Ki ne ismerné a csótányevő srácot, ki ne emlékezne a rózsaszín fánkokra, a fordított keresztekre, a macskákra, az erőszakos dalszövegekre? Igen, ez mind egyenlő Tylerrel, és kollektívájával, az Odd Future-rel. Holott mára sok minden változott, és az előbb felsorolt, sok ikonikus stílusjegy többnyire már a múlté, amellett nem tudunk elmenni, hogy a 26 éves rapper-producer-tervező korábban egészében értelmezte át és reformálta meg a zeneipart és a divatvilágot, egy egészen új hullámot elindítva a tengerentúlon, és a világ minden táján egyaránt, ezzel megfertőzve a felső középosztálybeli fehérektől kezdve a fekete srácokat is. De mit is ad az új lemez, célt ér-e Tyler művészete, avagy hogy érvényesül a három korábbi LP egybegyúrva – Többek közt ezekre keressük ma a választ.
ELŐZMÉNYEK
- Június 23.: 2016 decembere után Tyler új poszttal jelentkezett instagramján, ami egy méhecskét ábrázolt, aki azt közölte velünk, hogy 7 nap múlva valami fontos fog érkezni. Hogy az egy album, vagy új dal-e, azt senki sem tudta, de egyből megindult a találgatás, – ezzel együtt a visszaszámlálás is, ugyanilyen sémát követő képekkel – vajon mivel lep meg minket a rapper?
- Június 30.: Eljött a nagy nap, 30-án, - magyar idő szerint hajnali 1-kor – véget ért a tippelgetés: egy videoklip érkezett A$AP Rocky közreműködésével, ami a Who Dat Boy címet viseli. A rendezés szokás szerint Tyler alteregója, azaz Wolf Haley munkája, ezért nem meglepő a morbid, szürreális vizuális tartalom. Nem sokkal ezután debütált a 911 / Mr. Lonely névre hallgató, két felvonásos, bólogatós, szomorkás dal is, a mostanában egyre tevékenyebb és aktívabb Frank Ocean, a The Internetből jól ismert Steve Lacy és a norvég electropop énekesnő, Anna of the North vendégszereplésével. De a legfontosabb dalszöveggyűjtő oldal, a Genius szerint feltűnik ScHoolboy Q, Rocky, és a szintén The Internet tag- és Odd Future közeli Syd is egy-egy sorra.
- Július 6.: Végre megtudhattuk, hogy 21-én érkezik a sorban negyedik album, a (Scum Fuck) Flower Boy: a korábbi korongokhoz hasonlóan itt is két borítót kapunk, az alternatív, kazettatokra emlékeztetőt (lent) maga Tyler tervezte. A színes, első számú cover pedig Eric White munkája.
- Július 10.: Megtörtént az, ami nem szokatlan a zeneiparban, felkerült az internetre a leakelt verzió, amit bárki könnyen letölthetett, ezzel együtt az összes dalszöveg is kiszivárgott. A szemfülesek ezeket elemezve olyan hatalmas teóriákat szültek, minthogy a rapper meleg, vagy legalábbis biszexuális. Míg első lemezén 213 alkalommal hangzott el a faggot (buzi) szó, most feltételezések szerint burkoltan coming outol, viszont felmerül a jogos kérdés, nem provokáció-e, vagy trollkodás ez a gyakran polgárpukkasztó Odd Future-főnök részéről? De már Frank Ocean 2012-es nagy volumenű színvallását is támogatta, sőt saját márkájával, a Golf Wanggel 2015-ben a meleg büszkeséget ünnepelve Golf Pride Worldwide névre keresztelt póló kollekciót dobott piacra, ami oxymoronként neonáci szimbólumot ábrázol a szivárvány színeiben pompázva.
- Július 11.: Kettő Vans kollaboráció és egy saját cipő után Tyler a Converse csapatával társulva egy új lépőt ad ki – amint ezt megtudhattuk a márka által közölt hivatalos videóból, amit természetesen maga a rapper rendezett. A július 14-én eladásra kerülő, kék és narancssárga darabok 3 perc alatt elkeltek, ami azért elég beszédes. Ezzel együtt meghallgathattuk a zseniális Boredom című dalt is:
- Július 19.: 2 nappal a debütálás előtt kijött az Ain't Got Time, vagyis a 9. dal az anyagról:
FIÚK A KERTI FÉSZERBEN
A dalszövegek kiszivárgása után rajongók ezrei fejezték ki örömüket és meghökkenésüket feltételezett coming outjával kapcsolatban a Twitteren keresztül. Viszont a dolog elég ködös, találgatásokon kívül eddig megerősített, biztos forrásból érkező információ nincs senkinek a birtokában. Ugyanakkor hosszas elemzés született a Garden Shed című track szövegéről, ami igen sokatmondó, egy kicsit beleásva magunkat:
“Garden shed for the garcons / Them feelings I was guarding” - valószínűleg a kerti fészer a rejtőzködés (szekrény) metaforája. A francia “garçons,” szó pedig magyarul ”fiúk”-at jelent.
