A globalizáció táptalajából kivirágzó kereskedelmi tehetségkutatózás minősége fordított arányosságban áll a mértéktelen fogyasztás egyre inkább növekvő tendenciájával. Így vált ez az alapvetően sok lehetőséget rejtő műfaj egy like-vadász, sztárgyáros kultúrszemétté.

A műsor állítólagos célja és küldetése nem más, mint felkutatni, felkarolni azokat a tehetségeket, akik későbbi munkásságuk során képesek lesznek egy a szubjektumuk, szellemük által kimunkált, minőségi és eredeti üzenet közvetítésére. Ennek pedig nem kevesebb értelme van, mint a társadalom formálása, vagy a világ eszenciájának, egy komplett ideológiának az átadása, ami a valódi intuíció által válik hozzáférhetővé.

Ezzel szemben ez a show egyetlen dolgot akar csak igazán: Jól eladhatóvá válni, és minél több pénzért kiárusítani az emberek ízlését ezért a szemétért cserébe. Tragikus és émelyítő volt látni ezt a fajta tetszelgő modorosságot, ezt az önbálványozó, nyálas pózolást.

Soha sem az a kérdés, mit adnak elő a versenyzők. A hangsúly egyedül azon van, hogyan teszik ezt. Ez pedig tökéletesen kiszolgálja a trash-popot, kiszorítva ezzel az egyedi, autentikus és progresszív művészeket a piacról. Magyarországon a leghallgatottabb rádiókból az igénytelen, fantáziátlan, közhelyes és semmitmondó dalok ezrei ömlenek, egyenesen az erre éhező nyárspolgárok szájába. 

Én nem vagyok hajlandó egy olyan világban élni, ahol ez jelenti a közízlést, a zenei kultúrát vagy a szórakozást. Temérdek kérdés közül ez az egyik, amihez ideje lenne már felnőnünk.