Synecdoche

A király visszatér: Kendrick Lamar - DAMN. lemezkritika

2017. április 14. 23:34 - yungmatka

damn.jpg

A 29 éves comptoni származású rapper, -akit a zeneipar a mostani egyik legnagyobbként, ha nem legnagyobb mc-ként tart számon- visszatért a kevesebb, mint egy hete beharangozott DAMN.-nel és bebizonyította, hogy továbbra is érdemes az előbb említett címre, és nem hiábavaló az istenítés, sőt. 2012-ben ténylegesen berobbant a Good Kid, M.A.A.D City-vel, felkarolta kiskori bálványa, Dr. Dre és bejárta a világot egy turné keretében. Kicsivel több, mint 2 éve adta ki az egekig magasztalt, erősen politizáló, frusztrált, ugyanakkor nehezen befogadható és emészthető albumát, a To Pimp A Butterfly-t, amivel két Grammy díjat is bezsebelt. (Legjobb rap dal, legjobb élő rap performansz) Ezt követte az elég erős untitled unmastered. ami a TPAB-ról lemaradó trackeket tartalmazta. Most pedig itt vagyunk, és egy friss K-Dot (Lamar beceneve) pörög reggel óta. De lássuk csak az előzményeket, mi is történt a DAMN.-t felvezető hetekben:

1. Március 23-án Kendrick kiadta a Heart Part IV. elnevezésű dalt, ami konkrétan 3 track egyben: Nyugisan kezd, majd átcsap trapbe, végül comptoni hangzást hoz. Ha ez nem lenne elég, beszól Trumpnak, Jay-Z-nek, Drake-nek és még Big Seannak is, legalábbis a pletykák szerint. A legfontosabb pedig, hogy tesz egy utalást, ami kb így szól: "Április hetedikéig van időtök, hogy összeszedjétek a >>szarotokat<<." - Erre persze mindenki felkapta a fejét, és felrebbentek a hírek, hogy április 7-én érkezik az új cucc. Ez ugye nem így lett, de erről  majd kicsivel lejjebb.

2. Március 30-án megérkezett az első single klip formájában az LP-ről, ami a HUMBLE. nevet viseli. A dal felépítése egyszerűbb, mint a korábbi Kendrick számoké, viszont a szöveg, a mondanivaló és persze Mike WiLL Made-It szuperproducer keze munkáját dicsérő alap a helyén van, az ütemek pedig egyenesen leszedik a fejed. Ezzel Kendrick az egyik legnagyobb sikerét érte el: A Billboard 100-as listáján 2. helyen nyitott (Lehet nem bírt el a Shape Of You-val) és a kanadai listára is felkerült. A vizuális világ lenyűgöző, brutális szimbolikával és vallási utalásokkal, amik a mesterien mutató, sokszínű, de mégsem széttartó jelenetekben bontakoznak ki. De tényleg, minden pillanata arany. Később többeknek (köztük nekem is) feltűnt, hogy a rapper DAMN feliratos pólót visel a klipben, de ekkor még senki nem sejtett semmit.

3. Eljött az április hetedike: Sehol semmi. Majd több nap várakozás után, április 11-én megérkezett a tracklist és a borító. A minimalisztikus, letisztult látványért az a Vlad Sepetov felelős, aki Kendrick korábbi albumai mellett olyan előadóknak készített covert, mint ScHoolboy Q, Bryson Tiller, vagy Ab-Soul. Nem sokkal később fény derült a dátumra is, és mindenki tűkön ülve kezdte várni a mai napot, nem hiába.

twitter.png

DAMN.

A 14 tracket tartalmazó lemezen olyan neves producerek dolgoztak, mint Dr. Dre, a brit James Blake, aki elkészítette 2016 egyik legizgalmasabb albumát, 9th Wonder, The Alchemist, Steve Lacy, kon, vagy a többek közt Odd Future tagokkal, Danny Borwnnal és Kaytranadával együtt dolgozó kanadai post-bop/jazzhop csapat, a BADBADNOTGOOD. A sokszínű producergárda mellett összesen 3 hivatalos közreműködő található a DAMN-en, de ez pont előnyére válik, nem hinném, hogy ennél több zenész kellett volna még ide, úgyis elég uncsi minden A kategóriás albumon ugyanazt az 5 előadót hallgatni.

