Mi juthat eszébe egy laikusnak Japánról? Sushi, harcművészet, meg esetleg „azok a hülye nagy szemű figurák meg azok a bugyuta ’mesék’ amik este az Animaxon mentek” = anime…
Két véglet között mozog itthon Japán kultúrájának és művészetének ismerete: Léteznek a megszállott anime/manga fanok, cosplayerek (Lásd őket főleg itt: MondoCon) Sokuk talán már otakunak is számítható. Emellett pedig vannak az átlagemberek, akik alapvetően szinte semmit nem tudnak a szigetországról, a fent említett általános dolgokon kívül. Ez természetesen nem baj, csak a két út közt található ösvényt még nem nagyon fedezték fel hazánkban és nem kapnak elegendő figyelmet azok a személyek, akik igenis megérdemelnék azt. Ezért most jöjjön 5 olyan japán művész, akiket érdemes megismernünk, ezáltal belekóstolva a sokszínű és olykor igencsak furcsa nép művészetébe, több különböző műfajon keresztül.

Murakami Haruki

A 68 éves kóbei születésű író, műfordító, érdekes és kikerülhetetlen alakja a kortárs japán irodalomnak, nem hiába az egyik legnépszerűbb irodalmi személyiség ott. Már fiatal korában érdeklődött a nyugati kultúra iránt, Kurt Vonnegut, Günter Grass, a Beatles és Nat King Cole voltak rá nagy hatással. Magyar nyelven meglepően sok műve megjelent, köztük a legfontosabbak is: A 2005-ös Kafka a tengerparton, a 2011-es 1Q84, vagy az 1987-es Norvég Erdő. De az az újabb tendencia itthon, hogy a legfrissebben megjelenő kötetek valójában a legrégebbiek, Pl.: Hallgasd a szél dalát! (1979) Flipper 1973 (1980)

Az én kedvencem mégis a személyes ihletésű (Murakami jazz bárt vezetett a valóságban, akárcsak az írás főszereplője, Hadzsime) 1992-ben megjelent A határtól délre, a naptól nyugatra c. melankolikus, filozofikus, szerelmes, rövid regény, ami az ideális első olvasmány azoknak, akik meg akarnak ismerkedni az íróval.

M.H. állítása szerint az írás nyitott szemmel történő álmodás és az alkotófolyamat egy videojáték tervezéséhez hasonlítható. Szerinte a tökéletes könyvben egyszerre jelen van Dosztojevszkij és Raymond Chandler is.
A szerző egyes szám első személyben történő narrációja, elhagyott, magukat és az élet értelmét kutató főszereplők, elszigetelődés. Megkapó, az ember húsába vágó igazságok és mondatok, a lét fontosságának megkérdőjelezése és lebilincselő szürrealizmus - Ezen tényezők alkotják Murakami Haruki mágikus realizmusát, ami valóságos junkievá tesz és ha egyszer magába szippant a világa, mint egy labirintusból, nehezen szabadulhatsz belőle.

Ryo Fukui

A tavalyi évben elhunyt biratori születésű jazz zongorista az egyik legizgalmasabb karakter volt a műfajon belül. 22 évesen, autodidakta módon tanult zongorázni, majd ezt követően 6 év elteltével, kiadta első albumát, a zseniális Scenery-t. Esténként rendszerint a remek elnevezésű Slowboat jazz clubban zenélt, a 2015-ös A Letter From Slowboat c. lemezét is itt adta elő élőben. 2012-ben munkásságáért kiérdemelte a „Sapporoi kultúra ösztönzésért” (Sapporo Culture Encouragement Prize) elnevezésű díjat.

Játéka lágy, sodró és pergő, művei mozgalmasak, felfelé ívelőek és mély tartalommal bírnak - Ez a sokszínű zsenialitás jellemzi Fukuit, aki élete során sajnálatos módon közel nem kapott annyi figyelmet és elismerést, amennyit igazán megérdemelt volna. Helyette éjszakákon át jammelt  a Slowboatban. De talán ez jól is van így. Nyugodjon békében!

Gregg Araki

Az 57 éves Gregg Araki japán származású amerikai filmrendező, akit az egyik legfontosabb független filmesként tartanak számon. Alkotásait ahhoz a New Queer Cinema mozgalomhoz sorolják, ami a 90-es években bontakozott ki és kendőzetlenül, naturalista módon mutatta be a melegek, leszbikusok, transzneműek világát, alternatívát mutatva és egy egészen új, ma is népszerű, ugyanakkora abszurd stílust megteremtve. Araki vállalja szexuális hovatartozását, de elutasítja, hogy meleg filmesnek állítsák be, mert ellene van a beskatulyázásnak és a felesleges kategorizálásnak.

Hazánkban filmjei közel ismeretlenek, így nyilván nagyon keveset forgalmaztak a magyar mozikban, magyar nyelven, vagy felirattal. A Csók, macsók!-on kívül csak az Elátkozott Generáció és az Út a Pokolba érhető el itthon.

