamp mélyén megbúvó bedroom music-ot, őszinte, sercegős indie zenét, lo-fi-t, sadcore-t és emót ötvöznéd a friss soundcloud rapperekre jellemző jegyekkel és mindezt sok kiábrándult, okkultista, szuicid és mocskos dalszöveg, meg Shiloh Dynasty sample társaságában tálalnád. Röviden: Hi-hatek, gitár riffek, szentimentális zongorabetétek, angyali vokálok, és a problémás exbarátnő gyötrő emléke, mindez tök természetesen megjelenítve. Nagy meglepetés nem ért, inkább csak újra megerősítést kaptam afelől, hogy X tényleg majdnem minden műfajban tökéletesen megállja a helyét.
Az pedig már ízlés kérdése, hogy ki melyik oldalát részesíti előnyben az előadónak, de ha állást kellene foglalnom, azt mondanám, hogy maradjon csak ezen az úton, amelyen a 17-nel elindult. Azon a pokolian sötét úton, amin düh, elfojtott erőszak, és magány zúdul rád 22 percen át, de ráeszmélsz, hogy még sokadjára sem akarsz visszafordulni.

 Kiadó: Bad Vibes Forever / EMPIRE

Műfaj: rap / indie /alternative / lo-fi

Értékelés: 8,5/10

A$AP MOB – COZY TAPES VOL.2: TOO COZY

2011-2012 táján valami izgalmas és friss kezdett megszületni a hiphopban, - lásd: Odd Future, Pro Era, TDE - többek közt ennek a hullámnak volt fontos előfutára a Lords Never Worry-vel és a Live. Love. A$AP-pel a 2006-ban megalakult harlemi A$AP kollektíva. Így sok év távlatából, egyedülálló színt képviselve a hiphop-palettán, sok elismeréssel a birtokukban és lemezzel a hátuk mögött most egy jóval gyengébb válogatást adtak ki. A csapat augusztus elsején meghirdette az AWGEST-hónapot, ami egy kész albummustra: 4-én robbant A$AP Twelvyy-től a 12, 18-án A$AP Fergtől a Still Striving, majd 25-én a Cozy Tapes második része. Maga az AWGE amúgy a Mob mellékcsapataként számon tartott, főként kreatívokból (Robert Gallardo, Ian Connor, Ben Baller) álló társulat – hogy az AWGE amúgy mit jelent, azt szabályszerűen soha nem fogjuk megtudni. (#1 Never Reveal What AWGE Means - forrás) Az első rész (Cozy Tapes Vol. 1: Friends) ambivalens érzelmeket váltott ki belőlem, már akkor is az volt a benyomásom, mintha már kezdene leereszteni az A$AP-lufi és nem igazán működne tőlük egy teljes, nagyobb terjedelmű album. Most sem változott sokat a helyzet: ugyan vannak jó ötletek itt, például nagyon elmésen keretes szerkezetet alkot a suli-allegória: az album úgy indul, hogy becsöngetnek, (Skool Bus Skit) majd úgy zár, hogy az igazgató elbúcsúzik a „Yamborghini Class”-től, azaz a közreműködőktől. (Last Day Of Skool) Aztán egy másik skitben utalásokat kapunk Takeoff és a Migos korábbi balhéjára Joe Buddennel és Playboi Carti Magnolia című számára is. De mindez értelmét veszti, mert egyszerűen szétesik az LP és a végére már a hátad közepére sem kívánod a 15. közreműködőt, meg a nyolcadik semmitmondó és semmilyen alapot.
Szögezzük le, hogy nem DJ Khaled-féle sztárparádéról beszélünk, itt valóban a csapathoz közelálló előadók, barátok vendégeskednek, (Flatbush Zombies, Pro Era-tagok) de a zárlatra már jogosan támadt olyan érzésem, (bocsi a túlzásért) mintha egy rémes Ol’ Starz zenét hallgatnék. (What Happens) A kevesebb néha több, és ez a bölcs közmondás kevés műfajban aktuálisabb, mint a hiphopban.
Felszálltam az iskolabuszra, eltöltöttem bő 51 percet A$AP-ék osztályával, és a végére már galléromat és nyakkendőmet húzkodva, zakómat teleizzadva, a sok-sok embertől fulladozva igazán ki akartam futni a teremből, hiába a sok kellemes velük átélt pillanat. (Blowin’ Minds (Skateboard), BYF, FYBR (First Year Being Rich), Feels So Good)

Kiadó: RCA / ASAP Worldwide / Polo Grounds

Műfaj: east coast hiphop / rap / trap rap

Értékelés: 6/10

BROCKHAMPTON – SATURATION II

Egy rakás kamaszkorból kilábaló, de felnőtté még épp nem váló, kreatív és frusztrált fiatal csapattá alakul és összeköltözik Los Angelesben, majd közösen zenélni kezdenek. Dióhéjban ennek a folyamatnak az eredménye a Saturation második része, és maga a Brockhampton is, avagy egy 17 tagot számláló, rapperekből, producerekből, és vizuális művészekből álló „fiúbanda”. 2016-os, első mixtape-jüket, az ALL-AMERICAN TRASH-t idén júniusban a SATURATION követte, ami egyöntetűen elnyerte a kritikusok tetszését. Gyors egymásutánban érkeztek a jobbnál jobb klipek Kevin Abstract bandavezér rendezésében, aztán egyik pillanatról a másikra kinn is volt az anyag. Mindig olyan érzésem van, hogy ők mindenre képesek és mindenben otthon vannak (divat, videók, zene) ugyanúgy jól passzol egymáshoz a folyton szüleiről és függőségeiről éneklő érces hangú kopasz, mint a homoszexuális-különc, vagy a feminista fehér srác.
Mint egy ikonikus rendező filmjeiben, itt is visszatérő, az alkotást egyedülállóvá varázsoló motívumokkal találkozhatunk, lássuk is ezeket: a borítón ugyanúgy Ameer Vann szerepel, mint az első rész esetében. A Saturation tracklistjén minden dal címe négy betűből állt, kivéve az utolsóét, ami ötből. A Saturation 2 esetében minden dal címe öt betűs, az utolsóé pedig hat, ezzel előrevetítve a trilógia befejező részének struktúráját. Az utolsó dal (SUMMER) most is csak és kizárólag Bear//Face munkája, és ugyanolyan lírai és gyönyörű, mint elődje, a WASTE.
Az összképre és az egységre alapból nem lehet panasz, csupán egy tracken belül is díszítések, apró harmóniák lelhetőek fel, legyen az egy autotune-os vokál, vagy egy hirtelen betörő hangszer. Jó, jó a Saturation 2 egy fasza, belevaló rap album (komolyan, csak én érzem azt, hogy Brockhamptont kritizálni jelenleg szinte istenkáromlás és tabu?) de közel sem tartogat annyi izgalmat és csavart, mint elődje. Az egész LP hihetetlenül sűrű, de még inkább elveszik a lágyabb, indie popos, R&B-s vonal (GAMBA) ami annyira jól állt nekik legutóbb is. Jóval hardcore-abb vonalat követ, mint az első, az oldschool -és a nyers, kísérleti zene kedvelői is fellélegezhetnek, az album háromnegyede nekik is érdekes és figyelemreméltó lehet.
Elindul és sodródik, sodródik, fel sem tudod venni a tempót, majd véget ér pár lenyűgöző taktussal és újra, negyedik hallgatásra sem éred utol. Vajon mi is ez? Okos, virtuóz, felettünk álló zsenialitás, a hamisítatlan, el nem kurvult, korhű hiphop megtestesülése, vagy egy kissé összeszedetlenül és ritmustalanul haladó félsikerű lemez? Ezt már mindenki döntse el maga.

