Tegnap este
a Stylist kézikönyv I. alapján fényűző díszvacsorához ajánlottan öltöztem fel.
Holnap talán
a Luftwaffe nyári tiszti tenyérsapkájában takarítok.
Fura dolog ez a magány.

Ma egy üveg 1907-es Heidsieck mellett
A Gyökértelenség és a múlt letagadása című Ernst Segelhof könyvet olvasom.
A tanulmány minden mondata úgy illik rám, mint ez az undorító bársonyzakó.
Inkább gyorsan elfelejtem mindkettőt.

Mámorosan megmosolygom a tényeket, hogy itt még nincs háború
és viszonylag jól élek,
és hogy a semminél mindig jobb a bármi,
és hogy nem érdemes gyereket csinálni,
mert a jövőben vagy legyilkolják, vagy ő gyilkol le másokat,
így száz százalékban magammal foglalkozhatok.

De későre jár már.
Nem maradt hátra más, csak lefekvés előtti mantrám:
"A szomszédban a színésznő aludni készül.
Ragyogó gyömbér haját
Szépséges vállára ereszti.
Szemeit lehunyja, és új nap veszi kezdetét."

When The Sun Touches The Earth by LizTa Gallery