Synecdoche

Kersner Máté: Taigetosz

2017. július 30. 13:02 - yungmatka

Taigetosz

Nagyranőtt, fehér bőrű
csecsemő rózsaszín
buborékokkal játszik
a frissen meszelt fürdőszobában.

Anyja duzzadt mellbimbójára harapva
életet szív magába,
hogy elpusztíthassa azt,
ha majd idősebb lesz.

Szavakat tanul, ismétel,
nem is sejtve, hogy egyszer
megszegi azt, amit ekkor
még örökös igazságnak hitt.

Valaki felettünk áll,
és a szakadékba pöcköl, ha kedve tartja:
akár a kisgyerek a bábukat,
a kád széléről a vízbe.

2017.július

taigetosz2.pngforrás: Tumblr

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://synecdoche.blog.hu/api/trackback/id/tr7712701281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hoszamoska 2017.07.30. 13:57:54

Kicsit a magzatlétre-magzatpózra emlékeztet a versszöveged, nyilvánvalóan küzdesz a születés-szülés dilemmájával.
Két József Attila-versre hívnám föl a figyelmed. A versek: Világosítsd föl ... és Iszonyat.
Mindegyik kései vers, amikor JA képtelen, mégis kénytelen szembenézni szerepkudarcaival és a felnőtté válás végérvényes ellehetetlenülésével. Abban az értelemben nem tipikus kései versek, hogy mindkettőben a szürreálisan megnyilvánuló, sztorivá formálódó frusztráció artikulálódik kegyetlen őszinteséggel.
Azt érzem a mostani verseidet (nem csak ezt!) olvasva, hogy valami formálódik, megszületni akar, tappancsaival tapicskolja a magzatburkot, löködi és bökdösi, hogy végre kiszakadjon és megszülessen. Valami.
Valami.
süti beállítások módosítása