Az említettek közül az 1995-ös Elátkozott generáció: Gyönyörök és Kivégzések című film a legtökéletesebb választás: Egy morbid, rejtett szimbólumokkal teletűzdelt, naturalista road movie, megspékelve egy rakás feketehumorral - Másfél órában felvonultatja a rendező stílusjegyeit és összefoglalja, mi is várható Arakitól.

Ha nem riadsz meg attól, hogy egy náci fanatikus fogóval foszt meg egy embert férfiasságától, miközben a háttérben az amerikai himnusz szól, és epilepsziarohamosokat nem kímélő lámpa villódzik (ez a legelvetemültebb jelenet) akkor az Elátkozott Generáció a te filmed, és Gregg Araki a te rendeződ.

A megkérdőjelezhetetlennek hitt ideológiák és normák sárba tiprása, a nemzet kigúnyolása, erőteljes társadalomkritika és szépen fényképezett jelenetek: mindezek jellemzik Araki remekműveit, aki ha nem is tipikus botrányfilmes, de egy nem mindennapi, pozitív értelemben bolond és elvetemült alak, aki nem fél bizarr dolgokat a képünkbe tolni és kimaxolni az erkölcstelenség fogalmát.

KOHH

Kékeszöld haj + aranyfogak + tetkók + high fashion = Kohh.
Kohh = japán rap. 

A 26 éves Yuki Chiba 2008 óta tevékenykedik zenészként, főként a trap/rap műfajokban, azóta 3 mixtapet és 4 albumot dobott piacra. Dalai energikusak, dübörgőek, sokszor hardcore stílust hoznak, de számtalan lazulósabb, klasszikusabb hangzással bíró zenéje is van, ez a kettősség jellemzi Kohhot igazán.

Nehéz gyerekkora volt (öngyilkos apa, drogfüggő anya) állandóan az erőszak, a bűnözés és a kábítószer vette körül, barátai és ismerősei mind a bűn világában mozogtak. De Kohh-nak sikerült kikerülnie ebből az ördögi körből, hála a vágyainak, hátrahagyta a rossz környezetet és elstartolt a japán hip hop szcénában, kb. 18 éves korában.

Ez egy érdekes képet fest a japán alvilágról, amiről máig nincsenek annyira ismereteink, mint mondjuk a kemény gettókról és bandaháborúkról az USA-ban. Ezért is nem mindennapi karriersztori Kohh-é, akinek a története nem a megszokott, hányattatott sorsú afroamerikai kölyöké, aki kitört a nyomorból, hanem egy szofisztikáltabbnak hitt társadalom fiatal tagjának felemelkedése.

Legjobb lemeze mindenképp a 2014-es Monochrome, amin Kohh mindkét arcát megmutatja. Elsőre furcsának, vagy viccesnek tűnhet a japán szövegelés, de ha rákapsz az ízére és elvisz magával a flowja, nagyon meg lehet szeretni.

Yohji Yamamoto

1 A 73 esztendős, tokyoi születésű stílustanácsadó ahhoz a designer generációhoz tartozik, akik a japán avantgárd felfogást követve érkeztek Párizsba 1981-ben. Ruháira már akkor az volt a jellemző, hogy a testet lazán, több rétegben ölelték körül, a nyugati merev tartás helyett. Ezzel az újítással forradalmian és frissítően hatott a francia fővárosban. Ez a stílus jellemző tervezői munkájára a mai napig. Közel alaktalan, aszimmetrikus, könnyű anyagokkal, pántokkal, bő elemekkel dolgozik.

Yohji Yamamoto világhírű márkája a Y3, aminek az első darabjait 1972-ben tervezte. Azóta a brand kollaborált az Adidas-szal, a szokottnál is futurisztikusabb és izgalmasabb cipőket megálmodva. A márka által gyártott lábbelik sokszor holdjáró cipőkre hajaznak, de egyszerre tükrözik  a szamurájokra jellemző viseletet is. A feltételezések szerint a régi japán öltözködés  jelentős  inspiráció volt Yamamoto számára.

Mivel én magam is főként sötét ruhákat hordok, könnyedén azonosulni tudok Yamamoto világával. A fekete egyszerre izgalmas és elegáns, nem feltétlen hangulatot és lelkiállapotot tükröz, hanem felfogást. A sötét tónusú darabok minimalisztikussága és visszafogott, sejtető hangulata a tervező filozófiájával értelmezhető:

2 „A japán művészetet az európai ember csak bizonyos mértékig közelítheti meg. Yamamoto szerint mindez azzal az alkotói szándékkal magyarázható, ami a tökéletlenségben látja a szépség mértékét. A japán kultúrában az embernek nem feladata tökéleteset alkotni, mivel arra csak a természet képes, az ember már mulandóságában tökéletlen. Ő sosem akar egészet alkotni, mindig hagy egy űrt, ami betöltetlenül marad. Ez szerinte olyan, mint az a tér, ami egy ajtó vagy egy ablak becsukása után keletkezik. A japán embernek szüksége van erre a térre, a hiány terére, ami sokkal fontosabb, mint a megalkotott mű.”

1 forrás/ 2 idézet: psmagazin.hu