Kiadó: BROCKHAMPTON / EMPIRE

Műfaj: alternatív hiphop / experimentális hiphop / alternatív R&B

Értékelés: 7/10

LIL UZI VERT - LUV IS RAGE 2

A HUMBLE. Kendrick Lamartól, a Mask Off Future-től, vagy a Magnolia Playboi Cartitól: egytől egyig 2017 dinamikusan viralizálódó slágerei. Az XO Tour Llif3-ról nem is beszélve, amivel Uzi minden babért learatott: Soundcloudon 123 millió lejátszást produkált, előkelő helyen landolt a Billboard 100-as listáján és tömegek üvöltötték vele együtt refrént. Ez mind szép és jó, de eközben a rajongók december óta várták tűkön ülve a Luv Is Rage második részét, ami röpke 8 hónap ígérgetés után aztán váratlanul meg is érkezett.
Az album elsőre pozitív élményt nyújt, pár erős számmal (Sauce It Up, The Way Life Goes, Neon Guts) de mégsem tudja levetkőzni hibáit (ütemtelen, idegesítő) amik ugyanúgy jelen vannak, csak árnyaltabban. Az alapkoncepció amúgy nem változott, Uzi zenéjének gyermekbetegsége továbbra is az, hogy nem tudja fenntartani a hallgató figyelmét, flow-ja pedig néhol még mindig nagyon béna (Early 20 Rager, 444+222) és ugyanolyan széteső alapokon nyökög, (Pretty Mami) mint eddig. Ő az egyslágeres előadó és az ügyes, technikás zenész között áll félúton, viszont nem keresi sem saját hangját, sem önmagát. Bár lehet egyedül én vágyom csak arra titkon, hogy fejlődjön és ha kicsit is, de változzon. Lássuk be, még őszintén hiszek benne.
Uzi vitathatatlanul egy karakter, egy önjelölt rocksztár, aki noha személyével le tud nyűgözni, zenéjével nálam még mindig nem képes hatni, vagy bármit is közvetíteni. A lemez sokszínűnek szánt világa, amit görcsösen rám akar tukmálni most is csak egy szürke, semmilyen masszának tűnik, ami összességében sokkal inkább zavaró, mint élvezetes.

Kiadó: Atlantic

Műfaj: trap rap / alternatív trap

Értékelés: 5/10

MADEINTYO – TRUE'S WORLD (EP)

Az idei XXL Freshman lista egyik kiválasztottja, a jópofa Uber Everywhere elkövetője és hatalmas adlib-király (skrt skrt) miután egy tweetjében azt ígérte, hogy olyan tapet fogunk kapni, amit pörgethetünk partizás közben, éjszakai vezetések alkalmával és a szerelmünkkel összebújva egyaránt, kicsit felcsillant a szemem, de aztán rányomtam a play gombra, és minden ilyesfajta remény elszállt. Bár hiú ábránd volt azt hinni, hogy ez az előzetes fogadalom majd igaz lesz, hiszen a True’s World lássuk be nem több, mint egy tucatmixtape, ami ugyanazokkal a húzásokkal, ugyanolyan alapokkal operál, és ugyanolyan pangó ürességet és unalmat áraszt, mint az ezelőtti TYO EP-k. Egy pillanatig sem pocsék, vagy rossz, csupán fájóan középszerű. Csak százszor ismételt sorokat kapunk, túlzásba vitt adlibeket és bugyuta szövegeket, egyedüli kellemes darab az Eating, aminek van valamiféle íve és dallama, de komplexitása egy Partynextdoor dal szintjén kimerül. Ha épp éled az atlantai pörgést és könnyed trapre vársz, elsőre jónak tűnhet, de egy-két hallgatásnál nem érdemel többet, mivel ennyire hivatott csupán. Jay-Z és Kanye West New Day-e, az utóbbi Only One-ja, de még Chance The Rapper által feldolgozott ABC (!!!) is jobb tiszteletadás egy saját gyereknek, mint a True’s World, ami valójában a fanoknak, és egyben persze TYO újszülött fiának, True-nak címzett ajándék.

Kiadó: Private Club Records

Műfaj: trap rap

Értékelés: 5/10

Taigetosz

Nagyranőtt, fehér bőrű
csecsemő rózsaszín
buborékokkal játszik
a frissen meszelt fürdőszobában.

Anyja duzzadt mellbimbójára harapva
életet szív magába,
hogy elpusztíthassa azt,
ha majd idősebb lesz.

Szavakat tanul, ismétel,
nem is sejtve, hogy egyszer
megszegi azt, amit ekkor
még örökös igazságnak hitt.

Valaki felettünk áll,
és a szakadékba pöcköl, ha kedve tartja:
akár a kisgyerek a bábukat,
a kád széléről a vízbe.

2017.július

forrás: Tumblr

Költözés

A vadludak nagy
szárnycsapásokkal elindulnak.
A kifutópályák üresen állnak,
de a kerozinszag tovább facsarja
a közelben élő
öregasszonyok orrát.
Mint egy nukleáris körzet,
amit hermetikusan elzártak.
Vízbe dobott csikkeket sodor
a túlsó partra a víz,
az ott nyaralók furcsállva szívják be
az enyhe füstszagot.
Kinőttük régi papucsainkat,
mama kék szandálja sem jó már,
megrozsdásodott rajta a csat,
amit sosem tudtam használni.
A fák kivágva állnak,
évgyűrűik követhetetlen
irányba futó vonalak.
Lenyakazott óriások ezek,
nyesett ütőerük egy utolsót lüktet.
A tiszafák hullajtani kezdik
piros bogyóikat,
amiket gyerekként meg akartunk kóstolni,
mert tudtuk, hogy mérgező.
A ludak már Afrika felett szállnak
és nem érzik a benzinbűzt,
csupán a horizont
tágas határtalanságát.

2017. július

Ki ne ismerné a csótányevő srácot, ki ne emlékezne a rózsaszín fánkokra, a fordított keresztekre, a macskákra, az erőszakos dalszövegekre? Igen, ez mind egyenlő Tylerrel, és kollektívájával, az Odd Future-rel. Holott mára sok minden változott, és az előbb felsorolt, sok ikonikus stílusjegy többnyire már a múlté, amellett nem tudunk elmenni, hogy a 26 éves rapper-producer-tervező korábban egészében értelmezte át és reformálta meg a zeneipart és a divatvilágot, egy egészen új hullámot elindítva a tengerentúlon, és a világ minden táján egyaránt, ezzel megfertőzve a felső középosztálybeli fehérektől kezdve a fekete srácokat is. De mit is ad az új lemez, célt ér-e Tyler művészete, avagy hogy érvényesül a három korábbi LP egybegyúrva – Többek közt ezekre keressük ma a választ.

ELŐZMÉNYEK

1. Június 23.: 2016 decembere után Tyler új poszttal jelentkezett instagramján, ami egy méhecskét ábrázolt, aki azt közölte velünk, hogy 7 nap múlva valami fontos fog érkezni. Hogy az egy album, vagy új dal-e, azt senki sem tudta, de egyből megindult a találgatás, – ezzel együtt a visszaszámlálás is, ugyanilyen sémát követő képekkel – vajon mivel lep meg minket a rapper?
2. Június 30.: Eljött a nagy nap, 30-án, - magyar idő szerint hajnali 1-kor – véget ért a tippelgetés: egy videoklip érkezett A$AP Rocky közreműködésével, ami a Who Dat Boy címet viseli. A rendezés szokás szerint Tyler alteregója, azaz Wolf Haley munkája, ezért nem meglepő a morbid, szürreális vizuális tartalom. Nem sokkal ezután debütált a 911 / Mr. Lonely névre hallgató, két felvonásos, bólogatós, szomorkás dal is, a mostanában egyre tevékenyebb és aktívabb Frank Ocean, a The Internetből jól ismert Steve Lacy és a norvég electropop énekesnő, Anna of the North vendégszereplésével. De a legfontosabb dalszöveggyűjtő oldal, a Genius szerint feltűnik ScHoolboy Q, Rocky, és a szintén The Internet tag- és Odd Future közeli Syd is egy-egy sorra.

3. Július 6.: Végre megtudhattuk, hogy 21-én érkezik a sorban negyedik album, a (Scum Fuck) Flower Boy: a korábbi korongokhoz hasonlóan itt is két borítót kapunk, az alternatív, kazettatokra emlékeztetőt (lent) maga Tyler tervezte. A színes, első számú cover pedig Eric White munkája.
4. Július 10.: Megtörtént az, ami nem szokatlan a zeneiparban, felkerült az internetre a leakelt verzió, amit bárki könnyen letölthetett, ezzel együtt az összes dalszöveg is kiszivárgott. A szemfülesek ezeket elemezve olyan hatalmas teóriákat szültek, minthogy a rapper meleg, vagy legalábbis biszexuális. Míg első lemezén 213 alkalommal hangzott el a faggot (buzi) szó, most feltételezések szerint burkoltan coming outol, viszont felmerül a jogos kérdés, nem provokáció-e, vagy trollkodás ez a gyakran polgárpukkasztó Odd Future-főnök részéről? De már Frank Ocean 2012-es nagy volumenű színvallását is támogatta, sőt saját márkájával, a Golf Wanggel 2015-ben a meleg büszkeséget ünnepelve Golf Pride Worldwide névre keresztelt póló kollekciót dobott piacra, ami oxymoronként neonáci szimbólumot ábrázol a szivárvány színeiben pompázva.
5. Július 11.: Kettő Vans kollaboráció és egy saját cipő után Tyler a Converse csapatával társulva egy új lépőt ad ki – amint ezt megtudhattuk a márka által közölt hivatalos videóból, amit természetesen maga a rapper rendezett. A július 14-én eladásra kerülő, kék és narancssárga darabok 3 perc alatt elkeltek, ami azért elég beszédes.
   Ezzel együtt meghallgathattuk a zseniális Boredom című dalt is:

6. Július 19.: 2 nappal a debütálás előtt kijött az Ain't Got Time, vagyis a 9. dal az anyagról:

FIÚK A KERTI FÉSZERBEN

A dalszövegek kiszivárgása után rajongók ezrei fejezték ki örömüket és meghökkenésüket feltételezett coming outjával kapcsolatban a Twitteren keresztül. Viszont a dolog elég ködös, találgatásokon kívül eddig megerősített, biztos forrásból érkező információ nincs senkinek a birtokában. Ugyanakkor hosszas elemzés született a Garden Shed című track szövegéről, ami igen sokatmondó, egy kicsit beleásva magunkat:

 “Garden shed for the garcons / Them feelings I was guarding” - valószínűleg a kerti fészer a rejtőzködés (szekrény) metaforája. A francia “garçons,” szó pedig magyarul ”fiúk”-at jelent.

“Thought it would be like the Frank poof, gone / But, it’s still going on” - Ez a sor Frank Ocean előbb említett coming outjára utalhat, ami után 4 teljes évre eltűnt a közönség szeme elől. De Tyler felismeri, hogy ő maga nem tud csak úgy kilépni a mindennapokból: Ezek a sorok gyerekkori küzdelmeire utalhatnak, hogy elfogadja önmagát, miután sokáig elnyomta magában az érzéseit. (hypebeast.com alapján)

 Majd az I Ain’t Got Time!-ban így folytatja:

 „Next line, I'll have em' like woah

I've been kissing white boys since 2004”

Nyugalom, nem maradtunk borítékolható balhé nélkül: úgy látszik, a dolog eléggé zavarta Bizarre-t, a 41 éves D12 tagot, aki egy béna és szánalmas diss tracket címzett a rappernek, Dear Tyler néven. Nem tudni, hogy a kiöregedett, begyöpösödött emszít az zavarja-e, hogy Tyler (tök jogosan) leszólta 2014-es válogatáslemezüket (Shady XV) vagy szimplán személyes frusztrációk miatt nem tudja kezelni a tényt, hogy igenis létező dolog, hogy a máig kirekesztő szakmán belül valaki a saját neméhez vonzódik. Ilyen és ehhez hasonló kedves és elmés sorokkal illette Tylert:
(hiphopearly.com alapján)

“Now you and Frank Ocean can share a bottle of lotion/ Get in the hot tub and make a love potion” – Ezzel ízléstelen és homofób képet festve róluk, amint egy közös kádban ülve szerelmi bájitalukat főzik. (ha-ha)

Mai cikkünk legfontosabb tanulságaként megfogalmazhatjuk: Sose hallgassatok Bizarre-t.

 Az internet reakciói pedig a következők voltak:

MÉHEK, FELHŐK, NAPRAFORGÓK

 A bejáratott közreműködők mellett sok üdítően tehetséges művészt vonultat fel nekünk a cucc, köztük Rex Orange County-t is, a fiatal angol zenészt, aki már a kezdő számban remekül indít. Az elsőlemezes Anna of the North esetében ugyanez a helyzet, de az a tény, hogy a produceri tevékenység teljes egészében Tyler munkája, egyszerre lenyűgöző és figyelemreméltó: első blikkre nem is sejtenénk, hogy ez a kifogástalan dallamvezetés egyedül az ő nevéhez fűződik. Persze sok jól bevált, régi hangmintával találkozunk, melyek teljesen a Wolfot idézik, az emelkedett hangulatú, kétségbeesett, Garden Shed felvezetőjében mintha csak az IFHY-t hallanánk újra felcsendülni. Ugyanez érvényesül a Where This Flower Blooms esetében is, ami simán elférne az OF Tape Vol.1-on is. De nem csak itt támadhat déjà vu érzésünk, az előadó korai, depresszív korszaka is megidéződik előttünk pár pillanat erejéig, amikor újra egy torzított, sötét hang beszél hozzánk, mint a Goblinon is, az összetört Tyler ’pszichológusaként’. (Glitter)

A 2015-ös Cherry Bomb - mint fordulópont és a megújulási folyamat első állomása – még tele volt többé-kevésbé sikeres szárnypróbálgatásokkal, cikázott a sercegős hardcore rap, a harmonikus neo-soul és a Pharell ihlette lágy, R&B-s énekelgetés között, de úgy tűnik, ez idén beérett és egy sokkal befogadhatóbb terméket kaptunk kézhez. Noha megtörik párszor a mechanika és a kellemes sodródás, (Who Dat Boy, I Ain’t Got Time!) könnyen visszaszokhatunk az eredeti atmoszférához. 

Kendrick Lamar minden babért learató, áprilisi DAMN.-je bővelkedett turn up dalokban, (Humble, DNA) ugyan ezek elsőre tetszettek, nem sokáig tudták fenntartani az érdeklődésemet. A Who Dat Boy esetében pont ellentétes a helyzet: több idő kellett ahhoz, hogy imádni tudjam, most odáig vagyok tőle, de továbbra is azt állítom, hogy jobban jártunk volna, ha single-ként fennmarad, de nem kerül rá az LP-re. Viszont Rocky, akinek mostanában egyik húzása sem volt több az unalmasnál, olyan verzét pakol, hogy csak kapkodom a fejem. Mindezek olyannyira jól működtek, hogy a track meg sem állt a Billboard listáig, ahol jelenleg a 87.helyen foglal helyet. Furcsa, hogy Tyler 6 éve tartó diadalmenete eddig nem volt elég ahhoz, hogy egyszer is slágerlistára kerüljön, ezért innen is gratulálunk neki! Arról újra megbizonyosodhatunk, hogy Frank és Tyler együtt még mindig nem tudnak hibázni. (911) Estelle-ről a Kanye Westtel közös American Boy óta nem hallottam, de orgánuma remekül passzol a Garden Shed titokzatos, szenvedélyes légköréhez. Jaden Smith unott, lusta kántálása nem dob a sokat akaró, langyos Pothole-on, de úgy tűnik, See You Again néven még lehet jó dalokat is szerezni, hála Kali Uchis meseszép, Tyleréval vegyülő hangjának. Itt a nyár, jaj nektek, otthon unatkozó kicsik és nagyok és jaj neked is Tyler, a Boredomban tanácsokat kaphattok, sőt, buzdítanak is titeket, hogy csináljatok már valamit! Lil Wayne is beugrik egy pár sornyi featre, autotunetól széteső, nyávogó hangja egy kellemes meglepetés, de ennél többet nem igazán nyújt. (Droppin' Seeds) A szorongó, effektezett November egy sejtelmes, mégis élvezhető himnusz, a Glitter pedig egy az egyben visszahozza a máig emlékezetes Fucking Young felszabadultságát, ám furcsamód magával hordoz egy minimális melankóliát. A gyermeki Enjoy Right Now, Today zárásként nem szuperál valami jól, a rövidke Pharell Williams vokálok sem tudják megmenteni attól, hogy szépen köddé váljon és megfeledkezzünk róla.