Kezdésnek megkapjuk a lassú, titokzatos BLOOD-ot, amiben Kendrick mesélését hallgathatjuk. De ennek gyorsan végetvetnek egy fegyverlövéssel, majd jön is a dübörgő, köpködős, energikus DNA. Ezt követi az egész egyszerű YAH, amiben rapperünk előveszi rekedtesebb, mélyebb hangját. Majd a fülbemászó ELEMENT, utána pedig a lapos, egyhangú, monoton FEEL. A 6. szám egyértelműen ékköve a lemeznek, ez pedig nem más, mint a slágergyanús LOYALTY Rihanna közreműködésében. Ez a dal a fájdalmasan nyávogó alapjával, Kendrick szintén nyekegő rappelésével, Riri erőteljes hangjával és verzéjével belopta magát a szívembe. Ezt pedig a tényleges zsenialitás követi, a PRIDE személyében. Hála a Kendrickkel korábban is együtt dolgozó Anna Wise vokáljának, Steve Lacy, Bēko és Anthony Tiffith tökéletes beatjének és hangszerelésének, meg persze K-Dot unott, sodró flowjának, magasan ez a dal az LP legjobbja.humble4.jpg

Ezt követően jön a nagy iramot diktáló HUMBLE, majd két kiváló, emocionális track, a LUST és LOVE. Előbbi soulos, experimentalos vonalat követ, nem véletlenül, mivel a BadBadNotGood is belenyúlt. Utóbbi pedig tök különleges, heves, szenvedélyes, fülledt atmoszférát hordoz, köszönhetően a feltörekvő los angelesi énekesnek, Zacarinak. 11.-ként pedig megkapjuk a cumó legelborultabb és legkaotikusabb számát, az XXX-et a U2 vendégszereplésében. Ódaian indít, scratch-csel, pergő hi-hatekkel és folktronicás hangzással folytatja, utána felgyorsul, végül pedig egy U2 verzével zár. Mégsem lesz összefüggéstelen és kusza, a kezdeti zenei 'massza' megszilárdul és komplex alkotásként ér véget. Ezután nincs is akkora hatása a meglehetősen hosszú, pofátlan, forró west coastos FEAR-nek, de többszöri pörgetésre nagyonis meg lehet szeretni. Az utolsó előtti dal a GOD nevet viseli, ami olyan, mintha új Joey Bada$$-t hallgatnék, de még azt is simán lepipálja, viszont egy picit tucat. Végül a Kendrick vezetéknevét viselő és Hiatus Kaiyote Atarijából samplerezett DUCKWORTH, ami pozitívan és bíztatóan indít, de a végére kifullad. humble1_1.jpg

 3 érdekesség, amire érdemes figyelni a DAMN hallgatása közben

  • Az első trackben Kendrick a “So I was taking a walk the other day.” sorral indít, majd ezzel zár a DUCKWORTH-ban, ezzel szép keretet adva az LP-nek.
  • Korábban a Heart Part 4-ben felhangzó, The Alchemist által kreált alap hangzik fel a FEAR-ben végigvezetve azt
  •  A legendás bronxi DJ Kid Caprinak is jut néhány cameoszerep a lemezen, feltűnik az ELEMENT-ben, a LOVE-ban és a DUCKWORTH-ben is, füleljétek!humble3.png

Összegezzünk: A DAMN simán kenterbe veri a kritikusok szerint felülmúlhatatlannak hitt TPAB-t. Míg (szerintem) a TPAB-on három szerethető szám volt, a DAMN-en majdhogynem egy rossz dal sincs. Persze a TPAB esetében az odamondás, politizálás, kísérletezés, a frusztráció kiadása, a düh leküzdése, a volt a cél, itt a hangulatiság, a gyökerekhez való visszatérés és lazaság dominál. Kendricket idézve: "leginkább arra fókuszálok, hogy visszatérjek a közösségemhez, a gyökereimhez, illetve olyan közösségekbe, amelyek alapvető dolgokon munkálkodnak. A To Pimp A Butterfly a problémákra hívta fel az emberek figyelmét. Most már egy olyan helyen vagyok, ahonnan nem a problémákra kell felhívnom a figyelmet." idézet via: recorder.blog.hu

Kettősség figyelhető meg az album esetében: Nagyjából fele-fele arányban oszlanak el rajta a hardcoreabb, trapesebb, egyszerűbb struktúrájú és a nagyívűbb, összetettebb és szebb, okosabb melódiák. A DAMN ezért kiemelkedő alkotás, mert egyszer sem ül le. Amikor azt hinnéd, hogy kezd egysíkú és szürke lenni, jön egy újabb muzikális bravúr és a sikersztori folytatódik tovább. Kevés lemez képes erre, pont ebben rejlik az LP zsenialitása és fontossága, a fent említettek mellett. Egyben megegyezhetünk: Nem véletlenül viseli előadónk a 'king' becenevet és nem volt hiábavaló a hype. Hajrá, K-Dot, a Grammy-ig idén sincs megállás!

humble2.png

ÉRTÉKELÉS: 9/10

KEDVENCEK: PRIDE, YAH, ELEMENT, LOVE, XXX

INKÁBB NE: FEEL

 Hallgatni itt:

A DAMN és a mémek

 Mint azt már megszoktuk egy ilyen nagy dobásnál, az internet megőrült és sorra kezdte gyártani a viccesebbnél viccesebb mémeket, lássuk ezek közül az eddigi legjobbakat:damnmeme2_1.png

damnmeme.jpg

dank.pngdamnmeme3.jpg

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://synecdoche.blog.hu/api/trackback/id/tr3112425947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása