Synecdoche

5 hazai zenekar, akik több figyelmet érdemelnek

2017. január 08. 13:33 - Matt5

15934199_740129742812400_466720678_o.png

5. Császári PillanatmŰvek

A Császári PillanatmŰvek nem új téma a blogon, legújabb albumukról, a Zöldhullámról már írtam. (itt olvasható) A zenekar bemutatását már megtettem a linkelt cikkben, úgyhogy térjünk a lényegre.

Több olyan koncertemlékem fűződik hozzájuk, amik simán felkerültek életem legjobb koncertélményeinek top 20-as listájára. A banda nagyon profi, kiválóan egyedi hangzásvilággal és frappáns dalokkal. Egyszerű zenét játszanak, olyan zenét, ami teljesen alkalmas arra, hogy összehozza a generációkat. A fiatalság, a középkorú generáció, nagymama-nagypapa, és páréves gyerkőcök is élvezettel hallgatják őket. Érdemes innen kiindulni, ugyanis önmagában a zene egyszerűsége nem ad választ erre a jelenségre. Itt valami varázslatos történik.

Olyan, mintha a zenekarnak lenne egy rohadt nagy lámpása, és amíg odaállunk a fényébe, semmi, de semmi rossz nem történhet velünk, a fény megsimogat minket, a szövegek és a vidám tálalás miatt pedig képesek vagyunk megmosolyogni világunk pozitív-negatív dolgait.

 4. Ethnofil

Kapcsolatom az Ethnofillel egész friss. December 29-én láttam őket először Budapesten az Instantban. Előtte semmit nem tudtam róluk, a Facebook oldalukon olvastam, hogy inspirációként többek között Hiatus Kayiote is hatott rájuk, ekkor felkaptam a fejem, és barátaimmal elmentünk a koncertre. A koncerteken egyre gyakoribb és felháborító több mint egy órás csúszás után megjelent a zenekar a színpadon, koccintottak valami röviddel, és bele is vágtak a koncertbe, ami kicsit döcögősen indult, és istenigazából nem volt nagy Hiatus inspiráció rajtuk, amit aztán kicsit sem bántam, mert a koncert hirtelen eszméletlen jó lett.

Egyre jobban ledöbbentem azon, hogy milyen bonyolult dolgokat, és milyen mértékű sokszínűséget képesek felvonultatni egy-egy számban. Zenéjükben keveredik a funk, a magyar népzene, szláv népzene, összességében a világzene, jazz, és még egy csomó hatás. Ebben a sokféleségben nagyon könnyű lenne elveszni, azonban az Ethnofil egy teljesen homogén zenét hozott létre ebből a kavalkádból. Elképesztően feszes számaikban minden zenésznek megvan a lehetősége, hogy mutasson valamit szakmájából, amivel kiemelkedik kollégái sokaságából. Talán az egyetlen gyenge pontjuk a számok felépítésének hasonlósága: mindig várjuk, hogy mikor jön a robbanás, és tudjuk, hogy jönni fog az előző témák felvonultatása, dinamikailag már fokozhatatlan környezetben – én egyébként pont azért nem könyvelem el ezt hibaként, mert ezek a dinamikai maximumok egészen hátborzongató erővel törtek elő. Különösen ajánlom 2014-es Kókuszmúzeum c. albumukat, amit bandcampen hallgathattok és akár ingyen le is tölthetitek:

3. Ricsárdgír

Képzeljétek el, van egy banda, akik szó szerint alig tudnak zenélni, mégis fergeteges koncerteket csinálnak, röhejesen néznek ki, mégis sztárok, sokszor bizonytalanok, összekeverik egymással számaikat, nem nagyon írnak setlistet sem, nem nagyon próbálnak, barátnőik néha felugranak a színpadra egy-egy számot elénekelgetni, Orfűn beleejtették a tóba a szintetizátorukat, így a koncerten szintetizátor okostelefon appal oldották meg a helyzetet, (és teljesen jól működött!!) és a legújabb albumukat The Dark Side Of The Moon címen jelentették meg.

Na, valami ilyesmi a Ricsárdgír. Eszméletlen bulit csinálnak, a közönség a 2-3 hangból álló számaikra ugrál, miközben majdnem megfulladnak a szövegeken és az egész jelenségen röhögve. A már említett új albumukon a röhögést néha felváltja a döbbenet, hogy pár számban az első blikkre szintén nonszensznek tűnő szövegek mennyire tűpontosan fogalmaznak meg egy-egy nagyon mai problémakört.

 

2. Vasárnapi Gyerekek

A Vasárnapi Gyerekek szintén egy nagyon profi bulizenekar. Frontemberüket, Darvas Benedeket először az Európa Kiadóban láttam, mint újdonsült tagot, és már ott is meg voltam róla győződve, hogy nagyon kevesen vannak az országban, akik olyan irányból közelítik meg a zenét, ahogy azt ő teszi. A Vasárnapi Gyerekekben beigazolódni láttam meggyőződésemet. A zenekar 5 tagja között egészen különleges kémia, kohézió működik, hatalmas profizmussal játszanak, miközben teljes alázattal kezelik zenéjüket és zenész szerepüket, és szerintem pont ez az alázat hiányzik a magyar zenekarok jelentős többségéből. Mindezek mellett létrejön egy erős szuggesztív hatás, ami főleg Benedek őrült billentyűszólóinak köszönhető, a zenekar kohéziójának és a színpadiasságnak.

Ki kell emelnem, hogy mostanában nagyon nem divat színpadiassá tenni a zenét, a zenei előadásmódot, sokan nem is mernek ezzel megpróbálkozni. Egy ilyen hatás azonban sokat emelhet a zenén, és ez meg is történik a Vasárnapi Gyerekek koncertjein. Nem kell bonyolult dolgokra gondolni, egy erős tekintet és a zenész testének őszinte - pózerséget teljesen nélkülöző (!) - felszabadítása a játszott zene teljes átélése által nagyon sokat hozzáad a Vasárnapi Gyerekek-élményhez.

 

1. Isten Háta Mögött

Ez a zenekar sajnos már nem létezik. Gondolkodtam rajta, hogy emiatt +1-ként tüntetem fel a listán, de az Isten Háta Mögött akkora csoda, hogy ha törik, ha szakad, nálam az első helyet érdemli. Bölcsészmetál – mondják néha ironizálva, néha teljesen komolyan.

Soha nem szerettem a metált. Durva, agresszív zenének tartottam, ami nem képes semmit felvonultatni a minél torzítottabb gitárhangzáson, minél gyorsabb pengetésen és minél technikásabb hörgésen kívül. Hát, eléggé rosszul gondoltam. Az Isten Háta Mögött valami egészen elképesztő dolgot alkotott. Ugyan merített egy adaggal a prog-metál hőseitől, de a hatás mégis teljesen más. Vegyük példának kedvenc IHM albumomat, a Kényelmetlen lemezt: 

Itt mindennek súlya van. Szinte minden számban, szinte minden gitártéma és elsőre kiszámíthatatlan és fura akkordmenet érzetben és jelentésben túlmutat önmagán. Külön kitérek a dobra is, ugyanis Hortobágyi Laci úgy dobol, ahogy én még soha senkit nem hallottam; itt a dobszólamok is mesélnek, nekik is melódiájuk van. Ami pedig igazán bölcsészmetállá teszi a bölcsészmetált azok Pálinkás Tomi szövegei. Hatalmas filozófia és analógiás kapunyitogatás rejlik bennük, gyakran járok úgy, hogy a több éve ismert dalszövegek egyikének egy sora eszembe jut, és valami új összefüggésrendszerben új értelmet nyer. Döbbenetes és elszomorító, hogy egy ennyire innovatív, profi és egyedi dolgot ennyire kevesen ismernek. :( Biztos vagyok benne, hogyha ők Amerikában születtek volna, és valahogy ott is létre tudták volna hozni ezt a dolgot, (gondolok itt a szövegek szempontjából az angol és a magyar nyelv különbözőségére) kb. olyan szinten lehetnének, mint a Tool.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://synecdoche.blog.hu/api/trackback/id/tr2612108991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

K. Feri · http://ciginyom.blog.hu 2017.01.09. 13:02:11

Hehhe, Császári pillanatművek... Amikor még Csámisi!-nek hívták Gergely zenekarát, már megalkották a létezhető legjobb albumcímet: Kutyauszítás macskakövön. Nem tudom, beszerezhető-e könnyen, de igen kellemes emlékeim vannak arról a lemezről.