Az egész LP egységes, nagyívű alkotás, amely a folytonosság képzetét kelti, hiszen a dalok többségének záró taktusához illeszkedik a következő szám első harmóniája. Habár ez egy régóta használt zenei trükk, itt egészen üdítően tudott hatni, pár tracket leszámítva így egy komplex, egybefüggő zenei folyamról beszélhetünk, ezután pedig cáfolhatatlanul érezhetjük azt, hogy itt bizony a rapper legindividuálisabb, legkiforrottabb lemezéről van szó. Ami nem megbotránkoztatni akar, csupán gyönyörködtetni és őszintén beszélni az érzésekről. Emóciókból bizony nincs is hiány, de úgy tud bensőséges lenni a mű, hogy ezzel se csöpögőssé, se giccsessé sem válik, csupán szép, és pont.

Tyler, the Creator már 2011-ben megmutatta nekünk, hogy a sémákat semmibe véve és ellenük lázadva is lehet űzni a hip hopot: a drága autókat felváltották a gördeszkák, az igénytelen fullcapek és bőrből készült snapbackek helyét átvették az 5 paneles sapkák, az aranyláncok helyett jöttek a mintás, térdig húzott zoknik. Ezzel egy sokkal emberközelibb, megfizethetőbb és izgalmasabb stílust teremtve, amit mindenki magáénak érezhet. Aki ezzel a lemezzel lesz részese a Tyler-jelenségnek, az ugyanúgy egy új oldalról láthatja az amúgy teljesen fellazult, más zsánerekkel összefolyó műfajt, ami sokban köszönheti előadónknak és barátainak, hogy ott tart ma, ahol. Ez az érces hangú, jópofa zseni fogta az első lemez frusztráltságát, a második hullámzó, bánatos hangulatát és a harmadik nyersességét, és eggyé gyúrta, aminek a végeredménye egy tudatosan felépített, költői, biztos irányba haladó, kevés hibával rendelkező album lett. Röviden: 45 percnyi repkedés a méhekkel, cikázás a bárányfelhők közt, lustulás egy napraforgón, avagy egy felelősségteljes, érzékeny alkotó mindennapi szenvedései elégikus köntösbe bújtatva.

KIADÓ: COLUMBIA / ODD FUTURE

MŰFAJ: HIP HOP / NEO SOUL

ÉRTÉKELÉS: 8/10

KEDVENCEK: SEE YOU AGAIN, WHERE THIS FLOWER BLOOMS, GARDEN SHED, BOREDOM, 911 / MR. LONELY

INKÁBB NE: ENJOY RIGHT NOW, TODAY

Reveláció

Moher szikláiról
vér csöpög.
A borostyán
táncot járva
nyakam köré
csavarodik.

Vad, éhező
piton, ami a
friss életet
probálja kiszopni
masszív nyakamból.

Tompa koppanásokat
produkál a csupasz
agyamra hulló eső.
Melódia szól:
megskalpoltak,
ünnepelnek.

Szívem puhán
verve dölöngél
jobbra és balra,
kilógva a helyéről.
Hipnotizálja
az albínó őslakosokat.

Vér folyik
vörös szemükből.
A könnyeik
az esővízzel
keveredve oldani
kezdik a mohás földet.

Megterítenek nekem,
bort és ostyát
helyeznek elém.
Halotti tor
a zord írországi ködben.

2017. június

Forrás: arpadlukacs.com

A Boiler Room 2010-ben alapított, londoni székhelyű koncertsorozat, ami mára tagadhatatlanul hatalmas branddé nőtte ki magát. Eddig olyan városokban fordultak meg, mint Peking, Koppenhága, Varsó, Bukarest, Brüsszel, Kairó, Taipei, Párizs, Tel-Aviv, Boston, vagy Tokió és idén januárban már Budapesten is tiszteletüket tették. A hatalmas hype-ot jelzi, hogy az itthoni bulira fél óra alatt elkeltek a jegyek.

Az események menete rém egyszerű, a fellépők kis haveri társaság körében, stúdióban, vagy egy teltházas klub kellős közepén zenélnek, mindezt pedig közvetítik a neten. A The Guardian szerint eddig megközelítőleg 3,500,000,000 percnyi zenét streameltek a kezdetek óta a projekt kapcsán. Habár az elektronikus muzsika dominál, olyan műfajokat magába foglalva, mint a garage, dub, vagy a house, a kíváncsi füleknek akad itt bőven hip-hop, jazz és grime is.

KAYTRANADA (2013, MONTREAL)

A Haitiről származó producer 24 éves kora ellenére megkerülhetetlen alakja lett az újvonalas instrumentális R&B/dance hullámnak, a 99.9% címet viselő lemezét szerették a kritikusok, olyan előadók mellett tudhatja a nevét, mint Chance The Rapper, Goldlink, Anderson .Paak,  Freddie Gibbs, vagy a BadBadNotGood. Nem véletlen, dallamai olyan megkapóak, hogy közel lehetetlen rájuk nem bólogatni, vagy mozogni. Ezt bizonyítja a közönség reakciója is, hiszen szinte egy emberként hullámoznak a hallgatók Kaytranada pattogó ütemeire. De nem csak ezért érdemes figyelni az arcokat a háttérben…

GASLAMP KILLER (2014, LONDON)

A 34 éves bongyor hajú lemezlovas előadása személyes favoritom a listából, olyan különleges, egyedülálló atmoszférát teremt, hogy az még így, virtuálisan is maximálisan átjön. Mindent mindennel képes összemixelni, mindezt olyan jó ízléssel, hogy az hibátlanul működik. Rengeteg stílusból szemezget: hallhatunk technót, spanyol nótázást, pszichedelikus rockot, hip-hopot, experimentalt, sőt még 60-as évekbeli indonéz nőikart is. Külön figyelemreméltó a benne lakozó kifogyhatatlan energia, majdnem 1 órán át megállás nélkül tolja és maxon pörög. A csoda egyébként kb. a 14. perctől kezdődik, és egészen a 23.-ig tart, de a James Blake Life Round Here című dalával és Kendrick Lamar Sing About Me, I'm Dying Of Thirst-jével díszített zárás szintén piros pontot érdemel.

THOM YORKE (2012, LONDON)

Nem csal a szemetek, ő bizony a méltán híres Radiohead énekese. A 48 éves géniusztól soha nem állt messze a pszichedelika és az electronica, na meg a monoton, robotias zene (lásd: 2014-es szólólemeze, a Tomorrow's Modern Boxes) ezt bizonyítja 30 perces londoni fellépése is, ami egy furcsa, lehangoló, mégis magával ragadó utazás egy elvont, befordult zenei univerzumban, a végén egy kis felszabadult táncikával MF Doom-ra. De nem is szaporítom a szót, ezt vétek kihagyni:

OG EMOJI (2016, LONDON)

Az első, de nem az utolsó alteregó mögé bújó előadó mai cikkemben, aki nem más, mint Rejjie Snow. A dublini rapper 2013-ban szerzett szélesebb ismeretséget magának Rejovich névre hallgató EP-jével, aminek a borítója még mindig ugyanolyan beszédes és aktuális tanulsággal bír. Majd kis hallgatás és pár single után most májusban befutott tőle a The Moon And You, ami annak ellenére, hogy nem döntött eladási rekordokat és nem lett közönségsiker, egy fejlődéstörténet szép fejezete, olyan, mint egy Kanye West – Kid Cudi fúzió. Az angolul szépen csengő OG Emoji név alatt mixelget is, cikkünk egyik leghangulatosabb (de kevésbé profi) szettje az övé, többek közt Skepta, 50 Cent, és Noname dalaival.