“Thought it would be like the Frank poof, gone / But, it’s still going on” - Ez a sor Frank Ocean előbb említett coming outjára utalhat, ami után 4 teljes évre eltűnt a közönség szeme elől. De Tyler felismeri, hogy ő maga nem tud csak úgy kilépni a mindennapokból: Ezek a sorok gyerekkori küzdelmeire utalhatnak, hogy elfogadja önmagát, miután sokáig elnyomta magában az érzéseit. (hypebeast.com alapján)
Majd az I Ain’t Got Time!-ban így folytatja:
„Next line, I'll have em' like woah
I've been kissing white boys since 2004”
Nyugalom, nem maradtunk borítékolható balhé nélkül: úgy látszik, a dolog eléggé zavarta Bizarre-t, a 41 éves D12 tagot, aki egy béna és szánalmas diss tracket címzett a rappernek, Dear Tyler néven. Nem tudni, hogy a kiöregedett, begyöpösödött emszít az zavarja-e, hogy Tyler (tök jogosan) leszólta 2014-es válogatáslemezüket (Shady XV) vagy szimplán személyes frusztrációk miatt nem tudja kezelni a tényt, hogy igenis létező dolog, hogy a máig kirekesztő szakmán belül valaki a saját neméhez vonzódik. Ilyen és ehhez hasonló kedves és elmés sorokkal illette Tylert:
(hiphopearly.com alapján)
“Now you and Frank Ocean can share a bottle of lotion/ Get in the hot tub and make a love potion” – Ezzel ízléstelen és homofób képet festve róluk, amint egy közös kádban ülve szerelmi bájitalukat főzik. (ha-ha)
Mai cikkünk legfontosabb tanulságaként megfogalmazhatjuk: Sose hallgassatok Bizarre-t.
Az internet reakciói pedig a következők voltak:
MÉHEK, FELHŐK, NAPRAFORGÓK
A bejáratott közreműködők mellett sok üdítően tehetséges művészt vonultat fel nekünk a cucc, köztük Rex Orange County-t is, a fiatal angol zenészt, aki már a kezdő számban remekül indít. Az elsőlemezes Anna of the North esetében ugyanez a helyzet, de az a tény, hogy a produceri tevékenység teljes egészében Tyler munkája, egyszerre lenyűgöző és figyelemreméltó: első blikkre nem is sejtenénk, hogy ez a kifogástalan dallamvezetés egyedül az ő nevéhez fűződik. Persze sok jól bevált, régi hangmintával találkozunk, melyek teljesen a Wolfot idézik, az emelkedett hangulatú, kétségbeesett, Garden Shed felvezetőjében mintha csak az IFHY-t hallanánk újra felcsendülni. Ugyanez érvényesül a Where This Flower Blooms esetében is, ami simán elférne az OF Tape Vol.1-on is. De nem csak itt támadhat déjà vu érzésünk, az előadó korai, depresszív korszaka is megidéződik előttünk pár pillanat erejéig, amikor újra egy torzított, sötét hang beszél hozzánk, mint a Goblinon is, az összetört Tyler ’pszichológusaként’. (Glitter)
A 2015-ös Cherry Bomb - mint fordulópont és a megújulási folyamat első állomása – még tele volt többé-kevésbé sikeres szárnypróbálgatásokkal, cikázott a sercegős hardcore rap, a harmonikus neo-soul és a Pharell ihlette lágy, R&B-s énekelgetés között, de úgy tűnik, ez idén beérett és egy sokkal befogadhatóbb terméket kaptunk kézhez. Noha megtörik párszor a mechanika és a kellemes sodródás, (Who Dat Boy, I Ain’t Got Time!) könnyen visszaszokhatunk az eredeti atmoszférához.
Kendrick Lamar minden babért learató, áprilisi DAMN.-je bővelkedett turn up dalokban, (Humble, DNA) ugyan ezek elsőre tetszettek, nem sokáig tudták fenntartani az érdeklődésemet. A Who Dat Boy esetében pont ellentétes a helyzet: több idő kellett ahhoz, hogy imádni tudjam, most odáig vagyok tőle, de továbbra is azt állítom, hogy jobban jártunk volna, ha single-ként fennmarad, de nem kerül rá az LP-re. Viszont Rocky, akinek mostanában egyik húzása sem volt több az unalmasnál, olyan verzét pakol, hogy csak kapkodom a fejem. Mindezek olyannyira jól működtek, hogy a track meg sem állt a Billboard listáig, ahol jelenleg a 87.helyen foglal helyet. Furcsa, hogy Tyler 6 éve tartó diadalmenete eddig nem volt elég ahhoz, hogy egyszer is slágerlistára kerüljön, ezért innen is gratulálunk neki! Arról újra megbizonyosodhatunk, hogy Frank és Tyler együtt még mindig nem tudnak hibázni. (911) Estelle-ről a Kanye Westtel közös American Boy óta nem hallottam, de orgánuma remekül passzol a Garden Shed titokzatos, szenvedélyes légköréhez. Jaden Smith unott, lusta kántálása nem dob a sokat akaró, langyos Pothole-on, de úgy tűnik, See You Again néven még lehet jó dalokat is szerezni, hála Kali Uchis meseszép, Tyleréval vegyülő hangjának. Itt a nyár, jaj nektek, otthon unatkozó kicsik és nagyok és jaj neked is Tyler, a Boredomban tanácsokat kaphattok, sőt, buzdítanak is titeket, hogy csináljatok már valamit! Lil Wayne is beugrik egy pár sornyi featre, autotunetól széteső, nyávogó hangja egy kellemes meglepetés, de ennél többet nem igazán nyújt. (Droppin' Seeds) A szorongó, effektezett November egy sejtelmes, mégis élvezhető himnusz, a Glitter pedig egy az egyben visszahozza a máig emlékezetes Fucking Young felszabadultságát, ám furcsamód magával hordoz egy minimális melankóliát. A gyermeki Enjoy Right Now, Today zárásként nem szuperál valami jól, a rövidke Pharell Williams vokálok sem tudják megmenteni attól, hogy szépen köddé váljon és megfeledkezzünk róla.
Az egész LP egységes, nagyívű alkotás, amely a folytonosság képzetét kelti, hiszen a dalok többségének záró taktusához illeszkedik a következő szám első harmóniája. Habár ez egy régóta használt zenei trükk, itt egészen üdítően tudott hatni, pár tracket leszámítva így egy komplex, egybefüggő zenei folyamról beszélhetünk, ezután pedig cáfolhatatlanul érezhetjük azt, hogy itt bizony a rapper legindividuálisabb, legkiforrottabb lemezéről van szó. Ami nem megbotránkoztatni akar, csupán gyönyörködtetni és őszintén beszélni az érzésekről. Emóciókból bizony nincs is hiány, de úgy tud bensőséges lenni a mű, hogy ezzel se csöpögőssé, se giccsessé sem válik, csupán szép, és pont.
Tyler, the Creator már 2011-ben megmutatta nekünk, hogy a sémákat semmibe véve és ellenük lázadva is lehet űzni a hip hopot: a drága autókat felváltották a gördeszkák, az igénytelen fullcapek és bőrből készült snapbackek helyét átvették az 5 paneles sapkák, az aranyláncok helyett jöttek a mintás, térdig húzott zoknik. Ezzel egy sokkal emberközelibb, megfizethetőbb és izgalmasabb stílust teremtve, amit mindenki magáénak érezhet. Aki ezzel a lemezzel lesz részese a Tyler-jelenségnek, az ugyanúgy egy új oldalról láthatja az amúgy teljesen fellazult, más zsánerekkel összefolyó műfajt, ami sokban köszönheti előadónknak és barátainak, hogy ott tart ma, ahol. Ez az érces hangú, jópofa zseni fogta az első lemez frusztráltságát, a második hullámzó, bánatos hangulatát és a harmadik nyersességét, és eggyé gyúrta, aminek a végeredménye egy tudatosan felépített, költői, biztos irányba haladó, kevés hibával rendelkező album lett. Röviden: 45 percnyi repkedés a méhekkel, cikázás a bárányfelhők közt, lustulás egy napraforgón, avagy egy felelősségteljes, érzékeny alkotó mindennapi szenvedései elégikus köntösbe bújtatva.
KIADÓ: COLUMBIA / ODD FUTURE
MŰFAJ: HIP HOP / NEO SOUL
ÉRTÉKELÉS: 8/10
KEDVENCEK: SEE YOU AGAIN, WHERE THIS FLOWER BLOOMS, GARDEN SHED, BOREDOM, 911 / MR. LONELY
INKÁBB NE: ENJOY RIGHT NOW, TODAY