SUICIDEYEAR (2016, NEW YORK)

A nem hivatalos remixeivel híressé váló, 22 éves amerikai producer srác egy EP-n és öt mixtapen van túl, de dolgozott Yung Leannel is még a kezdetekkor: CCCXXV nevű alapjára rappelt a svéd előadó 2013-ban. (Hurt) Setje a tengerentúli trap rap/drill köré összpontosul, de Young Thug, Future, Chief Keef, Kodak Black, és French Montana mellett helyet kap Ariana Grande, Aphex Twin és a Death Grips is, természetesen pár saját szerzeménnyel együtt.

EARL FLETCHER (2016, LOS ANGELES)

Odd Future megvan? Earl Sweatshirt megvan? Pontosan, ez bizony ő, egy újabb alteregó. Nem titok, hogy Earl producerként is aktív, RandomBlackDude néven. 2015-ös, I Don’t Like Shit, I Don’t Go Outside nevezetű albumán a dalok alapjaiért - egy kivétellel - kizárólag ő felelős, és az anyukájának címzett, nagyon személyes, szívbemarkoló, depresszív nyúlfarknyi EP, a Solace is teljes egészében saját munkája. Első DJ fellépéseként Los Angelesben, a Babylon Skateshopban zenélt egy jót - öröm nézni, ahogy bent lötyögnek az emberek, kint pedig deszkáznak, sütögetnek és élvezik a nyugati part rezgéseit Mr. Fletcher dallamaira.

EDGAR THE BREATHTAKER (2016, LONDON)

Archy Marshall, King Krule, Zoo Kid, Edgar, vagy hívjátok ahogy akarjátok. Kedvenc érces hangú angol énekesünk, megmagyarázhatatlan halacskás sapkában rakott egy rövidsége ellenére tartalmas, lo-fi hip-hopban gazdag szettet, vagy őt idézve: ''valami új elektronikus szemetet, amit én csináltam''
A sokoldalú fiatal által megteremtett mocskos, nyers hangzásvilág remekül passzolt a laza, züllött brit környezethez, a hallgatóság pedig láthatóan élvezte a ritka, különleges előadást és a friss dalokat.

YUNG SHERMAN (2017, LONDON)

A svéd Axel Tufvesson a Yung Lean (rapper) és Yung Gud (producer) alkotta Sad Boys oszlopos tagja, akinek sok rajongói mix és jó pár hivatalos single után március 9-én jelent meg első EP-je Innocence néven. A debüt előtt, januárban pakolt egy forró, electrós, dances szettet Londonban:

MNDSGN & KNXWLEDGE (2014, LOS ANGELES)

Aki ismeri őket, az tudja, hogy micsoda duóról van szó. Két hasonló közegben mozgó zseni, egy szobában, beatgyártás közben lazul, eszik és szív. Felmerül a kérdés: mégis mi lehet ennél vonzóbb? Mndsgn, a fülöp-szigeteki felmenőkkel rendelkező producer 2009 óta aktív, önálló Boiler Room előadása is király ugyan, de még különösebb elegyet alkot kettejük találkozásának eredménye. Békés hangzás jellemző munkáira, ugyanez a helyzet Knxwledge esetében is, aki szívesen samplerezik befutott celeb-előadóktól (Nicki Minaj, Drake, 2 Chainz) jó barátságot ápol Earl Sweatshirttel, (közös műsoruk a Stay Inside) és Anderson .Paakkal bandája is van (NxWorries) - bekábult, szeretnivaló funk/R&B lemezüket 2016 őszén dobták piacra. Ja és azt majd elfelejtettem, hogy mindketten a nagyhírű Stones Throw Records berkein belül alkotnak.

TOXE (2016, BERLIN)

A pofátlanul fiatal, imádnivaló DJ csajszi felrobbantotta a Boiler Room berlini stúdióját ütős, elvetemült setjével. Szeletelős, pörgős break-beat válogatás, igazán nagy szakértelemmel előadva. Több ilyen lány kéne itthonra is, - valóságshow-hős DJ Seherezádék és egykori Hugh Hefner kegyelt Voksán Virágok helyett - akik végre tehetségük, és nem melleik miatt lehetnének eladhatóak.

BOILER ROOM: WEBOLDAL / FACEBOOK / TWITTER / INSTAGRAM / SOUNDCLOUD

Nem, sajna nem a mai napig a magyar rock ékköveként fényesen ragyogó Lordról lesz szó, és sajnos nem is Randy Marsh-ról, hanem a 20 éves új-zélandi, kétszeres Grammy-díjas, ír-és horvát felmenőkkel rendelkező énekesnőről, Lorde-ról.
Bátran állítom, hogy majdnem mindegyikünk ismerheti a fakó bőrű, különleges szépséget. Ha nem a Royals miatt (amivel Billboard listákat hódított és díjakat zsebelt be mindössze 17-18 évesen) akkor a 2015-ös nyári-és karácsonyi Telenor reklám (Team) apropóján. 2013-as Pure Heroine nevet viselő első lemeze után nem sokat hallatott magáról, csak az idei év elején, ugyanis az első single a lemezről (Green Light) március 2-án került ki, majd ezt követte március 9-én a Liability. Meg persze ne feledkezzünk meg a titokzatos hagymakarikákat értékelő Instagram profilról sem, (amit azóta töröltek) maga Lorde erősítette meg, hogy ő állt mögötte. Az előbb említett két dalt aztán előadta többek közt a Saturday Night Live showban, majd az album debütálása napján, június 16-án a Perfect Places-t is elénekelte Jimmy Fallon műsorában. Fontos megjegyezni, hogy az itt viselt virágos, ágas-bogas kosztümje már-már lekörözi Morissey egykori hatalmas, indokolatlan faágait. Az énekesnő elmondása szerint tánc közben hasonlít Gollamra, ebben van némi igazság, csak nézzük meg a Green Light klipjét és az élő performanszokat, imádnivaló amilyen gyermeki boldogsággal és furcsa bájjal ropja.

Nem vitás, hogy Lorde zenéje nagyon reklámkompatibilis, mind a dalok felépítését és pörgését tekintve, ez már a kezdésnél picit eltántorító lehet. A legnagyobb mentőöv sok esetben a dalszöveg, ami szerencsére nem a megszokott kliséket vonultatja fel, avagy nem kell újabb slágereket hallgatnunk partizásról és szerelemről. Na meg persze ez a lenyűgöző, sokszínű énekhang, amivel rendelkezik csak hab a tortán. Látni, hallani és érezni lehet, hogy nem a média-és zeneipar által kitermelt, újabb esetlen, hirtelen felkapottá vált, butus, a sikerrel kezdeni mit sem tudó csajról van szó, hanem egy szerény, mindennapi, okos művészről, aki nem tűnik távoli, érinthetetlen celebnek/sztárnak, hanem ugyanolyan átlagember, mint mi.

„Well, summer slipped us underneath her tongue

Our days and nights are perfumed with obsession”

Sok esetben rákontráz az előbbi teóriára, és a vájtfülű zenefogyasztó is fel tud lélegezni, ez történik az amúgy remek The Louvre esetében is, amikor 1:03-nál az előítéletes, rossz tapasztalatokkal rendelkező hallgató várja a jól bevált dubstepes dropot, ami tökéletes aláfestő lehetne egy újabb tucat tini-youtuber intrójának, vagy szólhatna annak a timelaps-es átvezetője alatt, itt mégsem ez történik, a dal utolsó percei pedig külön említésre méltóak. Az art pop/dream pop vonal aztán a Hard Feelings/Loveless c. dalban csúcsosodik ki, annak is a Loveless felében: sok-sok elektronikus és robotias, folktronic-át idéző géphang színesíti a kétfelvonásos mesterművet.

A Writer In The Dark stílusa és dallama egy kicsit a mára feledésbe merülő FUN. nevű banda hangzására emlékeztet, ugyanez a Liability esetében is, ami egy mély vallomás, ezzel együtt egy könnyen befogadható darab. Ennek a számnak az ismételt, újradolgozott –reprise- verziója inkább állná meg a helyét befejezőnek, feleslegesnek végképp nem mondható. Lépegetős, electros, diszkós dal is akad, egyedülálló hangulattal, sok suttogó vokállal és monoton dobokkal. (Supercut) A zárás (Perfect Places) hagy némi kívánnivalót maga után, nincs az az érzésem, hogy sikerült pontot tenni egy amúgy szépen felfelé ívelő zenei sztorinak a végére. Elhallgat a zongora és elkezdi az ember fontolóra venni, hogy mi is a probléma itt, mert a fellépő hiányérzet igenis jogos.

A kritikai visszhang ugyanúgy, mint a Pure Heroine esetében teljesen pozitív volt, a Rolling Stone magazin 5-ből 4-et ítélt neki, míg a Pitchforkon 8,8-as pontszámot ért el. A hűvös tónusú, letisztult borító Lorde közeli barátjának a munkája, a 31 éves festő, Sam McKinniss az énekesnőtől kapott szívmelengető e-mail után kezdett vele dolgozni a közös projekten, ennek a társulásnak és felkérésnek az eredménye ez a remek cover.

Az egész Melodrama alatt Lorde kötéltáncot végez az izgalmasnak végképp nem mondható mainstream pop és a végtelen lehetőségeket magában rejtő, érdekes electropop és art pop között. Olyan manőverezés ez egy adott műfaj több ágazata közt, ami nagyon nehéz, de ő mégis tartja magát elveihez, miszerint nem akar egy lenni a sok zenész közül és valami mást, egyedülállót akar alkotni. Ennek ellenére jó párszor átesik a ló túloldalára, ezeknek a rossz lépéseknek az eredményeit pedig egyáltalán nem tudom befogadni. Ilyen esetekben tör elő az a tinis, trendi pörgés és pátoszos, unalmas hangulat, ami már az elején elkerülhetetlen veszélyforrásnak tűnt, és már-már a zsáner velejárója lett. (Homemade Dynamite, Sober, Perfect Places)

Egyszerre jut eszembe egy Deichmann-reklám, ahol magabiztos nők vonulnak magassarkúban, egy ízléstelen ibizai buli összefoglaló videója, és egy melankolikus Adele koncert is. Az biztos, hogy egy nagyon személyes, intim lemezről van szó, Lorde az egyedüllét szépségeit és annak nehézségeit tárgyalja, miközben nagy örömömre rengeteget kísérletezik, ebből adódóan az egészet egy sajátos atmoszféra hatja át. A felnőtté-és érett nővé válás és az önkeresés első lépcsőfoka ez, és egy hosszú úté, ami alatt végig ott érezzük trendeknek való minimális megfelelés kísértését és a mainstreamség eltörölhetetlen, lemoshatatlan átokbélyegét.

KIADÓ: Republic, Lava

MŰFAJ: Pop

ÉRTÉKELÉS: 7/10

KEDVENCEK: The Louvre, Liability, Hard Feelings/Loveless, Writer In The Dark

INKÁBB NE: Homemade Dynamite

Fotó: Inju Kim / forrás: liltrapanese.com

XXXTENTACION, Ski Mask The Slump God, Smokepurpp és Lil Pump. Hogy mi a közös bennük? Mind a négyen Floridából származnak, többnyire együtt zenélnek, pofátlanul fiatalok és brutálisan sikeresek. Mindannyian a Soundcloudra töltötték fel első zenéiket, és köszönhetően ennek robbantak be hihetetlen gyorsan, csupán hónapok alatt a köztudatba, hatalmas rajongótábort szerezve maguknak. Azóta több milliós/tízmilliós lejátszás van dalaikon, többnyire az #Alternative Rock hashtaget használják és mémek ezrei készülnek róluk. De kik is ők pontosan és mit érdemes tőlük hallgatni? Sorozatunk második részében megismerhetitek Lil Pumpot és Smokepurpp-öt, vágjunk is bele!

LIL PUMP

       forrás: Twitter: @Lilpumpjetskiii

A mexikói származású Gazzy Garcia, avagy a ’’Trapper Of The Century’’-ként önmagát aposztrofáló 16 éves (!) srác mindenképpen a Soundcloud legfényesebben ragyogó csillaga jelenleg, korához viszonyított sikereit tekintve mindenképp.A sztárságot megelőző élettörténete eléggé összecseng a múltkori cikk szereplőivel: Kilencedikben kirúgták a suliból verekedésért, és ő is freestyle rappeléssel kezdte általánosban. A tanulmányok nem jöttek be, ezért más karrier után nézett, ami lássuk be az elvégzett nyolc osztály ellenére jóval jövedelmezőbb, mint gondolnánk: Felfoghatatlanul gazdag, 685 000 ember kíváncsi rá Instagramon, 110 000 a Twitteren és fiatalok ezrei tombolnak a bugyuta slágereire nívós fesztiválokon, amik lineupján már a feltörekvő ug arcok is előkelő helyet kapnak napjainkban.

Lil Pump 2017 új Lil B-je. Röpke 8 hónappal ezelőtt még alig ismerte valaki, lassan pedig már azt csinál amit akar mind a zenében, mind a magánéletében. Ez persze nyilván nem helyes, felmerül a kérdés, hogy hol itt a szülők szerepe, de a jelenség azon olvasata vitathatatlan, hogy teljesen megszállta az internetet fülbemászó számaival, bájos fogszabályzójával, és rózsaszín-szőke fonataival.

POCSÉK VAGY ÉLVEZETES?

Dalai hihetetlenül ostobák, és a szövegei is roppant egyszerűek és sablonosak. Így jön ide a legfontosabb szempont, amit alapul kell vennünk, ha elkezdjük őt hallgatni: LIL PUMP NEM TEHETSÉGES ELŐADÓ. Az ki van zára, hogy a muzsikát, mint művészetet és művészi kifejezőeszközt használná, itt csupán a szórakoztatás és a szórakozás a cél, ami láss csodát, igenis beválik. Le kell ereszkednünk egy bizonyos szintre és levetkőzni minden elvárásunkat, és akkor ezek a dalok igenis élvezhetőek, sőt. Mikor a play gombra nyomunk, ne várjunk megváltást, nagy muzikális bravúrokat, komplex, változatos alapokat, csak nyers, pofátlan underground trapet, ami furcsa mód még így is milliószor jobb, mint Gucci Mane, a nagy példakép zenéje, aki egy komplett életművet és diszkográfiát szentelt a trapnek, és a kezdetek óta szakmaként fogja fel/űzi azt. Ezek a trackek bőven megütik az „annyira trash és buta, hogy már jó” szintet, legtöbbször ugyanazt a struktúrát követve: Rövid verzékkel, amikben nyilván nem filozófiai témákat vonultatnak fel és állandóan ismételgetett refrénekkel. Mindez mégis olyan jól működik, hogy az tényleg meglepő. Persze az egész hangulatfüggő, csak akkor rakj be tőle egy mixet, ha egy kicsit kikapcsolnád az agyad, vagy épp egy kis tombolásra és eszetlen bulizásra vágysz – E célokra tökéletesen megfelel.

TRAPPER OF THE CENTURY

Pump egy beképzelt ripacs, aki utálja a Walmartot, J Cole-t, óriási bluntokat szív gyorséttermekben, ezer dollárért vásárol csúf cipőket és egyéb high fashion cuccokat, plusz a haverjaival esténként kocsiból lövöldöz ki. Ja és vagy szuicid hajlamú, vagy kielégíthetetlen fegyver-fétise van:

Fiatal kora ellenére több drogot tol, mint egy rocksztár, de ezen nem érdemes meglepődni, amikor a trapet, mint műfajt tulajdonképpen manapság egyenlővé tehetjük a xanax, a lean, és természetesen a marihuána-használattal, mint alapvető ’’kellékekkel’’, amik ehhez az életstílushoz közel elengedhetetlenné váltak.

A D Rose nevezetű, géppuskaropogástól hangos, mély basszusokon dübörgő slágere 13 millió lejátszásnál tart, az autotune-nal operáló, személyes címet viselő Lil Pump 8, míg az alig 1 hónapja kiadott Boss 10 millót produkált. De itt van még az Elementary, és az Ugly God-dal közös Gang Shit is. Chief Keefet és Fredo Santanat hallgatva nőtt fel, ez meg is látszik munkáin, hiszen dalai stílusa sokban hasonlít a chicagói gyökerű drill műfajhoz. Mit ad isten, a két pénzes előadó azóta már együtt stúdiózott a napokban: úgy látszik, semmi sem lehetetlen Pump számára.

Pump és Chief Keef / forrás: Instagram: @lilpump

SMOKEPURPP

Fotó: Inju Kim / forrás: liltrapanese.com

A 20 éves, Todd Moscowitz Alamo Recordsjához szerződött trapper, Smokepurpp, aka Lil Purpp, aka Lil Water 2015 nyarán kezdette feltöltögetni dalait a Soundcloudra. Könnyen felismerhető eredeti, elborult vizuális világú klipjeiről, előszeretettel visel garbót és ő sem veti meg a puskákat. Legnagyobb slágere, a Ski Mask majdnem 12 milliónál jár, de fontos kiemelni a szép számokat hozó Glock Inside My Benzt, a Wokhardtot és a 6 Rings-t is repertoárjából. Dolgozott emellett a múlt heti cikk szereplőjével, XXXTENTACION-nal, Xavier Wulffal, Swaghollywooddal, Fat Nickkel és persze állandó partnere Lil Pump.  Egy törekvő, ambiciózus figura, akit a zene mellett a divattervezés is érdekel, mindenbe bele szeretne kóstolni, ami művészet és alkotás.

A KEZDETEK

Próbálkozott deszkázással, majd úgy látszik, ez kötelező futam: őt is kicsapták az iskolából, ezt követően kezdett el beateket gyártani. A producerkedés viszont sajnos nem vált be, hiszen senki nem akart rárappelni az alapjaira. Így mit volt mit tenni, ő maga kezdett szövegeket írni és számokat felvenni. Örök kedvence Chief Keef, de egyéb favoritok is akadnak itt úgy mint a feljebb is szóba kerülő Lil B és Gucci Mane, de állítása szerint a leginspirálóbb személy számára jelenleg Young Thug. Ennek hatása feltűnő, főleg a Glock Inside My Benz esetében érezhető egy erőteljes Young Thug- Lil Uzi Vert- Travis Scott ihletés a hangzásvilágot tekintve.

AZ ELSŐ MIXTAPE ÉS DEADSTAR

2016. november 22-én debütált az első projekt tőle, ami az Up Now, Fuck Next nevet viseli. Purpp ezen az anyagon energikusabb, kevésbé melodikus arcát mutatja meg nekünk, olyan ütős dalokkal, mint a dinamikus Fuck A Swisher Xavier Wulf közreműködésében. A több hónapja a levegőben lógó Deadstar pedig úgy tűnik, célegyenesben van és minden bizonnyal ezzel egy lírikusabb Smokepurpp fog színre lépni, aki elmondása szerint beszél majd gyógyszerfüggőségéről és személyesebb oldalát mutatja majd meg rajongóinak. Emellett belevágott a ruhagyártásba, pár hete befutott a Deadstar merchandise első darabja is. Tegnap pedig fény derült a borítóra, aminek arculatában abszolút pozitívan csalódtam, igényes és ötletes, szépen fényképezett munka.Forrás: Instagram: @smokepurpp

Hangolódásképp pörgessétek a GIMB-en kívül eddig kiadott 2 dalt a Deadstarról:

PUMP ÉS PURPP BARÁTSÁGA

Smokepurppöt és Lil Pumpot az utóbbi arc unokatestvére mutatta be egymásnak, úgy 3-4 évvel ezelőtt. Freestyleozással kezdték, majd poénból nekiálltak zenéket felvenni, amik végül egész jól sikerültek és komolyabban is elkezdtek foglalkozni az üggyel. Számos közös dalt hoztak már össze, ilyen például a Johnny!, a közkedvelt Broke My Wrist, vagy a Spongyabob sample-t tartalmazó Ignorant. Ha már itt tartunk, a két srác meghatározása szerint egy önálló nyelv, amit szintén beszélnek nem más, mint az „Ignorant”, (???) de boldogan üvöltik az ESKETIT kifejezést is. Jófejek, őrültek, poénosak, talán magukat sem veszik teljesen komolyan, zenéjük pedig modern, friss és tömegeket megmozgató. Mindezek miatt most ott vannak, ahol és méltó képviselői a meglehetősen furcsa, gyors ütemben terjedő, egész Amerikát uralma alá vonó Soundcloud őrületnek, én pedig kíváncsian várom, mivel rukkolnak elő a közeljövőben.

CIKKSOROZATUNK ELSŐ RÉSZÉT ITT OLVASHATJÁTOK

MÉMEK

A gyors népszerűség hatására mémek ezrei készültek róluk, amik elárasztották az Instagramot és a Twittert egyaránt. Zárásként következzenek ezek, egyenesen a közösségi média legmélyebb bugyraiból.

XXXTENTACION, Ski Mask The Slump God, Smokepurpp és Lil Pump. Hogy mi a közös bennük? Mind a négyen Floridából származnak, többnyire együtt zenélnek, pofátlanul fiatalok és brutál sikeresek. Mindannyian a Soundcloudra töltötték fel első zenéiket, és köszönhetően ennek robbantak be hihetetlen gyorsan, csupán hónapok alatt a köztudatba, hatalmas rajongótábort szerezve maguknak. Azóta több milliós/tízmilliós lejátszás van dalaikon, többnyire az #Alternative Rock hashtaget használják és mémek ezrei készülnek róluk. De kik is ők pontosan és mit érdemes tőlük hallgatni? Sorozatunk első részében megismerhetitek X-et és Skit, vágjunk is bele!

XXXTENTACION (ejtsd: xxx-tentación)

fotó: Hypebeast.com

X (ezentúl főként csak így fogok rá hivatkozni) hihetetlenül hamar lett a semmiből hatalmas, hype-olt sztár. De minek is köszönheti a hírnevet? Legfőképpen Drake-nek. Meglehetősen későn, 2017 januárja körül kezdték felkapni a 2015. december 31-én kiadott Look At Me című számot, majd jött a csavar, ami egyben egy komoly, ugyanakkor egyoldalú balhé kezdetét eredményezte. A kanadai rapper lemásolta X flowját, éneklése kísértetiesen összecsengett az említett dal első verzéjével. Ezt először csak koncertfelvételek igazolták, aztán tavasszal megjelent a várva várt Drizzy projekt, a More Life, és az ezen található KMT c. számban ténylegesen bebizonyosodott : Drake egy az egyben ellopta X hangzását. Ez persze nem maradt szó nélkül: XXX Március 29-én kiszabadult a börtönből (ahol többek közt fegyveres rablásért, súlyos testi sértésért és egyéb szabálysértésekért ült) első útja pedig 103.5 The BEAT rádió műsorába vezetett, ahol porig alázta a torontói sztárt. A beef-lavinát több poszt követte Twitteren és Instagramon, de továbbra sem érkezett válasz a másik oldalról.

Jól tudjuk, hogy a balhé nagy hírnevet hozhat, nem hiába, a Look At Me a Billboard 100-as listájának 95.helyére ugrott, X insta követőinek száma alig kétszázezerről egy milliósra nőtt, sőt, a méltán híres A$AP Rocky is imádatát fejezte ki. Az a szép a sztoriban, hogy ők azóta már együtt buliztak a Miamiban tartott Rolling Loud fesztiválon.

X, Rocky és Lil Yachty a Rolling Loud fesztiválon
fotó: Lil Yachty instagram

De kezdjük is az elején: A most 19 éves Jahseh Onfroy 2014-ben töltötte fel első zenéjét, a Vice City nevezetű számot Soundcloudra. A pletykák szerint ezelőtt volt még egy, de azt már kb. sehol sem lehet fellelni. Ezt további kész trackek és snippetek követték, melyekből mára majdnem egytől egyig sláger lett.
Egyben megegyezhetünk: Semelyikünk sem találkozna X-szel egy sötét sikátorban, pláne nem úgy, hogy emberünk ideges. Ugyanis gyerekkorára visszavezethető viselkedési-és dühkezelési problémákkal küzd, ami élete és karrierje során számtalanszor megmutatkozott: 6 évesen üvegszilánkot vágott egy nőbe, aki fenyegette az anyukáját, szájba ütött egy fiút alsóban, amiért ki is csapták az iskolából, később egy kórusba is jelentkezett, ahol az előadás kellős közepén verte meg egy társát. Viselkedését édesanyja sem hagyta annyiban, kidobta otthonról, innen kezdve kóstolt bele a rapper igazán a bűnözésbe. Egyébként a legsúlyosabb ilyen eset Genevával, az egykori -tőle várandós- barátnőjével történt, akinek állítólag ellátta a baját. A hithű X fanok továbbra is azt állítják, hogy ez hazugság, és a lány nem is volt terhes.,a verés is kamu, csak a pénzért és hírnévért csinálta az egész felhajtást.

X nagyon hamar belevágott a zenélésbe (ezért is próbálkozott meg a kórussal) elmondása szerint fő inspirációi 2pac és a Papa Roach nevezetű banda voltak. Eddig 4 EP-n van túl, de gőzerővel dolgozik két stúdióalbumon, amik a 17 és a Bad Vibes nevet viselik majd. Ha ez nem lenne elég, még egy mixtape (I Need Jesus) is úton van, az még egyelőre kérdés, hogy ez mikor kerül kiadásra. X nevét hallva leginkább az agresszív, hardcore rap juthat eszünkbe, holott közel sem ez az egyetlen stílus, amiben jól érzi magát. Egyszerre fedezhetőek fel dalaiban a kanadai R&B hamisítatlan vonásai, a ’90-es évek new york-i boom bap-érájának sajátosságai, indie, emo bandák hangzásvilága és témáik, mindez mindig egy aprócska lo-fi beütéssel megspékelve.

Pont ezért is ő a leginnovatívabb karakter az egész floridai underground szcénából, hiszen mindig tud újat hozni, mindig meg tud hökkenteni, esetenként pedig zenéje segítő kezet nyújt a vigaszra vágyóknak. Így bizton állíthatjuk az érzelmileg ambivalens, zaklatott srácról, hogy egy vérbeli alkotó, hiszen az előbb említettek magának a művészetnek a feladatai is, nemdebár?

BRÉKING: MA JELENT MEG A REVENGE NEVEZETŰ MIXTAPE, AMI CSAK ÉS KIZÁRÓLAG MÁR RÉG KIADOTT TRACKEKET TARTALMAZ :( A cumó az összes zenei stream szolgáltatáson belül elérhető.
Köszi X, de a legközelebbi projekten legalább legyen már egy-két új dal.

Hallgatni itt:

SKI MASK THE SLUMP GOD

    fotó: Krishan Bansal / XXL Mag

A 21 éves Ski Mask ugyancsak egy érdekes alakja a floridai rap közegnek, köszönhetően sokszínűségének és darálós, dinamikus, ugráló flowjának. Hogy miben nyilvánul meg ez a változatosság? Nagyjából abban, hogy képes megannyi rappert megszégyenítő gyorsasággal hadarni, de néha nyugisan, bekábultan szövegelni, mindezt olyan zenei alapokra, hogy az egyszerre vicces és lenyűgöző. Van itt sample Slipknotból (Psycho) Thousand Miles-ból (Intro(I Don't Care)) Bátor a gyáva kutyából (Young Vorhees) sőt még a Jelszó: Kölök nem dedós jól ismert intróját is felhasználták.(Like A Soccer Mom) Elmondása szerint Busta Rhymes-t, Wu Tang Clant, Missy Elliotot, Nelly-t, régi Lil Wayne-t hallgatva nőtt fel, innen is az erős kötődés a műfajhoz.

2016 májusában debütált tőle a Drown-in-Designer nevet viselő tape, amin többek közt akkora ug slágerek találhatóak, mint a méltán leghíresebb Take A Step Back X közreműködésében és a Wheres The Blow!, amiben Lil Pump vendégeskedik. Hetente átlagosan milliós hallgatást produkál a soundcloudján, 2 új letölthető lemezt is tervez a közeljövőre, de bejelentette, hogy első albuma is érkezik, már az Universal Music Group zászlaja alatt.

Stokeley és Young Dagger Dick kapcsolata

X és Ski barátsága úgy 3 éve kezdődött. Hol máshol, mint a börtönben találkoztak. Megismerkedésük története elég bájos, valahogy így hangzik: Ski poénból eltolt egy freestyle-t, X pedig megkérte, hogy írjon többet és kezdjen el komolyan zenélni. Miután mindketten kiszabadultak, csapatot alapítottak: Slump God létrehozta a Very Rare nevű crewt, X pedig a Members Only-t, (erről kicsit lejjebb) majd mindketten kölcsönösen tagjai lettek egymás gárdáinak.

Kijelenthetjük, hogy Ski, mint rapper sokkal jobban megállja a helyét X-szel szemben. Ugyanakkor a két előadó megújulási képességét nem érdemes összehasonlítani, míg az előbbi folyton egy műfajon belül marad, hangjával sem játszik annyit, addig az utóbbi egyszer Diploval készít elfolyó, dancehallos popot, máskor pedig széttorzított basszusokon üvölt. Mindkettejük másként viszonyul a zenéhez: Ski gyakran humorosabbra veszi a figurát, reflektál az aktuális trendekre, poénkodik, gyakran a tematika és a dalok felépítése is egyszerűbb nála. Míg X mély, saját ihletésű, sötét trackjeivel, kissé távolságtartóan beszél hozzánk, de persze ez alól is van kivétel, lásd: Bowser

A két barát/zenésztárs tökéletesen kiegészítik egymást, egy érdekes, zsánereket ötvöző, crossover fúzió ez, amit együtt képesek létrehozni. Ez egyszerre érvényesül örömzenélésként és komoly, 21. századi rapzeneként, ami már annyira meghatározhatatlan és újragondolt, hogy az valami frenetikus. Az egész műfaj épp ’átalakítás’ alatt áll, ennek az izgalmas, laza, friss mozgalomnak az úttörői Ski-ék, akik meghódítva a Soundcloudot, alapjában értelmezték újra a rapet. Az ilyesfajta vérfrissítés sosem árt, de csak akkor, ha azt igényesen teszik – Ezzel pedig itt nincs probléma. Mind stílusát, mind előadásmódját tekintve állíthatom: A trap az új hardcore.

MEMBERS ONLY

X, Ski és Wifisfuneral

X és Ski közös kollektívája, legfőképp a baráti társaságukból, egyenesen Broward megyéből, Floridából. A tagok közt olyan már-már befutott és még feltörekvő rapper/producer arcok vannak, mint az XXL Freshman Class 2017-es jelöltje,  Wifisfuneral, az energikus, Lil Peeppel és Pouyával is zenélő Craig Xen, az erősen Bones-ra hajazó Killstation, a Keith Ape-pel is közreműködő KiD Trunks, a Rawhool Mane-nel pörgő Cooliecut, a félvér Danny Towers vagy a nagydarab beatmaker, KHAED, akik szintén a Soundcloud berkein belül aktívak és ismertek leginkább.
Már 3 közös projektet is maguk mögött tudhatnak: Kevesebb, mint egy hónapja jelent meg a Members Only Vol.3, de úgy tűnik, a srácok nem lassítanak, hiszen május 31-én a The Revenge Tour elnevezésű 1 hónapos turnéra indulnak 26 amerikai várost érintve.

MÉMEK

A gyors népszerűség hatására mémek milliói készültek róluk, amik elárasztották az Instagramot és a Twittert egyaránt, és még mindig nagyon aktuálisak. Az utánpótlás miatt pedig nem kell aggódnunk, minden nap belefuthatunk egy-egy újba. Zárásként következzenek ezek közül a leghíresebbek és legikonikusabbak, egyenesen a közösségi média legmélyebb bugyraiból.